Szent László visszatért és vezette a székelyeket a tatárok elleni csatában

Az úr 1345. esztendejében a Kárpátokon túl Moldovában csörögtek a magyar fegyverek. A kaszás pestis formájában tarolt a tatár hordák között. Itt volt az alkalom, hogy megelőző, és végső csapást mérjenek rájuk Lajos király csapatai a székelyekkel az élükön, akiket az ispánjuk Laczkfi András vezetett. Háromnapi öldöklés után már minden elveszetnek tűnt, amikor egy csodálatos jelenés tűnt fel az égen, és a lovagkirály visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét…


“Nem a székely, nem is Laczfi,
Kit Isten soká megtartson;
Hanem az a: László! László!
A győzött le minket harcon:
A hívásra ő jelent meg,
Vállal magasb mindeneknél
Sem azelőtt, sem azóta
Nem láttuk azt a seregnél.” Arany János Szent László

Az 1345-ös Moldovai ütközet

Magyarország trónján immáron három éve Károly Róbert fia Lajos ült. Az 1345-ös esztendőben Lajos maga vezetett sereget a lázadó dalmát, és horvát urak ellen. A puszta megjelenése elég volt, hogy jobb belátásra, és hűségre térítse a szakadárokat. Ezzel egy időben Szécsi Miklós hada sikerrel segítette Lajos király nagybátyját Kázmért, a lengyel királyt északon, mivel a csehek ostrom alá vonták a fővárost Krakkót, így igen csak elkelt a magyar segítség. Februárban pedig Laczkfi (a nevét több forrás többféle képpen írja, így én a leggyakoribbat használom – Ny.Gy.) hirdetett felkelést a székelyek között, egy nagy tatárok elleni támadáshoz.

A XIV. század közepére az Európában marad tatár hordák ereje megcsappant, bár még így is komoly veszélyt jelentettek betöréseikkel a Magyar Királyságra, amiket főleg az erdélyi székelyeknek kellett elszenvedniük. Ennek okán döntött Lajos egy nagy, a tatárok ellen indítandó támadásról, amelynek az volt a célja, hogy végképp megtörje a támadó és rabló kedvüket. A velünk határos területet, amit a tatárok birtokoltak akkoriban, még Cumániának (Kunországnak) hívták. Az ispán átlépte a Kárpátok vonalát, és még a Dnyeszter innenső oldalán megütközött a többszörös túlerőben lévő hordával, amit a kán sógora és kedvelt vitéze Athlamost vezetett, és háromnapi kemény küzdelem után le is győzte azt. A „kutyafejű” vezér maga is fogságba került, de mivel megtagadta a rabságot, és hogy az életét váltságdíjért megválthassa, ott helyben a fejét vették. Ezután a had sok fogollyal, arannyal, ezüsttel, rengeteg zászlóval visszatért Visegrádra, ahol a későbbi erdélyi vajda ezzel a győzelmével nagy örömöt okozott Lajos királynak.

Eddig a tényszerű krónikás elbeszélés a tatárok elleni hadjáratról, és a győzelemről. De a történetnek van egy sokkal izgalmasabb és érdekesebb része: a legenda. Egy kicsit arra kérem most a kedves olvasót, hogy rugaszkodjon el a tények, számok, és történések rideg valóságától, és adja át magát a csodának, aminek az egyik részét az ellenség is megerősítette!

Tehát onnan folytatjuk, hogy a székelyek Laczkfi vezetésével és néhány Erdélyben lakó magyarral, számos haddal megindult a tatárok ellen, hogy a saját földjükön győzzék le őket. Háromnapi kemény küzdelem után a tatár még mindig özönlött, és már elveszettnek látszott a csata és a hadsereg is. A székely csak hullott a túlerő alatt, az ég elsötétült, az ellen pedig vicsorogva tört előre, és a halál járt a nyomában. A sebesültek az égre kiáltottak: László király segíts meg minket! És a csoda megtörtént! Szent László király visszatért, hogy megsegítse bajba jutott nemzetét. Újra ő állt a sereg élére, és roppant csatabárdjával pusztította az ellenséget, miközben a feje felett Szűz Mária csodálatos alakja lebegett. A győzelmet végül megszereztük, és akik ezt a legendát alátámasztják azok maguk az elfogott tatárok:

“A csuda megtörténtéről a foglyok is tanuságot vallottak. Egy vén tatár mondá, hogy nem a székelyek, meg a magyarok, hanem ama László, kit mindig segítségül szólítanak, verte meg őket. – Más foglyok pedig ezt beszélték:„Mikor a székelyek ellenük jövének, élükön szálas vitéz nagy lovon ülve, fején arany koronával, kezében szekercés lándzsával (dolabrum), borzasztó suhintásokkal és csapásokkal rontott meg bennünket. E vitéz feje fölött pedig egy gyönyörűséges úri asszony, szintén koronás fővel, ékes és fényes ruhában lebegett.” Világos, magyarázza a krónikás, hogy a Krisztus hitéért harcoló székelyeket maga a Szent Szűz és Szent László segítette a saját erejökben és sokaságukban elbizakodott tatárok ellen.” ( Budai krónika)

A másik immár kersztény forrás pedig így beszél a történetről:  „A három napra, – így szól a legenda, – míg e harc tartott, Szent László feje a váradi templomból, ahol őrizték, eltűnt. Midőn pedig a kincsőrző kanonok negyednapon a maga helyén ismét meglelé, annyira verejtékezett, mintha nagy munkát végezvén, érkezett volna vissza. Ezt nemcsak a többi káptalanbeliekkel, hanem sok szerzetes pappal közölte a kustor” (Pór János minorita krónikatöredéke 162.)

A nogáji kánságot ezekben az időkben kezdték visszaszorítani a Dnyeszter túlsó oldalára az ún. Fekete Kunországba. A csatához kapcsolódó legenda pedig a magyar történelem, és a magyar lélek egyik gyönyörű fejezete. Minden megtalálható benne, ami egy lovagi költeményhez kell. A nemes cél, hazánk védelme, az ellenség túlereje, a kitartás, az elveszettnek hitt ütközet és élet, végül a csodálatos diadal. A magyar történelmi eseményekhez nem csak számok, és helyszínek kapcsolódnak. Néha van benne valami több, ami szinte megfogalmazhatatlan. Arany János fantasztikusan leírta a történetet a Szent László c. költeményében. Ifjú olvasóink figyelmét pedig felkeltheti egy szintén kiváló, 1984-ben készült magyar animációs film: a Daliás Idők. Ezt a Toldi trilógia alapján készítették az alkotók. Lajos király a koronázása után azonnal Szent László király nagyváradi sírjához sietett, hogy kegyeletét lerója előtte. Jelképes cselekedet volt ez egy olyan uralkodótól, aki újra felemelte és naggyá tette az országát. A továbbiakban ezekkel a daliás időkkel folytatjuk.

Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme.
Kiss-Béry Miklós: Magyar királyok és uralkodók. 10.rész Károly Róbert és Nagy Lajos.

Ajánlott videó: Hagyaték Szent László a magyar sereg örök ura (katt)

(Nyitray György – Szent Korona Rádió – Puskaporos Szaru)