Kitartás Vegyész! – Jótékonysági focitorna Pécsett

Egy évvel ezelőtt a székely terrorvádak miatt szervezett a HVIM labdarúgó kupát, most pedig a Hunnia perből kifolyólag rúgták a bőrt Pécsett a helyi szurkolók szervezésében.
Az úgynevezett Magyarok Nyilai néven futó ügyben ugyanis egyik pécsi bajtársunk is érintett, aki ezen felül a PMFC szurkolói életének is meghatározó szereplője, ahogy ez egyébként több helyen is előfordul Mozgalmunkban, hiszen sokan érkeztek a HVIM-be a lelátói szubkultúrából.
1486557860681

Amikor a pécsiek meghirdették a tornát, egyértelmű volt, hogy jelen leszünk, ezúton is kiállva a túlzás nélkül egy egész országot a mai napig felháborító eljárás ellen, melynek esztelenségét tavaly ősszel fokozta a bíróság azzal, hogy két kivétellel valamennyi vádlottat letöltendő börtönbüntetésre ítéltek, és bár eleinte megelégedtek a házi őrizettel, később sokukat előzetes letartóztatásba helyezték. Természetesen Mozgalmunk és a pécsi szurkolók is folyamatosan segítik tagtársunk családját, ennek egyik eszköze volt a február 5-re meghirdetett szurkolói focitorna is.
1486555611056

A pécsieken kívül érkeztek Szekszárdról és Zalaegerszegről, így a tornán nyolc csapat küzdött egymással két csoportra bontva. Három mérkőzést játszottunk, és bár nem a labdarúgás a fő profilunk, ettől függetlenül mondhatjuk, hogy szépen helytálltunk, és az sem érződött, hogy a csapat nagy része előző nap a Budai Kitörés Emléktúra rövidebb, 12,5 km-es szakaszát is teljesítette. Helyenként egész szépen játszottunk, és amennyiben a helyzeteinket sikerült volna értékesíteni, a csoportból is tovább léphettünk volna. Sajnos érződött az összeszokottság hiánya, hiszen a csapatban makói, szentesi, budapesti, soproni és persze pécsi vármegyések is voltak, akik az év többi napján olyan sok mérkőzést nem tudnak együtt játszani, ennek ellenére az első és az utolsó csoportmeccsen is sikerült ellenfelünk fölé nőni játékban, mindkét meccsen mindössze egyetlen góllal maradtunk alul.
1486555506275

A tornát végül az Ultras Zalaegerszeg csapata nyerte egy nagyon jó hangulatú döntőben, igen jó hangulatú mérkőzéseket játszva, hiszen az egerszegieknek és persze a rendező pécsieknek is szép számú szurkolótábora volt, az egymás elleni találkozójuk pedig valóban élvonalbeli körítésben zajlott.
1486556190321 1486556239452
A nap folyamán lehetőség nyílt az eszmecserére, és bizony jó tudni, hogy ha baj van, akkor még mindig van kire számítani, van kihez fordulni, van kivel összefogni.
1486557752157
Mozgalmunkban sokan részei a lelátói életnek, míg a lelátókon erős a nemzetért, hazáért való kiállás, így könnyű megtalálni a közös hangot, és mint azt a mostani példa is mutatja, a harcaink is lehetnek közösek.
1486557964571

A pécsi szurkolóknak ezúton is köszönjük a szervezést, a meghívást, és persze a többi résztvevőnek, hogy ilyen módon is kiállnak az igazság mellett. Példát vehetnek róluk azok a gyáva, megalkuvó politikusok, akik képtelen voltak dönteni, képtelenek voltak kiállni saját maguk egyébként mindenhol hangoztatott meggyőződése mellett, hogy egy évtized után végre lezárulhasson ez a nevetséges és sokak életét tönkretevő ügy.
1486557899532

KITARTÁS VEGYÉSZ!
1486557800227

További képek a tornáról:
1486555369353 1486555418069 1486555465636 1486555545339 1486555611056 1486555817376 1486555865648 1486555905612 1486555952801 1486556053493 1486556141665 1486556307710 1486557671048  1486558871016

(HVIM – Mi Magunk – SZKR)