Európába indultak az Iszlám Állam terroristái

Belgiumi és franciaországi merényletekre készülődnek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosai, másfél héttel ezelőtt indultak útnak Szíriából, hogy Törökországon és Görögországon keresztül a kontinensre jussanak – jelentette szerdán a La Derniere Heure című belga napilap a terrorellenes hatóságok információira hivatkozva.

Az újság megszerezte azt a levelet, amelyben az illetékes belga hatóság az azonnali terrorfenyegetettségre figyelmeztette a rendőrségi szerveket. Az üzenetben az áll, hogy a terroristák útlevél nélkül szándékoznak Európába jutni, egyik csoportjuk Belgiumba, a másik pedig Franciaországba.

A belga szervek szerint az Iszlám Állam terroristáinak első számú célpontja Franciaország, azonban nem zárható ki annak a lehetősége sem, hogy egyes terrorsejtek Belgiumban is merényleteket terveznek.

Három célpont

A La Derniere Heure szerint három lehetséges belgiumi célpontot említettek a levélben: egy nagy brüsszeli bevásárlóközpontot, egy amerikai gyorsétteremlánc egyik helyi egységét, valamint egy rendőrkapitányságot.

A fenyegetéseket elemző belga testület (OCAM), amely továbbra is hármas, azaz “súlyos” fokozaton tartja az ország terrorkészültségi szintjét, arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig nem sikerült nyomára akadni a március 22-i merényleteket elkövető terror kommandó birtokában lévő fegyvereknek és robbanószereknek – írta a lap. Az OCAM szerint az is növeli a terrorfenyegetettséget, hogy Belgium július 1-jén megkezdi az Iszlám Állam szíriai állásainak bombázását.

Az Iszlám Állam felelős azért a terrortámadásért is, ami június 14-én Párizstól 50 kilométerre történt. Larossi Abballa, az Iszlám Állam egyik követője halálra késelt egy rendőrparancsnokot és feleségét otthonában, majd túszul ejtette 3 éves gyermeküket. Az eset után videót posztolt a Facebookra, melyben azt üzente ” Temetőt csinálunk a labdarúgó Eb-ből”. A rendőrség egyből tárgyalni kezdett a férfival, azonban miután nem jutottak vele semmire, a speciális egységek behatoltak a házba és agyonlőtték.

 

12
(clicks: 15) Két órán keresztül tartott a túszdráma, a kisgyermek túlélte az esetet. Fotót készítette: AFP

 

(hvg.hu-Idegen áradat-SZKR)