Megölték az ISIS vezérét – állítja a szervezethez köthető hírügynökség

lead12

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetőjének állítólagos haláláról tudósított kedden a szíriai kormányhoz közeli Samaa, illetve az al-Ekbaríja szaúdi állami hírtelevízió az ISIS-hez kötődő hírügynökségre hivatkozva, de az amerikai vezetésű nemzetközi terrorellenes szövetség nem erősítette meg a hírt.

 

A terrorszervezettel kapcsolatban álló Amak hírügynökségre hivatkozva több közel-keleti hírforrás azt jelentette: Bagdadi áldozatul esett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapásainak Rakkában, a terrorszervezet szíriai “fővárosában”. Az értesülések szerint a terroristavezér vasárnap reggel vesztette életét a koalíció szíriai légcsapásaiban.

Az Amak állítólagos – az Iszlám Állam nevében nyilvánosságra hozott – közleménye szerint megölték az ISIS “kalifáját”.

Abu Bakr al-Bagdadit a szövetség Rakkára mért légicsapásai során ölték meg a ramadán ötödik napján – fűzték hozzá.

Az iszlám böjti hónap, a ramadán június 5-én vette kezdetét.

Abu Bakr
(9) Az Iszlám Állam által közreadott, videofelvételről készített, dátumozatlan kép Abu Bakr al-Bagdadi terroristavezérről egy beszéde közben. (MTI/EPA/Iszlám Állam)

 

 

Nyugati forrásból nem kommentálták a bejelentést.

Az al-Szumaríja iraki tévé már június 10-én jelentette Ninive tartománybeli forrásokra hivatkozva, hogy Abu Bakr al-Bagdadi és az IÁ további magas rangú emberei megsebesültek a koalíciós erők egyik légicsapásában, amelyet a szervezet egyik parancsnoki épületére mértek a szíriai határ közelében.

Chris Garver ezredes, a nemzetközi koalíció egyik szóvivője azonban aznap azt írta a Reuters hírügynökségnek elküldött e-mailjében, hogy “egyelőre semmit nem tud megerősíteni”.

Az terrorszervezet az Irakban és Szíriában elfoglalt kiterjedt területein 2014 derekán kiáltotta ki “kalifátusát”.

(hirado.hu-Idegen áradat-SZKR)

 

3289 Total Views 7 Views Today