Ezrek vonulnak fel Budapesten

Az idei Trianon Felvonulás kiemelt jelentőséggel bír, még az elmúlt évekhez képest is, hiszen a HVIM két székelyföldi vezetőjét továbbra is Bukarestben tartják fogva. Ekkora szükség talán még sosem volt az összefogásra.

Mozgalmunk idén is megszervezi a Trianon Felvonulást, mely a Főváros legnagyobb tiltakozó demonstrációja az igazságtalan békediktátum ellen. Az elmúlt évekhez hasonlóan a gyülekező a Regnum Marianum keresztnél lesz, ahonnan a szerb, román és szlovák nagykövetségek elé vonulunk. Idén fokozott jelentősége van annak, hogy ezrek emeljék fel a hangjukat, hiszen a román elnyomás fokozódik. Két székelyföldi vezetőnk hónapok óta előzetes letartóztatásban van Bukarestben. Június negyedik napján mutassuk meg együtt, hogy nem engedünk a terrornak!

Információk a felvonulás kapcsán:
Időpont: 2016. 06. 04.
Gyülekező: 15:30
Kezdés: 16:00
Vonulás kezdete: 16:32
Helyszín: ’56-osok tere –> szerb nagykövetség –> román nagykövetség –> szlovák nagykövetség

Az idei évben ismételten átadásra kerül Mozgalmunk legrangosabb kitüntetése, a Magyar Ellenállás díj is, melyet az elmúlt 15 év során mindössze három személynek adtunk át.
1464342337922

A rendezvény keretén belül felszólalnak:
Laci javított

TRIANON REKLÁM GYULA

trianon reklám - Volner

TRIANON REKLÁM - Erik TRIANON REKLÁM - Dobay

A rendezvény házigazdája és konferansziéja Incze Béla, Mozgalmunk Pest megyei vezetője lesz.
Béla

Az idei felvonulás Facebook eseménye a hivatkozásra kattintva érhető el.

(Pest megyei HVIM nyomán Mi Magunk – SZKR)