Ebben az összefoglalóban -szubjektív szempontok alapján- bemutatjuk, hogy Oroszország, és annak hadserege milyen utat járt be a 90-es évek derekának csúfos csecsenföldi szereplésétől, egészen a mostani szíriai beavatkozásáig.
Leginkább azért lehet lényeges ez a rövid kis összefoglaló, mert ezeken a háborúkon és katonai szerepvállalásokon keresztül kiválóan látszik, hogy milyen komoly fejlődésen ment keresztül az orosz haderő, illetve az is megfigyelhető, amint lépésről-lépésre tér magához a Szovjetúnió összeomlása utáni káoszba fulladó és erőtlen, sokszor teljes kudarcot valló orosz politika, és végül jut el odáig napjainkban, hogy immár világpolitikai játszmákba avatkozzon be, méghozzá jelen pillanatban úgy tűnik, hogy sikeresen!
Az első csecsen háború
A háború történetével csak röviden kívánunk foglalkozni, a legfontosabb tényeket azonban rögzítenünk kell. Csecsenföld vérzivataros történetének a fonalát 1991-ben vesszük fel, amikor is, a csecsen függetlenség kikiáltása után, az akkor éppen darabjaira hulló Szovjetunió vezetői úgy döntöttek, hogy egyelőre nem vezényelnek csapatokat a térségbe, sőt még az ott állomásozó alakulatokat is kivonták. Az akkor hatalmon lévő csecsen elnök, Dzsohar Dudajev, semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy megtarthassa pozícióját. Első lépésként 1993-ban feloszlatta a parlamentet, majd háborút indított az oroszok által támogatott politikai ellenfelei ellen.
(clicks: 11)
Dzsohar Dudajev, aki a szovjet hadsereg -első csecsen származású- tábornoka volt korábban
Válaszul 1994 novemberében Borisz Jelcin orosz elnök 48 órás ultimátumot adott a Csecsenföldön szembenálló feleknek, hogy befejezzék a harcot és leadják fegyvereiket. Miután ez nem történt meg 1994. december 11-én az orosz csapatok átlépték a csecsen határt. Az orosz offenzíva hivatalos célja a törvényes rend helyreállítása, a helyi oroszok védelme és a terrorista csapatok felszámolása volt.
(clicks: 62)
Egy szimbolikus erejű kép, amely kiválóan szemlélteti a körülményeket
Bár a támadók hamar elérték a csecsen fővárost, Groznijt, bevenni csak véres harcok után, 1995. januárjában sikerült. Az ostrom közben Dudajev elnök és hívei a hegyekbe menekültek és partizánharcba kezdtek az orosz csapatok ellen.
A szembenálló felek közötti béketárgyalások, az EBESZ közvetítésével, már 1995 tavaszán megkezdődtek, eredményre azonban nem vezettek. Az álláspontokban a közeledés csak azután gyorsult fel, amikor az egyik hadúr, Szamil Baszajev elfoglalta az orosz területen fekvő Bugyonnovszk kórházát, és ott túszul ejtett több mint ezer túszt. Az akcióval a csecsen szeparatista gerillavezér nemzeti hős lett, ám Oroszországban első számú közellenséggé nyilvánították. E terrortámadás után Oroszország úgy döntött, enged a csecsen zsarolásnak, és beszünteti a katonai műveleteket Csecsenföldön.
(clicks: 43)
BTR-80-as, Specnaz egységek és felfegyverzett civilek. Káosz Bugyonnovszkban
Az 1995. július 30-án létrejött csecsen-orosz fegyverszüneti megállapodás azonban nem oldotta meg az egyik legfontosabb kérdést, Csecsenföld jogállását, így azt a hegyekben rejtőző csecsen vezető, Dzsohar Dudajev már létrejötte pillanatában bojkottálta. Így a harcok tovább folytatódtak. A fordulat 1996 áprilisában következett be, amikor egy orosz rakétatámadásban életét vesztette Dzsohar Dudajev. Halála, és a közelgő orosz elnökválasztás szinte azonnal felgyorsított a politikai rendezés folyamatát, s 1996 májusában létrejött egy sokáig történelminek nevezett tűzszüneti megállapodás, mely június elsejei hatállyal életbe is lépett.
Az egyezményt 1996. augusztus 31-én egy átfogóbb elvi megállapodás, a haszavjurti szerződés követte, amely öt évre függőbe helyezte Csecsenföld jogi státusának rendezését. Az Alekszandr Lebegy és Aszlan Maszhadov által aláírt dokumentum emellett rendelkezett az orosz csapatok kivonásáról, a csecsenföldi helyzet normalizálásáról, valamint a csecsen-orosz gazdasági és újjáépítési programok kidolgozásáról. Az orosz katonák kivonása 1996 novemberében kezdődött meg.
A több, mint másfél évig tartó öldöklés áldozatairól a mai napig nincsenek pontos információk. Egyes források szerint a harcokban „mindössze” 5500 orosz és háromezer csecsen katona halt meg, vagy tűnt el. Mások ennél lényegesebben magasabbra teszik – oroszok: 7500, csecsenek: 4000 – a katonai áldozatok számát. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a harcok során közel harmincezer csecsen civil vesztette életét, s félmilliónál is magasabb azok száma, akik elmenekültek az otthonukból. Az aláírt haszavjurti szerződés ellenére a csecsen szeparatisták és Oroszország között megoldatlan maradt a konfliktus, aminek következménye az 1999-ben kezdődött második csecsen háború lett.
FIGYELEM 18+ KÉP KÖVETKEZIK!
(clicks: 154)
A háború áldozatai
Az első csecsen háború totális kudarc volt Oroszországnak. Mind katonai, mind politikai szempontból csődöt mondott az orosz vezetés. Groznij ostroma során olyan hatalmas hibákat követtek el, amelyek rávilágítottak az orosz haderő rendkívül mélyen gyökerező hibáira és válságára. Szinte kizárólag a hidegháborús haditechnikát vetették be, javarészt hidegháborús taktikával (már ha volt valamilyen taktika). A csecsen harcosok a 2000-es évek első felében elterjedő (Irakban és Afganisztánban meghatározóvá váló) klasszikus asszemitrikus hadviselés előfutárai voltak, ugyanakkor jelentős katonai erővel megtámogatva. Illetve a lakosság támogatásának a többségét maguk mögött tudva.
Az első csecsen háború eredményeként nem csak a kaukázusi (tag)köztársaság de facto elveszítését kellett elviselnie Oroszországnak, hanem azt is, hogy innentől kezdve csak és kizárólag a nukleáris ütőereje tartotta a nagyhatalmak sorában.
(Honvedelem.hu nyomán – Spcnz – SzKR Militarizált Övezet)