Albán-szerb: több, mint foci

Ma rendezik az egyik legpikánsabb mérkőzést a 2016-os foci Európa bajnokság selejtezőiben.

A két ország viszonya Koszovó Szerbiából történt kiszakadása miatt vált ellenségessé, mely a stadionokban is érződött. A mostani mérkőzés “odavágóján” Belgrádban szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt egy drón jelent meg a pálya fölött, mely egy hatalmas Albán zászlót és Nagy-Albánia térképét ábrázolta – a “merényletet” az albán miniszterelnök testvére követte el, aki a díszpáholyból irányította a járművet. A szerb szurkolók rakétákkal és egyéb pirotechnikai eszközökkel próbálták meg leszedni az objektumot, azonban nem jártak sikerrel. Végül a szerb válogatott a rendezői hiányosságok miatt súlyos büntetésben részesült, pontlevonás és pénzbüntetés is sújtotta.

A mai mérkőzésre az előzmények ismeretében nem engednek be vendégszurkolókat, ennek ellenére a fenti kép tanulsága szerint a hírhedt belgrádi Grobari ( FK Partizan) néhány tagjának sikerült bejutnia nem csak Albániába, de a stadionhoz is. Bár a meccs még nem kezdődött el, balhé már volt, hazai szurkolók ugyanis kövekkel dobálták meg a szerb válogatott csapatbuszát. A hírek szerint a biztonságra a stadion környékén öt mesterlövész és egy helikopter is figyel majd.

Az albán válogatottnak még van esélye kijutni a 2016-os franciaországi világbajnokságra, ám ehhez az is kell, hogy a magyar válogatott rosszul szerepeljen ma este Feröer, vasárnap pedig Görögország ellen.

(Aldo – Underground – SZKR)