A szeretet ünnepén -nincs karácsony bejgli nélkül

...ilyen rendhagyó karácsony estém sem volt még. A heti naplóbejegyzésemet is későbbre akartam halasztani, mert -sajnos- szeretett férjemet ápolom. Itt ülök a kórházi ágya mellett és úgy döntöttem, azért mégis csak írok néhány sort a mai szenteste emlékére. A nem túl szívderítő helyzet ellenére, a legmeghatóbb emlékeim közé került ez az este. Semmi rendkívüli dolog nem történt, csak annyi, hogy egy sápadt neon világítású kórházi szobába gyermekeim csodás karácsonyi hangulatot varázsoltak.

Nem boszorkányság - Borleves és őszibarackos kacsasült

Karácsonykor minden magyar háziasszony a szívét-lelkét is az asztalra szeretné tenni, és ezzel én is így vagyok. Ilyenkor összeszedjük az összes főzőtudományunkat, tapasztalatunkat és beleadunk "apait, anyait".

Édesanyám főztje - A kocsonya

Az otthonról hozott ízeket, életünk végéig a szánkban érezzük. Nemzedékről nemzedékre örökítettük át az édesanyák főzőtudását.

Adventi hangulatban – Forralt-borkorcsolya

Varázslatos hangulat kerít hatalmába, így karácsony közeledtével. Valószínűleg ezt is otthonról hoztam magammal, mivel szüleimmel nagyon szép karácsonyokat éltünk meg, mi gyerekek. Még az esti mesékre is emlékszem, amiket Apám mesélt nekünk ilyen időtájt. A legkedvesebb, egy kis favonatról szólt, amit egy kisfiú kapott, és sokat játszott vele. Amikor eljött a karácsony este, a gyönyörű karácsonyfa alatt egy új villanyvonat

Novemberi malacságok... - Toros káposzta, egy picit másképp

Született pestiként, nem sok közöm lett volna egy disznóhoz sem, de vidéki rokonságunk jóvoltából már gyerekkoromban sem volt idegen a háziállatok közelsége. Sokszor meghívtak minket disznóvágásra is. Nagyon szerettem az ilyen karácsony előtti, hatalmas családi összejöveteleket. Kislányként ott sertepertéltem a pirospozsgás jó kedélyű vidéki asszonyok között, és amit tudtam és engedtek, már segítettem. Közben persze a legnagyobb élményt, a borvirágos orrú férfiak viccelődése és az asszonyságok évődése jelentette.

...aki Márton éjszakáján álmodik, boldog lesz - Ropogós libacomb

November 11. jeles dátum a népi kalendáriumokban.Márton nap az egyik legrégebbi és legkedvesebb ünnep volt. Ilyenkor degeszre tömték a hasukat a legszegényebbek is. Tepsibe kerültek a tavasszal kikelt libák, és mellé új bor került az asztalra.A liba húsából szokás volt küldeni a papnak is, mégpedig az állat hátsó részébõl, innen ered „püspökfalat” szavunk is. Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta volna. Sok helyen rendeztek bálokat, vásárokat.

Megér egy misét - Spenót tükörtojással, vagy bundás zsemlével

A magyar ember néha vágyik egy tányér jóféle főzelékre. Annak ellenére, hogy – ha tehetné - húst hússal enne. Mégis felüdülés, amikor lazításként beiktatunk néha egy-egy zöldséges napot, heti étrendünkbe.

A magyar konyhában hagyományos - ám Magyarországon kívül ebben a formájában ismeretlen - a főzelék.

Ne mondj le semmiről...- Somlói galuska

Nehezen jutok szóhoz az ünnepi élményeim miatt, hiszen én is a pesti utcára "merészkedtem", mint megannyi felháborodott honfitársam. Bemelegítésként, rögtön szembesülnöm kellett, azzal a ténnyel, hogy nem tudok eljutni a Váci útig járművel, csak gyalog és csak kerülővel. Séta közben kísérteties látványt nyújtott az állig felszerelelt rendőrök sokasága, mindenütt járműveik cikáztak, az amúgy kihalt utakon és a helikopterek idegesítő zaja, egyszerűen sokkoló volt.

"Batyuba szedte rongyait a nyár"- Lacipecsenye, ahogy én szoktam...

Annyira szép volt az idő ma, hogy egy percet sem akartam a konyhában elvesztegetni a szokásos főzéssel. Ki tudja mennyi van még hátra ebből a gyönyörű őszi napsütésből? Addig-addig szöszmötöltem a kertben, hogy észrevétlenül telt el az egész délelőtt némi kertészkedéssel, és annál több bámészkodással.

Drága emlékeink... - A slambuc

Az étkezés különösen fontos szerepet tölt be az életünkben. Azon túl, hogy létünk alapfeltétele, mindennapjaink rendszeres eseménye is. Normális esetben kisgyermek korunktól családi, baráti körben történik, és így az ételek ízvilága, a fogyasztás szokásai generációkon keresztül átöröklődnek. Emlékezzünk csak, hány olyan eseményt őrzünk a szívünk mélyén, ami egy szép(vagy kevésbé szép) terített asztal mellett zajlott? Hány olyan kép vagy íz jut eszünkbe, amit nagyszüleinkhez, szüleinkhez köthetünk?

Tartalom átvétel

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Magyar Ízek

A főzés és a magyar konyha szeretete vezérelt elhatározásomban, hogy leírjak és felidézzek jónéhány közismert magyar ételreceptet. Az az érzésem, hogy a hazai ízeink, kicsit háttérbe szorultak...

Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

8:00–12:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
CS.Í.T. - Az utolsó dal - MV: Zitu (Bük)

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Dél

12:00–12:15

NépZene füleinknek

12:15–13:00

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!