Már nem az OTP-nek tartozik a legtöbbel az állam

A KBC még az OTP-nél is nagyobb kitettséggel rendelkezik a magyar állam felé. Az osztrák Volksbank a legrosszabbul tőkésített bank, az UniCredit pótlólagos tőkeszükséglete pedig a második legnagyobb Európában.

Nem stressztesztet, sokkal inkább egy statikus, tőkehelyzetre és szuverén kitettségre vonatkozó vizsgálatot hajtott végre 71 európai bankcsoporton az Európai Bankhatóság (EBA). Bár a közzétett eredményekből kiderül, melyik bank tőkehelyzete felel meg a szigorúbb elvárásoknak is, illetve melyik az, amelyiknek még fájhat a feje perifériális kitettsége miatt, sokkal inkább a bankokkal szembeni piaci bizalom helyreállítása volt a vizsgálat és az eredményhirdetés célja. Kiderült, hogy a korábbi számok alapján októberben becsültnél 8 milliárd euróval több, összesen 114,7 milliárd euróval több tőkével kell rendelkezniük a bankoknak, hogy egyenként elérjék a 8%-os ún. elsődleges alapvető tőkemutatót (core Tier 1 capital ratio). Ezt szeptember végén az EBA által egyenként is megnevezett (nem görög) 65 bankból csak 38 bank teljesítette.

Nem meglepő módon a görög bankok összesített pótlólagos tőkeszükséglete a legnagyobb (30 milliárd euró), esetükben azonban nem hozta nyilvánosságra egyenként az eredményeket az EBA, ők ugyanis az IMF-fel és az EU-val kötött megállapodás értelmében a tőlük kapott segítségből fogják teljesíteni a követelményeket. A többi ország közül Spanyolország (26,2 milliárd) és Németország (13,1 milliárd euró) bankjainak tőkeigénye a legnagyobb, Magyarországot a vizsgálatban egyedüliként a magas tőkemegfeleléssel rendelkező OTP képviselte.
A stressztesztek során rendre jól szereplő OTP tőkehelyzetére ezúttal sem lehet panasz: a bank a 71-ből holtversenyben a 13. helyen végzett, core Tier 1 tőkemutatója a szeptember végi állapot szerint 12,49%. Jelentős arányban olyan hitelintézetek előzik meg a listán, amelyek a válság éveiben állami tőkeinjekcióban részesültek (pl. a német Hypo Real Estate vagy az ír bankok), az OTP esetében azonban ilyenre nem volt szükség. Az eredmény tehát hízelgő az OTP-re nézve, különösen annak fényében, hogy más, magyar érdekeltséggel rendelkező bank nem szerepel a 15-ös listán.

A 15 legrosszabbul teljesítő bankcsoport között azonban már négy magyar érdekeltségűt is találunk, igaz, a legrosszabbul szereplő, és mindössze 5,48%-os core Tier 1 mutatót produkáló Österreische Volksbank megegyezett az orosz Szberbankkal régiós (köztük a magyar, a romániait kivéve) leánybankjainak eladásáról, ezáltal tőkemegfelelése várhatóan jelentősen javulni fog (a tőke, vagyis a számláló nő, az eszközérték, vagyis a nevező csökken). A gyengébbek között szerepel az olasz Banco Popolare és az osztrák Raiffeisen Zentralbank is. Utóbbi a Raiffeisen régiós leánybankjait is tömörítő, és a korábbi stressztesztekben még szereplő Raiffeisen Bank International többségi tulajdonosa. Az 7,78%-os core Tire 1 mutatóval rendelkező UniCredit szintén rosszul áll a listán, a Raiffeisenhez hasonlóan azonban nála is komoly intézkedéssorozat várható a tőkehelyzet rendezésére. Míg azonban a Raiffeisen új részvények piacra bocsátása nélkül tenné ezt, az UniCredit nem tudja elkerülni a hígulással járó tőkeemelést. Állami segítséget (érthető módon) egyikőjük sem kíván igénybe venni.

A magyarországi bankok tulajdonosai között az UniCredit tőkeigénye a legnagyobb, ráadásul az EBA által megnevezett bankok között is a második legnagyobb, csaknem 8,0 milliárd euró. A hírek szerint a Németországon és Lengyelországon kívüli piacain hitelezését felfüggesztő Commerzbanknak 5,3 milliárd eurónyi tőkére van szüksége. A Raiffeisen Zentralbank esetében 2,1 milliárd, az Erste Groupnál pedig ugyancsak nagy, de már inkább kezelhető szintű, 743 millió euró ez az összeg. A magyar Takarékbank kisebbségi tulajdonosának, a német DZ Banknak 353 millió euróra van szüksége.

A magyarországi érdekeltséggel rendelkező bankok körében az OTP tőkehelyzete a legjobb, őt az állami tőkéből is gazdálkodó belga KBC, a tavasszal 5 milliárd euró összegben tőkét emelt olasz Intesa Sanpaolo és a szintén állami segítséget kapott Bayerische Landesbank követi. A nagybankok tulajdonosai közül három, a Raiffeisen, az UniCredit és az Erste szorul tőkehelyzetének rendezésére, core Tier 1 tőkemutatójuk ugyanis nem éri el a jövő év júniusának végére előírt 9%-ot.

A fentieknél talán még érdekesebb adatokat közölt az EBA a bankok egyes államokkal szembeni kitettségével kapcsolatban. Kiderül ezekből, mekkora az egyes bankok perifériális államokkal szembeni kitettsége, melynek döntő része állampapír. Ugyanígy, lejárat szerinti megbontásban van meg az egyes bankcsoportok magyar állammal szembeni követelése is. Az adatok azt mutatják, hogy bár tavaly december végén az OTP magyar állammal szembeni kitettsége volt a legnagyobb (4,3 milliárd euró), mára ez 3,1 milliárd euróra csökkent, így 4,1 milliárd eurós szeptember végi kitettségével a KBC megelőzte őt. A belga bankcsoportnál különösen a magyar állammal szembeni három hónapon belüli hátralévő futamidejű követelések összege nőtt meg (1,1 milliárd euróról 1,5 milliárd euróra).

A fenti adatokat azonban óvatosan kell kezelnünk, az alábbiak ugyanis torzítják a képet:
- az állampapír-tranzakción túl ezek árfolyam-átértékelődése is módosítja a számokat
- az euróban kifejezett összeget a forint gyengülése lefelé torzítja a forintban denominált követelések esetében
- az OTP-nél felhívták a figyelmünket arra, hogy a tavaly december végére vonatkozó stresszteszt-adatokban számos banknál állam felé fennálló kitettségként vehették számításba a kéthetes jegybanki kötvényeket is, a friss vizsgálat során azonban arról rendelkezett az EBA, hogy az MNB-kötvények nem részei ennek. Emiatt is csökkent jelentősen az OTP esetében kimutatott kitettség, ami más bankok esetében is előfordulhatott.

Az adósságválság miatt természetesen különös figyelem övezi manapság az európai bankcsoportok olasz kitettségét. Az EBA adatai azt mutatják, hogy az első kilenc hónapban bekövetkezett közel 10-12%-os árfolyamleértékelődésnél is nagyobb mértékben csökkentették az európai bankok az olasz állam fizetőképességével kapcsolatos kockázataikat. Az általunk az alábbi ábrán vizsgált, magyar érdekeltségű bankok is így tettek. Ha a két nagy olasz bankot (Intesa Sanpaolo, UniCredit) nem nézzük, 33%-kal csökkent e bankok olasz állammal szembeni kitettsége. Az OTP ebben is jól áll: olasz állami kitettsége korábban sem volt.

(Portfolio)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!