A gyarmatosítók nem tartanak gyarmatárut?

A tejkészítmények esetében - a friss tej kivételével - a hazai eredetű élelmiszerek aránya alig haladja meg az ötven százalékot.
A hazai kereskedelmi láncok magyartermék-kínálatáról készített felmérést a Budapesti Corvinus Egyetem a Hungarikum Szövetség megbízásából.

A felmérés szerint minden termékkategóriában ötven százaléknál nagyobb hazai beszállítói részarányt mértek. Ugyanakkor releváns a különbség a hazai tulajdonú és a nemzetközi láncok között. Utóbbiak tíz százalékkal kevesebb magyar terméket kínálnak, mint hazai társaik.

Hiánypótló kutatást készített az üzletláncok magyartermék-választékáról a Budapesti Corvinus Egyetem Élelmiszeripari Gazdaságtan Tanszéke a Hungarikum Szövetség megbízásából. A három hazai és kilenc nemzetközi tulajdonú, Magyarországon tevékenykedő kereskedelmi lánc egy-egy véletlenszerűen kiválasztott egységében végeztek felmérést a kínált termékekről. Az áru eredetét illetően a termékjelölést fogadták el iránymutatónak, magyar terméknek pedig alapesetben azt tekintették, amelynek származási, előállítási helyeként Magyarországot jelölték meg. A tíz vizsgált termék közé egyebek között a sertéshús, a baromfi, a húskészítmények, a tej és tejtermékek, a tojás s a friss zöldségek, gyümölcsök is bekerültek.

A felmérés szerint minden termékkategóriában ötven százaléknál nagyobb hazai beszállítói részarányt mértek. Egyes termékcsoportoknál – például a tálcás húsoknál, illetve tojásnál – kilencven százalék feletti volt az arány. Ugyanakkor a tejtermékek esetében – a friss tej kivételével – a hazai eredetű termékek aránya alig haladta meg az ötven százalékot.

„Az összes általunk vizsgált árukategóriában 76,4 százalék volt a magyar termékek aránya. Releváns különbség tapasztalható ugyanakkor a hazai tulajdonú és a nemzetközi tulajdonú láncok magyar termékkínálata között. A hazai láncok a vizsgált kategóriákban nyolcvankét százalékban tartottak magyar márkákat, míg a nemzetközi láncoknál ugyanez az arány csaknem tíz százalékkal alacsonyabb szintet ért el” – ismertette Kasza Gyula, a Corvinus Egyetem adjunktusa az Élelmiszer Szaklapnak. Kiemelte: lényeges eltéréseket tapasztaltak az egyes termékkategóriákon belüli hazai termékarányt ille­tően, miután a friss áruk nagyobb része hazai beszerzésű termék, de a feldolgozott tejtermékek alig több mint fele származik csupán Magyarországról.

„Összességében elmondható, hogy elsősorban az üzlettípus és a kereskedelmi lánc pozicionálása határozza meg a kínálat összetételét. A hazai láncok a tapasztalatok szerint kiemelt hangsúlyt fektetnek a magyar termékek kínálatban való szerepeltetésére. Az árversenyben élen járó láncok pedig elsősorban a nemzetközi tendereken, nagyobb mennyiségekben, alacsonyabb átvételi árak mellett beszerzett termékeknek köszönhetik versenyképességüket, ami természetesen kevesebb, de jobban specializált, illetve nagyobb kapacitásokkal dolgozó beszállítót feltételez” – állapította meg Kasza Gyula.

(Magyar Hírlap)

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

<<<Zene>>>

10:00–10:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

<<<Zene>>>

11:30–12:00

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!