Mindezt azért, hogy még inkább otthon érezzék magukat a gyarmatosítóink. Az, hogy erre az állítólagos "nemzeti kormány" mit fog mondani már sejthetjük: valami langyos dumával altatják majd a népet.
Pénteken hivatalosan is megnyitja kapuit a világ első Izraeli Kulturális Intézete Budapesten. Hangversenyekkel, kiállításokkal, nyelvtanfolyamokkal és sok más Izraellel kapcsolatos kulturális és egyéb programmal várják majd az érdeklődőket - hangzott el a Paulay Ede utcai épületben szerdán tartott sajtótájékoztatón. A cél, hogy minél többen megismerjék Izrael művészetét és kultúráját.
Filmvetítések, műsoros estek, klubrendezvények, kiállítások, koncertek, nyelvtanfolyamok várják majd a látogatókat péntektől. Egy nyitott intézményt hoztak létre, amely nyitva áll mindenki előtt, aki közelebbről is meg szeretne ismerkedni az izraeli kultúrával - hangzott el a tájékoztatón. A kínálat túlmutat a zsidó kultúrán: vallási hátterét tekintve muszlim és keresztény, etnikailag arab és több más kis létszámú népcsoport kultúrájából áll össze Izrael mozaik-kultúrája, és ennek lehető legteljesebb bemutatására törekszik majd a budapesti intézet.
Az intézet alapítói részben civilek, magánszemélyek, részben pedig a nagyvilágban élő zsidóság és Izrael kapcsolatait ápoló Szochnut szervezet. Nem állami, kormányzati képviseletről van tehát szó, hanem a hazánkat felvásárló izraeli nagytőke még erőteljesebb beolvadásáról kis országunkba.
Ezt persze pont azok nézik tétlenül, sőt asszisztálnak hozzá, akiknek amúgy sincsen hitelük a nemzet előtt.
(MTI, Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)







Comments
Tegnap terrorelhárítási központ, ma meg ez a zsidrák izé. Mi lesz a következő?
Újra és újra elolvasom ezt: http://www.nibiru.hu/moiz.htm
Sokak szerint nem igaz, pedig 2004 óta sok minden megvalósult belőle...
Sukorón?
mikor olvastam ezt a hírt épp orbán mester osztotta az igét a hirekben hogy fel akar állítani egy terrorizmus elhárító fantasztikusan kiképzett különálló speciális egységet a legkorszerűbb kütyükkel.A kettőt gyönyörüen össze lehet ám kapcsolni.Odamész tiltakozni vagy megdobálod az épületet vagy akármi már készül ellened a speckó csoport aki majd intézkedik mert a rendőrnek már tudjuk mik a jogai hát no comment.Tisztára mint a sakk kis lépésekkel lassan mattot kapunk észre se vesszük
De még mielőtt az összegyűlt pénzből elkezdték volna a munkálatokat, értesültek a borsodi árvízről. Így a teljes összeget inkább embertársaik lakhatási körülményeinek javítására ajánlották fel.
Máig is élnek, ha meg nem haltak. Jó éjszakát gyerekek!
Judapest mióta tartozik Magyarországhoz? Lemaradtam valamiről?