Politikai foglyok a X. Magyar Szigeten

A X. Magyar Szigeten a politikai foglyok sátrában tárgyakat lehet vásárolni, beszélgetni a börtönről, visszásságokról, tervekről és lehetőségekről.

A magyarellenes hadjárat a Gyurcsány-rezsimben bebörtönzésekkel tetőzött. Azóta is folynak a koncepciós perek hazánk fiai és leányai ellen. Három bajtársunk még mindig börtönben van, közöttük a nemzeti oldal egyik legradikálisabb vezére: Budaházy György is. A hazafiak nagy része családfenntartóként raboskodik, gyermekeikről, párjukról nem tudnak gondoskodni. Az ügyvédi költségek pedig – annak ellenére, hogy szinte minimális az ügyvédi díj – tovább terhelik ezeket a nehéz helyzetben lévő családokat.

Bajtársaink, barátaink vannak azok között, akik ellen koncepciós eljárás folyik és kötelességünk megtenni értük minden tőlünk telhetőt. Ezért indítottuk el országosan a gyűjtési kampányt – amelynek koordinálását és lebonyolítását a politikai foglyok mellett a HVIM vállalta magára – hogy minél többet tudjunk segíteni és megmutassuk: kiállunk a mieink mellett jóban-rosszban.

A X. Magyar Szigeten sajnos még mindig aktuális probléma a politikai okokból börtönbe zárt hazafiak ügye. Ezért a legnagyobb nemzeti fesztiválon tombolát lehet vásárolni, amelynek teljes bevételével a hazafiak családját támogatja. Ezenkívül lesz egy sátor, ahol le lehet ülni, beszélgetni a szabadon lévő politikai foglyokkal, illetve a kitett tárgyakat – amelyeket zömében a nemzeti zenekarok felajánlásaiból állítottunk össze – meg lehet vásárolni. Reméljük, hogy akinek eddig kételyei voltak az ügy tisztaságával kapcsolatban egy kiadós beszélgetés után teljes mellszélességgel a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett áll majd ki. Hiszen addigra nem ismeretlenekről lesz szó, hanem jó barátokról.

Ezúton is köszönjük a zenekaroknak a felajánlást, akik újra és újra helyes irányt mutatnak. Köszönjük, hogy zenével és tettekkel egyaránt példát mutatnak!

(Szent Korona Rádió)

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!