Cigányt fogott Nokedli

A kép nem a cikkben szereplő kutyát ábrázoljaA kép nem a cikkben szereplő kutyát ábrázolja

A Nokedli nevű németjuhász nyomkövető kutya ismét elfogáshoz segítette a rendőröket.

Keddre virradóan ismeretlen tettesek másztak be egy tiszadadai ház kertjébe, ahonnan burgonyát, paprikát, hagymát szedtek fel. A lopással okozott kár kb. tízezer forint. A bejelentést követően a Tiszavasvári Rendőrkapitányság kezdett adatgyűjtést.

A helyszínen talált nyomok alapján úgy ítélték, hogy érdemes kutyát indítani, ezért értesítették a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályát. Bár a tettesek szétváltak, Balázska Tibor r. zászlós és Nokedli kutyája követték a szagnyomokat, melyek a település másik utcájában álló házig vezettek. A rendőrök itt megtalálták az eltulajdonított zöldségek nagy részét. A lopással kapcsolatban eddig egy 13 éves purdét hallgattak meg, aki sajnos nem büntethető a liberális, a narancskormány által sem háborgatott korhatár szerint, amit elszabotáltak leszállítani, mivel természetesen a Gárdára emlékeztető ruházat betiltása sokkal fontosabb volt nekik. Társai felkutatása még folyik. Az eljárás során az is kiderült, hogy az élősködő cigány a környéken elkövetett más vagyon elleni bűncselekményekkel is kapcsolatba hozható, ennek tisztázása is tart, de ezzel sem megy semmire a hatóság, mert nem büntethető még az ördögfajzat.

(Nyíregyházi Napló nyomán Szent Korona Rádió)

Ajánlat : Vegye igénybe a SzivNet Társkereső és Virágküldő szolgáltatásait, mellyel rádiónkat is támogatja (X)

Comments

#1

Bundinak jók a paraméterei, nemcsak a cigányt meg a zsidót ugatja meg hanem a csoszogást, sántítást és részegdülôngélôt is "a rosszban sántikálókat" kedves Vanunu. Nem gondoltam, hogy valaki emlékezni fog rá, igaz meg se kérdeztem, hogy jelôlhetem-e ôt, de én vagyok a gyámja, úgy is beleegyezik a dôntéseimbe.
Vauuu!

#2

berúgni a putri ajtaját és bezsuppolni a vérebeket, lehetőleg olyanokat, amik nem pedigréé-n nőttek fel Laughing out loud

#3

Hogyne félnének kedves kardos, Bundi már királynak is volt jelölve!

#4

Sziszka kedves, szerezzél be sürgôsen új kutyát, mert megint aktuális lenne a portyázás! Mellesleg a nokedli egy aranyos név, attól akadtam volna ki ha rex-nek hívnák mint minden második farkaskutyát (nekem is van kettô csak kisméretû keverék a rétiniggerek azért félnek tôlük is).
Vauvau!

#5

Gyönyörű az a kutya! Lehet, hogy másnak nem fontos, de nekem a hátamon feláll a szőr, hogy ezeket a nagyszerű kutyákat, akik fantasztikus teljesítményekre képesek, évekig készítik fel őket, stb. ilyen elmebeteg nevekkel illessék. Jó, tudom, hogy az abszurdisztáni sünök szellemi színvonala az rtl-klubéval egyenlő, de akkor is! Mi az, hogy Nokedli? Tragédia, komolyan mondom!
Egyébként nicks, mindennel egyetértek, amit írtál!
7 éve halt meg a társam, munkatársam, s legfőbb segítőm, a kutyám, s az idő előtt még nyugodtan "vadászgathattunk" a Városliget, Népliget, stb. környékén a szipus cigányokra, akik azért annyira nem voltak bebódulva, hogy a parkoló autókat ne törjék fel. Kértük mi a hatóság segítségét, de csak hümmögtek: "akiknek ilyen kutyáik vannak, mit basztatnak minket?". Onnantól kezdve szabad volt a vásár! És hát a kutyáknak is kellett élesben gyakorolni, mindig csak az a csibészkar... Smiling
Az én kutyáim - berni pásztor, és egy szerbiai farkasölő -, minden héten legalább két éjszakát portyázhattak. Nem is volt a cégemnél náluk jobb munkakutya!
Volt egy csapatunk: 7 rottweiler, 2 kaukázusi, 2 német juhász, meg az enyémek ugye. Nem sokáig tanyáztak a büdösök azon a környéken, ahol mi megjelentünk az éjszakai "séta, futtatás" idejére... De szép is volt, Istenem...
Nekem legalább vannak ilyen csodálatos emlékeim...

#6

retteg a cigány a kutyától... még több kutyás egység kell és elengedni a vérebeket a putrisoron meg a cigány bűntelepeken, egy kis szabad vadászatra.

a fityisz nagyon gyúr a cigus szavazókra, az őszi önkormányzati futamra. egy ilyen uborkatolvaj bandát kellene a lauderbe beiratni, meg az I. és II. kerületben szabadon engedni...

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!