Handabandázott néhány cigány a Kossuth téren (+videó)

A kirekesztés, a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés, bla, bla, valamint a Jobbik szegényellenes politikája miatt tüntetett mintegy ötven cigány szerdán a Parlament előtt. A kétszínű élősködők máskor a pokolra kívánják a Gárdát és a pártot is, de az adományokért nyújtanák a piszkos kezüket.

Az Országház előtti megmozdulás egyik szervezője, Radics Béla azt mondta: a tiltakozást azzal kapcsolatban szervezték, hogy a Jobbik az árvíz sújtotta Borsod megyei Szalonna település "roma lakosainak nem adott az általa gyűjtött adományból, hanem azt faji alapon osztotta szét".

Az utcai cirkusz másik szervezője, Bohus László, a Roma Polgárjogi Mozgalom aktivistája fasiszta alakulatnak nevezve a Jobbik országgyűlési képviselőit és a jogerősen betiltott Magyar Gárda tagjait, arra szólította fel a honatyákat, hagyjanak fel a "roma- és szegényellenes, kirekesztő politikájukkal". A jobbikos képviselők persze biztos szégyenkezve húzták be fülüket - farkukat, mikor meghallották a cigányok eme szokásos bölcseletét.

A demonstráció szónokait több jobbikos képviselő is végighallgatta, hárman, köztük Rubi Gergely, egy Magyar Nemzeti Gárda feliratú pólóban jelentek meg. A honatyák nyakukban viselték képviselői igazolványukat. A képviselők jelenlétét a szervezők provokációnak minősítették, ezért szóváltás alakult ki a főszervező Radics Béla és Rubi Gergely között. A szervezők ezért arra kérték a rendezvényt biztosító rendőröket, vezessék ki a képviselőt, mert a cigányok ugyebár országgyűlési képviselőt is elzavartathatnak, legalábbis azt hiszik. Rubi Gergely a rendőri felszólításnak eleget téve a lánccal és virágládával elzárt parkolóba ment és onnan hallgatta tovább a beszédeket. Zagyva György, egy másik jobbikos képviselő viszont a megmozdulás végéig beszélgetett a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A megmozdulás záróakkordjaként a demonstráció résztvevői az összetartozást jelképezve megfogták egymás kezét, és egy kis kört alkottak a Parlament előtt. A másfél órás tiltakozó akción megjelent a héber terrorállam zászlóját szeretettel a hajtókáján viselő politikusbűnöző, Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje és a részeges Szanyi Tibor, az ülések nagy részét elszabotáló szocialista országgyűlési naplopó is. A két álszent és sunyi zsidó bizonyára közölhette a szeretett cigány testvéreikkel, hogy mennyi mindent gyűjtöttek az árvízkárosultaknak és hogy éjt nappallá téve ott rakták a homokzsákokat ők is, amikor szükség volt rá.

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Ajánló: Eredményeket akarunk! - Franka Tibor: Cigánykérdés cigányúton (x)

Comments

#1

cigányok! ahelyett, hogy a mocskos pofátok jár menjetek dolgozni ! építsétek a gátakat és kaparjátok ki a csatornákat az Alföldön !

#2

Ennek a díszcigánynak van egy magyarellenes Romablogja, a Hírszerzőn. Radics Béla

#3

Ez meg mi? Cigány tüntetés? Ki ellen tüntetnek? Szólt hozzájuk valaki? Vagy kérdezte őket valaki? Vagy ezért fizetik őket? Nem értem...

#4

Észleltem Gyalogkakukk, én is ironikusan írtam, de ezek szerint már túl meleg van, mert nőtt a humor-érzékenységi küszöbünk. Laughing out loud

BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!

#5

@Avocat: kommentem irónia volt. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy arpadsavos tényleg ennyire hülye, vagy én vagyok értetlen és egészen kifinomult humorérzékkel rendelkezik Smiling

#6

Szerintem nem erről a Béláról van elnevezve. Már ha él, aki beszélt. Akarom mondani: uszított, hőbörgött, cigánykodott, verte magát, teljesítette a rábízott feladatott, uszított, ferdített, hazudott, cigánykodott.

Radics Béla (1946-1982)

BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!

#7

@arpadsavos: igen, egészen bizonyosan erről a Radics Béláról van szó Smiling

#8

Azt a sünt azonnal le kell tartóztatni aki meg mer egyáltalán szólítani egy országhyülési képviselőt, kóbor cigánybűnőzők felkérésére. Azt a sünt azonnal le kell tartóztatni aki engedélyezi, hogy a kossuth téren, életvitelszerűenbűnöző cigányterroristák akadályozzák a forgalmat, sőtt esetleg járványt terjesszenek. Mit szól ehhez az ÁNTSZ? Mellesleg hol voltak a jogvédők? Felvilágosíthatták volna a rétiniggereket, hogy ők faji alapon követelnek olyasmit ami se így, se úgy nem jár nekik. 50 cigány? Az 20-40 év közöttiekkel számolva 400 év börtön, eddig, vagy csak az ellátásuk a sitten forintosítva, 1 168 000 000 Ft eddig. Drága mulatság ez nekünk...

#9

Erről a Radicsról van elnevezve a SZKR egyik műsora is...

#10

Bízzunk benne, hogy a forradalom majd felfalja gyermekeit!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!