Budaházy-ügy, mentelmi jog - ezek a kérdések a kuruc.info portálon. Alább közöljük Novák Előd nyilatkozatát, majd az arra érkezett választ.
Az Országos Választási Bizottság hétfő esti ülésén felfüggesztette Egyed Zsolt, a Jobbik miskolci képviselőjelöltjének mentelmi jogát. Erről maga Egyed ebben az esetben a jogszabályok szerint nem is mondhatott volna le, bár szándékában állt volna, s üdvözli az OVB döntését e tyúkperben. Gaudi eközben a Jobbik programjával és saját korábbi nyilatkozatával szemben mégsem törölné el teljesen a mentelmi jogot.
Egyed Zsolt mentelmi jogának felfüggesztése iránt a Miskolci Városi Bíróság fordult az OVB-hez, mert a jobbikos politikus ellen eljárás indult rágalmazás miatt.
Az OVB megpecsételi Budaházy sorsát
"Az Országos Választási Bizottság úgy foglalt állást, hogy Egyed Zsolt mentelmi jogát felfüggeszti, mivel a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választásának kiírását megelőzően került sor és a büntető eljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással" - áll az OVB határozatában. Ebben arra is emlékeztetnek: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény szerint a képviselőválasztáson jelöltként igazolt személyt mentelmi jog illeti meg, amelynek felfüggesztéséről az OVB határoz, ellene jogorvoslatnak nincs helye.
Novák Előd, a Jobbik volt OVB-delegáltja (csak az országos lista felállítása után küldhet majd ismét tagot a párt), aki részletesen foglalkozott a mentelmi jog eltörlésének ügyével, a Kuruc.info kérdésére megírta: a jogszabályok szerint csak szabálysértés esetén lehet lemondani a mentelmi jogról, súlyosabb ügyekben, bűncselekmények esetén (mint a jelen rágalmazási tyúkper is) nincs rá jogi lehetőség. Az OVB mostani döntése azonban szemben áll Szigeti Péter elnök korábbi ígéretével, melyről az Index így írt Budaházy jelöltsége kapcsán: "A választási időszakban a képviselőjelöltek mentelmi jogáról is az OVB dönthet. Szigeti szerint az ilyen esetekben a testület alapból továbbengedi a jelöltet, hogy az OVB-t ne vádolhassák azzal, hogy politizál." A zárt ülésen hozott OVB-határozat azonban Budaházy ügyét is megpecsételi, a tényállás ugyanis megegyezik: "a büntetőeljárás tárgyát képező cselekményre az országgyűlési képviselők 2010. évi általános választásának kiírását megelőzően került sor és a büntető eljárás nem áll összefüggésben a választási eljárással". Ez várható is volt (és hogy ne vegyük el az ajánlószelvény-gyűjtők kedvét, eddig még nem beszéltünk arról, hogy a fenntartott mentelmi jogból sem következne automatikusan Gyuri szabadon bocsátása), látszott, hogy Szigeti is csak csőbe akarja húzni a radikális oldalt Budaházy értelmetlen jelölésével, felesleges belviták generálásával és a Magyarok Nyilai kampánytémává emelésével - írja Novák Előd. Végül azt is elárulja: Kolompár Orbán ügyében sem az OVB tartotta fent a mentelmi jogot, hanem a bíróság eleve nem is kérte a felfüggesztését az EP-választási kampány idején.
A cikk teljes egészében, amiben a mentelmi jog és a Jobbik álláspontjának további boncolgatásáról szól ITT olvasható el.
Florian Geyer név alatt megjelentett írás reflektál is Novák Előd, a Budaházy-kampány ügyében leírt nyilatkozatára
A Kuruc.info mint pártfüggetlen, ám bevallottan a Jobbik sikeréért szorító hírportál nem kíván a Jobbik belső vitáiba beleszólni, továbbá sem cenzúrázni, sem elhallgatni nem kívánja a számára nem tetsző jobbikos nyilatkozatokat, ám – mint Budaházy György választásokon való indulásának egyik támogatója – nem mehet el szó nélkül Novák Előd nyilatkozatának egy-két eleme mellett.
Először is: az OVB majd elbírálja Budaházy György mentelmi jogának megadását, vagy annak visszautasítását. Az pedig, hogy Egyed Zsolt így járt, nem jelenti azt, hogy az általunk tisztelt és támogatott hazafinak is így kell járnia – ebben tehát téved Novák Előd, aminthogy abban sincs igaza, hogy Budaházy jelölése értelmetlen volna. Kicsit furcsának tartjuk, hogy egy radikális párt képviselője a Nyilak-ügy kampánytémává emelésétől fél, de ez legyen az ő baja. Ugyanakkor Gyuri jelölésének értelmét elvitatni az őt jelölő HVIM-től, a Szent Korona Rádiótól és portálunktól, több mint a mások dolgába való beleavatkozás.
Tisztázzunk valamit: nem várjuk el, hogy a Jobbik a pártlistáján indítsa a politikai foglyokat. Volt idő, amikor szerettük volna, de beláttuk, hogy nem lehetséges, így Gyuri kampányát mi magunk szerveztük meg, s nem azért, mert annyira terrorista-pártiak lennénk, hanem azért, mert hiszünk az ártatlanságukban, másképp szólva, nem hiszünk az ellenük szóló vádak igazában. Lám, már balos újságírók is kételkednek a Benkő-felvételek igazában, így nekünk minden alapunk megvan ahhoz, hogy a politikai foglyok elleni eljárás megszüntetését követeljük – kétkedőknek ajánljuk a Guantánamo Magyarországon című kisfilmet – és minden joguk megvan ahhoz, hogy a Jobbik nélkül indítsuk a választásokon a hazafit.
A fentiek fényében legyen mindenki számára világos: a HVIM, a Szent Korona Rádió és a Kuruc.info Budaházy György indításával elsősorban erkölcsi, morális és bajtársi kötelességének tett eleget. Ezt a kötelességet nem írhatja felül semmilyen kampányszempont, az ilyen jellegű retorikával pedig a Zsidesz kergetett minket az őrületbe az utóbbi nyolc év során.
Budaházy György esetleges mentelmi jogával kapcsolatos jogászi szőrszálhasogatást pedig ne vállalja magára Novák Előd, ne próbálja meg kedvét szegni az amúgy is ezer gonddal küzdő Budaházyért kampányoló csapatnak, ha számára értelmetlennek tűnik a mi küzdelmünk, akkor inkább hallgasson.
Ugyanakkor arra kérjük őt, ne próbálja azt sugallni, hogy a kampánynak nem kell a Nyilak-ügyről szólnia. Egyrészt az utóbbi húsz év során hallottuk már eleget, hogy miről kell szólnia egy kampánynak, másrészt a politikai foglyok letartóztatása során olyan elképesztő jogsértések történtek, amelyek egy demokratikus jogállamban elképzelhetetlenek, így egyenesen kötelező, hogy a kampány során a közélet irányába fokozott érdeklődést mutató átlagemberekhez eljuttassuk a Nyilak-ügy elhallgatott igazságait.
A HVIM, a Szent Korona Rádió és a Kuruc.info – mint a Budaházy Györgyöt jelölők nevében:
Florian Geyer
(Kuruc.info összeállítás)






Comments
Ez a draskovics-féle bunkósbotszerű jogalkalmazásból, illetve hisztériából eredő Magyarok Nyulai - ügy a mindenkori magyar bűnüldözés és igazságszolgáltatás legnagyobb bukásának néz ki. Ha egyszer pártatlan szemmel valaki az elejétől a végéig kivizsgálja ezt az egész szégyenletes történetet.
az ovb a saját sorsát pecsételte meg