Utolsó roham Budaházyért: aki él és mozog, az jöjjön!

Elszántan, Gyuriért!Elszántan, Gyuriért!

A Jobbiknak már összegyűlt a kopogtatócédulája az egész országban. Ezért most összpontosítsunk Budaházy körzetére, akit ki tudunk hozni a börtönből, de csak akkor, ha elegen vagyunk!

Sokan csak legyintettek: lesznek majd elegen. Sokan azt mondták, hogy gyűjtik a saját lakóhelyükön, segítve a Jobbikot. De nem voltunk elegen. A Jobbiknak már összegyűlt. Ezért most egyszerre kell mozdulnunk! Egy hét van a gyűjtésből, és nem lehetetlen elérni összegyűjteni a maradékot.

Tehát, aki él és mozog, és sikerült is legyőzni a lustaságát, annak gyülekező mindennap reggel 9-kor és délután 4 órakor a Móricz Zsigmond körtéri Szkíta bolt előtt, ahol pontos eligazítást kapnak a csapatok.

Aki nem jön, az pedig előre azon gondolkozzon, hogy hogyan fog Budaházyné Berni és a gyermekek elé állni, később majd Budaházy György elé, hogy megmagyarázza, hogy ő ugyan hol volt akkor, mikor gyűjteni kellett a cédulákat, és mi volt annyira fontos ezekben a hetekben, hogy nem tudott odamenni.

Akinek van ismerőse a XI. kerületben, mindegy kicsoda, nem nemzeti érzelmű, akár liberális, az hívja fel és beszélje rá az ajánlószelvényének leadására!

Találkozunk holnap a helyszínen!

Korábban írtuk:
Nemrég sikeresen standolt és vett részt a gyűjtésben Toroczkai László, Sziva Balázs, Zagyva György Gyula, Varga Tibor és a Budaházy család több tagja is, de még kell a lelkes aktivisták segítsége.

Morvai Krisztina segítségét felajánlva szombaton, négytől fél hatig fog standolni a Sasadi út és a Budaörsi út kereszteződésében, de ez még nem elég, bár nyilván a rendíthetetlen jogvédő kiállása sokakban szimpátiát ébresztett eddig is, és fog ezzel az akciójával is.

Önre is szükség van azonban, hiszen nem tud se Morvai Krisztina, se Toroczkai László, se a többi nemzeti oldal prominens képviselője mindennap besegíteni. Jelentkezni lehet a budahazy.com oldalon, hogy véghez tudjuk vinni korunk nagy szabadságharcosának, Budaházy Györgynek a kiszabadítását, aminek segítségével a többi politikai fogoly is megláthatja a napfényt és visszakerülhetnek családjaikhoz.

Nem mellékesen ez egy jogkísérlet, amivel be tudjuk bizonyítani, hogy Budaházynak jár-e az egyébként illegitim alkotmányos jog, a mentelmi jog, vagy csak a Kolompár Orbánnak, Dávid Ibolyának és a többi politikusbűnözőnek. Azt is figyelembe kell venni, hogy Gyuri nem nyilatkozhat semmilyen formában sem, ha pedig kijönni, akárcsak pár napra, akkor elmondhatná az őt ért vádakkal kapcsolatos véleményét, kifejthetné az egész ügyet. Természetesen az is fontos, hogy bajtársunk, aki mellett kiállunk és kihozzuk őt a hatalom karmai közül, hogy végre újra velünk lehessen és a családjával - válaszolta Incze Béla, a budapesti HVIM elnöke, és a kampánystáb vezetője megkeresésünkre.

Nem esélytelen a dolog, mert egyre közeledünk a célhoz, de ha jelentkeznének többen, és mindennap legalább négy-öt csapatot tudnánk kiállítani, akkor nem kellene izgulni a határidő miatt, úgyhogy arra kérek én is mindenkit, hogy legalább két három napot szánjon rá az ügyre - fűzte hozzá Incze Béla.

Kedves olvasóink, tehát veselkedjünk neki még egyszer, szánjunk egy pár órát délelőttünkből vagy délutánunkból és segítsünk egy emberen, aki már sokszor állt ki a mi érdekeinkért is, kockáztatva mindenét.

Jelentkezni lehet mindennap reggel kilenckor, valamint délután négykor a Móricz Zsigmond körtér 1. szám alatti Szkíta kézműves boltban.

Budaházyné Berni szórólapot oszt - segítsünk neki!


Szabadságot Budaházy Györgynek! Szabadságot a politikai foglyoknak!

(kuruc.info, HVIM, Szent Korona Rádió)

Ajánló: Kik vannak velünk? - Kikkel állunk szemben? - Kik lőttek a Kossuth téren '56-ban?

Comments

#2

A budahazy.com szerint csak 250 szükséges!

25ember 10 cédula. Ezt kell durván 1 hét alatt teljesíteni.
Ennyi kell Gyuri - feltételezett - szabadulásához!

#3

Segíteni kell Berninek! Fantasztikus az a szeretet és kitartó küzdelem, ahogy ez a csepp törékeny nő küzd a férje igazáért.
Segíteni kell a kopogtató cédulákkal, hogy akaik eddig kiálltak értünk, most mi is álljunk ki Őértük. Ahogy a Magyar harcol hátat a hátnak és gyerünk. Még össze lehet szedni a cédulákat. Legalább arra jók, hogy egy Magyar Hazát szerető hazafi Budaházy Gyuri kikerüljön ebből a méltatlan fogságból.

#4

Kedves Honlapszerkesztők!

Egy szerkesztéssel kapcsolatos kérdésem van? A jelenleg legfrissebb és legfontosabb hír - ,,Utolsó roham Budaházyért: aki él és mozog az jöjjön! " - miért legalul, és miért nem legfölül, a legelső helyen található a ,,A rovat legfrissebb hírei" között?

Nem kukacoskodni akarok, csupán gondoltam, megkérdezem, hogy mi lehet ennek a szerkesztésbeli oka? Gondolom, nem szándékos, csak valamiért fordított sorrendben kerülnek fel a hírek, frissességükkel ellentétesen, legalábbis a rovatok szerinti bontás esetében.

A választ előre is köszi,

,,Benko A Legocskabb Hazaarulo"

Benkő György A Legócskább Hazaáruló.

#5

Nagy bűne volt ennek a nőnek Balóval besároznia magát.
Mindenesetre becsülni való mindaz, amit a nemzeti oldalért tesz. Példaértékű és követendő.
Amennyiben tiszták és egyenesek a szándékai, az Úr adjon erőt további cselekedeteihez!
Köszönjük Krisztina!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

13:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Magyar Lelátó

17:30–18:15

<<<Zene>>>

18:15–19:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!