Bemutatkozott a Jobbik Hódmezővásárhelyen is (+képek)

Szombat este Hódmezővásárhelyen, a Hódtói Sportcsarnokban tartotta kampánynyitó rendezvényét a Csongrád megyei 6-os számú választókerületben a Jobbik. Az eseményen jelen volt a párt alelnöke, Szegedi Csanád és a párt körzetbeli jelöltje Kristó Gabriella.

Képek a rendezvényről ITT.

Miután a jelenlévőkkel közösen elénekelték a Himnuszt, Gabriella ismertette programját, melyben elmondta, hogy azért lépett politikai pályára, mert úgy gondolja, még ilyen négy évet, ami eddig volt, nem bírna ki ez az ország. Közgazdászként rendkívül fontosnak tartja a gazdaság helyreállítását, így előadásának nagy részét is ez a téma tette ki.

Gabriella beszéde után Szegedi Csanád következett, aki szerint nemzeti identitásbeli, morális és gazdasági válság uralkodik az országban, amire megoldást jelentene a magyar mezőgazdaság és a gyógyturizmus fellendítése. A multiktól elvennék az adókedvezményeket, ezt szétosztanák a kisgazdák és a kisvállalkozók között. Visszamenőleg elszámoltatnák a politikusokat pártállástól függetlenül és megszüntetnék a mentelmi jogot. Fel akarják számolni a politikai bűnözést és a cigánybűnözést. Eltörölnék a segélyeket, helyette munkát biztosítanának mindenki részére.

A politikus még azt is elmondta, hogy nem kívánnak senkivel koalíciót kötni és nyilvánvalónak tartja, hogy a Fidesz – MSZP nagykoalíciót akar létrehozni.

Az est folyamán egy nagyon közvetlen, barátságos, jó humorú embert ismerhettünk meg Szegedi Csanád személyében.
A választási program ismertetése után közösen elénekeltük a Szózatot, majd a Székely Himnuszt.

(Szent Korona Rádió)

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

<<<Zene>>>

13:00–17:30
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

Magyar Lelátó

17:30–18:15

<<<Zene>>>

18:15–19:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!