Ha a Fidesz bizonyítja, hogy demokratikus párt, akkor az MSZP esetleg vissza lép a javára, ha így megtudja akadályozni a Jobbik győzelmét egy választókerületben - mondta Mesterházy Attila, így nyíltan vállalva, hogy az MSZP és a Fidesz ugyanaz.
Egy eseteleges visszalépéshez ugyanis, mondta Mesterházy a Baloldali Tömörülés ülésén, a Fidesznek előbb be kell bizonyítania, hogy demokratikus párt, és látni kellene a programjukat is. Egyelőre annyi biztos a miniszterelnök-jelölt szerint, hogy az MSZP most elsősorban szakmapolitikai vitákat akar a Fidesszel, és kormányfő-jelölti vitára is szükség van.
Lám-lám, amikor lehull a demokrácia álarca: két eddig ellenséges párt hogyan összeborul, mikor egy igazi rendszerváltó erő közeledik. A demokrácia a cél számukra, amit megvédenek, nem nézve az ország érdekeit.
(atv, barikád nyomán Szent Korona Rádió)






Comments
fidesz-mszp koalíció
Kicsit visszatáncolva a Fidesz - MSZP kapcsolatiságra, véleményem, hogy sokminden benne van a pakliban! Azt kevésbé hiszem, hogy a Fidesz lenne a szent tehén, azt meg pláne nem, hogy az MSZP kifordúl önmagából és belőle az angyalok gyülekezete lesz! Sokkal inkább attól tartok, hogy a megszerzett vagyonokat amiket eddig összeharácsoltak (ide beleértve az MDF, SZDSZ, KISGAZDA vonalat is - tisztelet egyes személyek kivételének) arra fog tendálni a helyzet, hogy a Jobbikot, beleverjék a betonba! Ennek a reális veszélye megvan ha a nép nem áll a Jobbik mellé! De ez csak egy dolog, ugyanis dőreség vona feltételezni, hogy a Jobbik mind szent emberekből áll. Így van emberekből áll, akik még tiszák lehetnek, azonban ennek a tisztaságnak a fennmaradását vas-marokkal biztosítani kell! Ezért van, lenne szükség szigorú kontrolra. (pl. vidék, a mezzőgazdaság terén egy tisztességes kisgazda pártra, de nevetni fogtok akár egy tisztességes munkáspártra - na nem kommunista pártot értek ezalatt, és egy szocdem pártra, stb.)
Ami Jobbik mellett szól, és amiért van alapja félnie, minden eddigi regnáló kormánynak, az a következő; az elsőkközt beindítandó vagyonelszámoltatással, számonkéréssel, az állami tulajdont képező vagyonok kiárusításának tételes vizsgálatával, a jelenlegi gazdaság akkora pénzeszközhöz juthatna, hogy egy sereg munkahelyet biztosító beruházást, mi több gyártó, termelő kapacitást hozhatna létre!Munkát, munkahelyeket tudna biztosítani!! Nagyon sok több évtizedes mulasztás van amiket be kellene pótolni. Meggyőződésem, hogy sem az elmúlt rendszer, sem a közelmúlt 20 év nem arról szólt, hogy magyarországot hogyan lehetne egy potenciális gazdaságilag stabil közösséggé tenni. Nem szólt, mert a KGST vonal érdekeltsége determinálta és politikai nyomásoknak engednie kellett (tudjuk ugye, a vas országa stb.) Az Antalkormánnyal beindúlt a nyugatnak való mindenáron megfelelni akarás, oda vezetett, hogy a tűzközelben élt sok háttérismerettel bíró macskajancsik, mindenféle szakmai tudás, méginkább a haza érdekeinek lesajnálásával, saját zsebeik érdekét nézték, és nem eredménytelenül!!Miközben tönkretettek mindent!!!!!!!
Folytathatnám az elmélkedést, de vajon ki olvassa, ki teszi magáévá, ki fejleszti tovább és viszi ki az emberek közé? Kedves Barátaim! az a szűk kör van, akik ezt az oldalt olvassák, s olykor bizony kemény hangon, kétségtelenül sok igazsággal írják meg felháborodott véleményüket! Hol van az a tömeg akikre szükség lenne?!!
Szebb Jövőt, mindannyiunknak!
Rengeteg igazság van abban. amit leírtál István. Végülis valóban, minden pártot és mindent politikust egyszerűen fel lehet ma már vásárolni.
Viszont egy VALÓDI alkotmány sokat javíthana a bajon.
Nem ártana ugyanis egy VALÓDI kisgazdapárt, egy VALÓBAN (1848-szerint) liberális, egy szociálisan VALÓBAN érzékeny (nem újgazdag), és ki tudja még, hányféle érdeket képviselő kontrollcsoport is, a mindenkori kormánypártok mögé.
Mesterszarházi, ez az elborult elméjű, pattogó paprikajancsi, meg a többi tapló indítványozhatna kártérítési eljárást a 150 éves török uralom alatti nemzetirtásért, országunk lerombolásáért, Törökországgal szemben, de a tatárok jogutódjaitól is tetemes kártérítést kell követelni. Oroszországtól úgyszintén, minden leigázott, megerőszakolt nemzet kérjen kártérítést, plusz 400000 vérbaj elleni szérum árát, mivel 5 évestől, aggastyánig végigkefélték, utána megcsonkították a lányokat, és az asszonyokat, szerte Európában. Csak az elfoglalt német területeken kétmillió gyereket nőt erőszakoltak meg. Többen bele is haltak. A terhes nőkből élve kivágták a magzatokat, a felszabadító horda vadállatai. Drezda kérjen kártérítést az amerikaiaktól, mert ott volt csak igazán holokauszt (égőáldozat) (zsidók csinálták), amikor milliók égtek a városban, a több ezer tonna bomba hatására keletkezett 1000°C feletti tomboló tűzben. Az ukránok kérjenek kártérítést Putyintól az ukrajnai holodomor (tömeges éhhalál) 10 millió áldozatáért, amelyből 3 millió gyermek volt. Lassú éhhalál, és ehhez képest a zsidók kifingatása a megtestesült humanizmus volt, amely testet ölthetne a XXI. században is, az emberiség nagy örömére, és javára. Mindenki kérjen kártérítést, miért csak ez a szenny zsidó nép, mert megpiszkálták őket a sok károkozásért, aljasságukért. Remélem, Irán ezeken a gennyeken próbálja majd ki az első nukleáris bombáját, mert mindegy ha lesznek ártatlanok áldozatok is, csak pusztuljon ki már ez a cigányoknál is aljasabb, és veszélyesebb parazita népség.
Orbán meg ezeknek a jó haverja, ki a fasz az, aki ezt a genny embert szavazza meg, ezt a háttérben megbúvó haszonleső, hazaáruló férget, a bandájával együtt, húzzanak el a jó kurva anyjukba. Már most zsarolja a kisvállalkozókat, akik valamilyen segítséget nyújtanak a Jobbiknak, buszt, vagy hangtechnikai berendezéseket adnak, megvonva tőlük a nekik törvényesen járó forrásokat. Aljas, és görény, aki sarokba szorítva vicsorogva támad. A jelenlegi hatalom már teljesen elrugaszkodott az általuk halálraítélt nemzettől, s e nemzettől kapott megbízatásától. Haza-és nemzetáruló maffia, amely Izraeltől, USA-tól, és az EU-tól kapott parancsoknak engedelmeskedve ássák egy nemzet sírját, a magyar nép sírját. Bajnai, Gyurcsány, Mesterszarházi, komcsi mocskos bevetésen gondolkodik az őket elzavarni óhajtó nemzettel szemben, de akkor írják alá a saját halálos ítéletüket, mert ha a demokratikus választásokat megbundázzák, a nemzet milliói fognak akkor fegyvert, és nem lesz számukra kegyelem. Megmozdulnak a külföldön élő magyarok is, és akkor az egyenleg mindkét oldala véres lesz ugyan, de a most a népet terrorizáló parlamenti csürhe várhatja a feltámadást, kötélen himbálózva.
A több "kicsi" párttal egyet lehetne érteni, és támogatnám is miként sokan mások. Csak egy a baj, ezek az un. kispártok, nem önmagukból nőttek ki, pontosabban nagy valószinüséggel valamelyik nagypárt, vagy inkább sajátos érdekeltségi kör hívta életre őket. Ezen kétségtelen el lehet polemizálni. Sok-sok, pró és kontra érv felsorakoztattása lehetséges.
Magamból kiindúlva, az elmúlt csak egy évtized politikai eseményeit szem elött tartva, úgy ítélem meg a helyzetet, hogy a Jobbik Mozgalom az amelyik a tömegbázisát valóban allulról szerveződve alakította ki. Meglehetősen "hosszú" idő alatt. Sokban hasnlít a szervezési tevékenysége a kicsit kisebb, és később beindúlt, talán tűzoltó-munka lelkesedéssel összeszedett Seres Mária féle cívil szerveződéshez. Ez a szervezet az amelyet ténylegesen érdemes figyelemmel kísérni! Csakhogy, a civileknek a beindulása az LMP-vel együtt, azért érdekes dolog. A háttérben mindenképpen erős pénzügyi támogatás sejlik - mindkét esetben, ami viszont nem véletlen. A többi kispárt, szerveződés, nem nagyon téma, azok legfeljebb szavazatokat visznek el, amelyek jórész el is vesznek.
A részemről nehezen elfogadható azonban (és sajnos) az, hogy az emberek, a polgárok nem akarnak, tudnak olvasni, nem érzik még mindíg a husukba mélyedő karmok okozta fájdalmat eléggé ahhoz, hogy észheztérjenek és akarjanak váltóztatni a sorsukon! Tájékozatlanok!! Igen, valószínű reménykednek egy konszolidált békés átmenetben,ahol majd az okosok megoldják a helyzetet, aztán nem törődve semmivel éldegélhetik megszokott napjaikat - hagyja mindenki öket békébe, meg van a saját bajuk, mondják! Ezt tették 45 évig, ebből kijózanítani őket nagyon nehéz, megszokták, hogy a választási bizottság átadott borítékát úgy ahogy van bedobják a ládikóba és kész! A fiatalok meg, megdöbbentően buták - tisztelet a kivételnek, mert az is van! de, ma egy 3o-40%-nál több, a közelmúlt történéseit átlátni tudó, átlátni akaró ember allig van. Ennek a 30-40 %-nak a vonzásköre fog elmenni szavazni, úgy országosan várhatóan 60-70%, és az a kieső 30-40 % az, ami nagyon hiányozni fog, még akkor s ha azok megosztottsága is várható volna!
Szebb Jövőt Mindannyiunknak!
Én nem mennék ilyen messzire a helyedben István!
Az eredeti MDF szétverésével teljesült Horn Gyula álma, miszerint ők lettek saját ellenzékük a Parlamentben. Legfeljebb több néven futott tovább az Egypárt, hiszen minden MÁS-t, szépen felvásároltak (Torgyán), vagy kiebrudáltak (Borzalmas tagság, nép-nemzeti kör, eredeti kisgazdák, eredeti KDNP, eredeti MIÉP stb.)a parlametből.
A Jobbik valóban veszélyezteti az egypárt-rendszert, nem úgy, mint az évente 1-2 tömeggyűlésen meghallgatott Csurka-szónoklattal megelégedett MIÉPesek.
Remélem, nem tévedek, hogy a Jobbiknak van esélye labdába rúgni még akkor is, ha áldemokratikus alkományizénk az ellenzéknek valóban nem ad sok esélyt a demokráciához.
A Fidesz ekkora létszámmal sem volt képes megakadályozni az ország és a nemzet felszámolását, dehát mintha nem is törekedett volna rá.
Ha a Jobbik valóban elszánt, akkor megtalálja a módját annak, hogy akadályt gördítsen a további rombolás elé, még az erősen korlátozott ellenzéki szerepében is.
Bár szerintem az ország lakossága akkor lenne teljesen lefedve, ha nem 1-2 mammutpárt, hanem melletük sok kicsi is bekerülhetne a Parlamentbe.
Dehát a küszöböt nem véletlenűl emelték fel saját maguk védelmében a mostani dinoszauruszok.
Csak az tud összenőni, ami tényleg egybe is tartozik!
Nem elképzelhetetlen, hogy a maszop tárcát kap, ha a Jobbik nagyobb létszámmal jut be a parlamentbe.
Tehát egyesül a szegfű és a narancs? Hé, MSZP-s, Fidesz-es szavazók, most már csókolhatjátok egymást, és nyalhatjátok egymás valagát, hisz kiderült, mind folytatni akarják a húsz éves száguldást a lejtőn, még nagyobb nyomorba taszítva a nemzetet. Térjetek már észhez, ezek nem a nemzethez, nem a demokráciához, hanem a húsz év alatt együtt összeharácsolt vagyonukhoz hűségesek, de kibaszottul. És félnek az elszámoltatástól, félnek a börtöntől, pedig több ezer oda fog menni, ha nem százezer. Egy programjuk van ezeknek a bűnöző, harácsoló, hazaáruló gyilkos komcsiknak, Fidesznek, MSZP-nek, meg a többinek egyaránt, hogy a bőrüket mentsék, meg a vagyonukat, amit összeharácsoltak a húsz év alatt, és ezért sok kispuskát egy ágyúcsővé egyesítve fordulnak a Jobbik ellen. Ez kovácsolja össze ezeket a férgeket. Ezek a nem demokraták, és nem magyarok, lássátok már be, hogy az őszödi beszéd azóta is tart, hogy hazudnak nektek, és végre olvassátok már el felelősen az ország sorsa iránt, a Jobbik programját, előítéletektől mentesen, és közben kérdezzétek meg magatoktól, hogy vajon ti is ugyanazt akarjátok-e, mint ami abban le van írva. A ti pártjaitoknak, Fidesznek, MSZP-nek nincs programja csak egy, a nemzeti párt mocskolása, aljas média eszközökkel való félreállítása, elhallgatása mind létének, erősödésének, mind pedig programjának.
Én itt egy igen aljas aknamunkát gyanítok. Valami nem Ok.
Ez a pálfordulat féle a kispártoknak az érték-növekményére játszik. A megszaporodott, és esetleg a küszöbérték szintjét elérő pártok úgy fogják megosztani a társadalmat ahogy kell! Csak óvatosan a testtel, gondolkozzunk, sok a bizonytalan szavazó. Sokan fogják azt mondani, nekem ez, nekem az, nem kell, jöjjön egy új! És fog jönni! Lehet, hogy el fog veszni, jónéhány tízezer szavazat! Ne számoljunk csak 3-4 kispártttal, akik a küszöb szintet elérik, ez könnyen összejöhet, mit fog csinálni a három esélyesebbnek kikiáltott nagyobb párt, szervezet? E körbe nevezném be a Jobbikot is! A pénzes pártok, amelyek közt viszont a jobbik nem rug labdába kellemesen maguk mellé állítják a kisebb pártokat! Lehet, hogy így nem lesz meg a kétharmad,de az egy oldalú diktátum részben létrejön. Az már csak politikai taktika, hogy hogyan lehetetlenítenek el egy erősnek vélt szervezetet, az megint egy másik dolog, miént őrlik fel a kispártokat! Ezen el kellene gondolkozni! Könnyen lehet, hogy a választások nem hoznak létre működőképes kormányzatot, erre is felettébb meg van az esély! Akkor lesz az a balhé, amiről nem kevesen beszélnek - talán nem is véletlenül!
Szebb Jövöt!