Amikor hatalomra jutnak, a rendőrségre viszik a mappákat. Vágó Sebestyén képviselőjelölt Tatabányán beszélt.
A Jobbik - egyik - célja az MSZP teljes megsemmisítése, jelentette ki tatabányai lakossági fórumán Vágó Sebestyén, a párt egyéni képviselő-jelöltje. Vágó, aki egyben a Jobbik Komárom-Esztergom megyei elnöke, Komárom-Esztergom megye 1-es számú választókörzetében indul. Mint életrajzából kiderül, korábban állattenyésztői végzettséget szerzett, majd a főiskola elvégzése után szociálpedagógusként helyezkedett el, szaktudását felhasználva segíti a párt szociális és családügyi kabinetjének munkáját is.
Borítják a bilit
A hívő református fiatalember fontosnak tartja a politikusbűnözők elszámoltatását – olvasható a Jobbik honlapján és a minapi lakossági fórum csak megerősíti: Vágó komolyan gondolja az elszámoltatást. A néhány tucat érdeklődő jelenlétében megrendezett kampánygyűlésen ugyanis elmondta, a Jobbik politikusai évek óta gyűjtik a terhelő adatokat „a Fidesz által elkövetett bűnökről”.
Vágó azt állította, az adatokat mappákban tárolják, a mappákat pedig különböző helyeken őrzik. Amikor pedig hatalomra kerülnek, a rendőrségre mennek kiborítani a bilit.
Vágó emlékeztetett rá, hogy 2006 óta a Fidesz uralja az önkormányzatokat, Tatabánya nem fejlődik, a korrupciós ügyeket pedig eltussolták, mert érintettek.
Vágó Sebestyén ezen kívül megkereste munkatársunkat, hogy az ATV-n megjelent hírben, miszerint ő bármi módon helyeselte volna a sajnálatos 1919-es, a tatabányai bányászokra leadott sortüzet, azok nem fedik a valóságot és a rosszindulatú híresztelést visszautasítja.
(ATV nyomán Szent Korona Rádió)
Ajánló: Háború a nemzet ellen DVD - A rég várt Jelenczki film hazánk kifosztásáról! (x)







Comments
Magyarországon a lakosság három százalékának a kezében van az összvagyon ötven százaléka, tehát mintegy háromszázezer, többnyire féreg birtokában. Kilencmillió-hétszázezer emberé a maradék 50%. Ez a szélsőséges, de nagyon. Főleg, hogy a három százalék szélsőségesen károsítja a nagy többség életterét és életét, tehát a 97% azon akarata, hogy megszüntessék a tolvaj, rabló, idegen érdekeket kiszolgálók hatalmát, és a 97% érdekeinek megfelelő kormányzatot teremtsenek, nem nevezhető szélsőségesnek. Ezért elvileg a Jobbiknak 97%-os szavazati többséggel kellene megnyernie a választásokat, mert mind a Fidesz, és mind a többi parlamenti párt a kártékony 3% megtestesítői, tehát el kell távolítani mind a hatalom közeléből, az eddigi károkozásukért felelősségre vonva őket, mind anyagi-vagyoni kártérítés, mind pedig büntetőjogi felelősség tekintetében. Az emberiség ellenes, szélsőségesen kártékony hatalmi struktúráknak, a többség akaratából el kell tűnniük a közéletből örökre. És 97%-nyi többség érdekében tevékenykedni a többség biztonságáért, hazája megóvásáért, életének jobbá tételéért küzdeni, nem nevezhető szélsőségesnek, hanem igencsak kívánatosnak. Ez a kívánatos program pedig a Jobbiké. Mellesleg a többinek nincs is, mert minek, ha ugyanazt folytatják, mint eddig, csak most éppen a Fidesszel akarnák húzatni a saját szekerüket.
Utolsó utáni figyelmeztetés rozsomák:
-Tilos témán kívüli hozzászólásokat beküldeni!
-Tilos a szerkesztőket, adminisztrátorokat, vagy egyes felhasználókat sértegetni, provokálni!
-Tilos más hírportál linkjét elhelyezni a cikkek hozzászólásaiban (ez nem vonatkozik a társalgóra)!
-Szívesen veszünk minden ÉPÍTŐ jellegű kritikát, de a mocskolódást nem tűrjük.
Továbbá minden felhasználó kizárható, akinek a viselkedését a szerkesztők közösségellenesnek és szándékosan rombolónak vélik. A hozzászólás lehetősége a mi jóindulatunkból fakad, és nem alapvető joga minden felhasználónak. Nem vagyunk liberálisok, se demokraták, hogy mindenkit eltűrjünk. - a moderátor