Tüntetnek a köztársaságot védő rendőrök?

Olyan törvényeket hoztak, amik ellehetetlenítik a munkájukat, ezért az öt legnagyobb szervezet demonstrációs bizottságot hozott létre. Miért szolgálnak még, ahelyett, hogy átállnának egyszer? Természetesen pénzről is szó van.

Megegyezésre törekednek a rendészeti tárcával, de legvégső esetben akár az utcára is vonulnának a rendészeti szakszervezetek, ha a minisztérium nem teljesíti a követeléseiket. Az öt legnagyobb rendőrszakszervezet a héten írt alá együttműködési megállapodást és megalakították a demonstrációs bizottságot is. Azt akarják elérni, hogy a 2010-ben hatályba lépett, a rendőröket hátrányosan érintő szabályokat változtassák meg.

Dávid Tibor, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkár-helyettese a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az öt legnagyobb rendészeti szakszervezet összefogásának lényege, hogy tiltakozzanak a rendőrséget hátrányosan érintő törvénymódosítások ellen. A hivatásosokról szóló szolgálati törvény módosításáról például a szakmával és a szakszervezetekkel való egyeztetés nélkül döntöttek. A szolgálattal összefüggő bűncselekmény miatt, jogerős ítéletet követően így mérlegelés nélkül el kell bocsátani a rendőrt. A más esetekben a rendőrökre kiszabható pénzbüntetést 25-szörösére emelték.

A szakszervezetek követelései között szerepel az aránytalanságok megszüntetése a cafeteria rendszerben. A minisztériumoknál 450-950 ezer forint az éves keret, a hivatásos rendőröknél alig 116 ezer, a közalkalmazottaknál 193 ezer forint. Követelik, hogy a rendőrök cafeteria keretét emeljék a 2009-es szintre, ami körülbelül 450 ezer forint.

Azt persze nem említik, hogy örülnek, ha tüntetés van, mert akkor a készenléti díj milyen magas, és mennyit kaszálnak. Ez az igazi problémájuk ezeknek az elvtelen zsoldosoknak.

A tárgyalások tartanak a minisztériummal, a demonstrációs bizottság és az 5 szakszervezet csütörtökön délután egyeztet a rendészeti miniszterrel. A szakszervezetek a megegyezésre törekednek, de van akciótervük és végső esetben akár az utcára is vonulnak, ami érdekes lenne. Megnéznénk, ahogy oszlatják őket, de sajnos ez csak álom.

A demonstrációs bizottságot a rendőrség személyi állományának több mint felét, összesen 22 ezer embert képviselő öt legnagyobb rendőrszakszervezet: a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, a Független Rendőr Szakszervezet, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete, a Rendészeti Védegylet, valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete alakította meg, még a hét elején.

(FH nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Ez érdekes lesz, a sünök tüntetnek. Laughing out loud

Küldöm nekik ezt a Radical Hungary dalt.

http://www.youtube.com/watch?v=pzs7Z5TvCBM

#2

Avh - s tüntetés ? Tényleg ki oszlatja szét?
Ki fog a tömegbe lőni ? Ki fog vadászni az utcákon sörétes puskával?
Esetleg zsidó vagy szlovák egységekkel veretik le majd őket ? Vagy sebtiben megalakuló eu kommandók , esetleg megint a ruszkik? Aztán elfelejtik az utat hazafele?

#3

Vajon a REND őrének tényleg az a gondja, hogy jobban be kell tartania rendet -- példát kell mutatnia --, mint a bárki másnak? Hát hogyan léphetne fel bárki ellen, ha a testületben olyanok vannak, akik maguk is bűnt követnek el? ("A szolgálattal összefüggő bűncselekmény miatt, jogerős ítéletet követően így mérlegelés nélkül el kell bocsátani a rendőrt. A más esetekben a rendőrökre kiszabható pénzbüntetést 25-szörösére emelték.")
Annak az a következménye, ami most van!!!

"A szakszervezetek követelései között szerepel az aránytalanságok megszüntetése a cafeteria rendszerben."
Kedves drága Elvtársak! Áldjon meg benneteket a Jóisten! Nézzetek már szét az országban. Vagy ha az túl nagy, akkor Miskolcon. Vagy Hajdúhadházon. A nyóckerben. Vagy ahol akartok!
Tényleg a cafeteria rendszer -- magyarul béren kívüli juttatás -- a legnagyobb aránytalanság hordozója?!
Tudom, EZ zsebbe vágó! De ha elkezdjük a számonkérést azért, amit eddig tettetek, AZ meg húsbavágó lesz (annak, akinek vaj van a fején)!

Egyébként: ha majd a nemzetet szolgáljátok a parancsnokok helyett, a nemzet is támogat benneteket!

-----------------------
Egy zsidó számára nincs sértőbb, mint az igazság.

Üzenet a másik oldalnak: 370HSSV-0773H

#4

Feloszlatni, kirugni minden pribéket !

#5

Érdemes lenne őket kifütyülni.
Most jó lenne ha az ország szolidáris lenne velük, ugye?
Amikor magyart kellett verni, milyen örömmel tették! Menjenek oda könyörögni, akinek a kezét nyalták eddig. Mondjuk a Draskovicshoz, meg a Gyurcsányhoz meg a Görényihez.
Az egészet csicska bandát fel kell számolni, mindenkit elbocsátani, aki akkor szolgálatban volt, bárhol. Az utolsó kmb-st is. Cinkosok meg némák, stb.
Ezek nem emberek és nem magyarok.
Semmi fizetésemelés, kuss legyen pofa alapállás. Mocskok! Örüljetek, hogy a semmittevésetekért még valamennyi pénzt kaptok.
Majd ha jeleskedtek a cigányokkal szemben, meg a kommunistákkal szemben, akkor, esetleg, majd, tárgyalhatunk, addig: pofákat befogni, és villany leo.

BJF bizony hazudott. Nincs Magyar Feltámadás imádságos lelkületű, bibliás, vallásukat gyakorló magyarság nélkül. Nagypéntek után jön a Feltámadás! Az Idő közel. Készüljetek!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!