Megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt a kiskunlacházi polgármester - ezt állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság a Magyar Helsinki Bizottság beadványa nyomán.
Répás József polgármester 2008 novemberében egy gyilkosság után arról beszélt, hogy elég volt a „romaerőszakból”.
A 14 éves Horák Nóra holttestére 2008. november 23-án találtak rá. A brutális gyilkosság után a településen szinte azonnal elterjedt pletykák szerint három helyi roma fiatal erőszakolta és ölte meg a diáklányt. Az országos rendőrfőkapitány nem sokkal a gyilkosság után azt mondta, hogy kizárt a három roma fiatal bűnössége, és később a rendőrség őrizetbe vett egy kiskunlacházi fiatalembert, aki ellen számos bizonyíték szólt.
A gyilkosságot követően az önkormányzat demonstrációt szervezett, ahol a polgármester többek között azt mondta: „Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! […] Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket és meggyalázzák a gyermekeket. Ma még mi vagyunk többen.” Ezzel arra utalt, hogy a lány gyilkosait a helyi romák között kell keresni.
A Helsinki Bizottság azért fordult az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, mert dr. Répás József rasszista, törvénysértő kijelentései csak fokozták a településen kialakulófélben lévő romaellenességet, és félelmet keltettek a roma közösségben, nemcsak helyi, hanem országos szinten is.
A Hatóság megállapította, hogy a polgármester a település roma kisebbséghez tartozó lakosaival szemben a 2008. november 28-i demonstráción elmondott beszédével, valamint a magyarországi roma közösséggel szemben az önkormányzati lapban megjelent írásaival megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és megvalósította az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény szerinti zaklatás tényállását. (Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata itt elérhető)
A Hatóság határozatából világosan következik, hogy a közszereplők nem tehetnek következmények nélkül nyilvánosan romaellenes kijelentéseket - kommentálják a hírt.
Miközben a határozat világosan leírja - az előzmények elemzése mellett - hogy:
„A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebebzésnek helye nincs.
A határozat bírósági felülvizsgálata a kézbesítéstől számított 30 napon belül kérhető a Fővárosi Bíróságnak címzett, de a hatóságnak benyújtott keresettel. A keresetlevél benyújtásának a döntés végrehajtására nincs halasztó hatálya, azonban a keresetlevélben a döntés végrehajtása kérhető. A keresetlevélben kérhető, hogy az ügyben a bíróság háromtagú tanácsban járjon el.”
Ünnepelheti egy csatája győzelmét a baloldali média - de a kiskunlacházi ügy még nincs lefutva… Semmilyen szempontból.
S még egy lényeges dologról nem beszél a határozat; amit nekünk kell kimondanunk: Nyugodj békében Nóri!
(MTI)






Comments
Agnus ugyanabból az 50 megélhetési zsidóból áll az ősszes (több száz) ilyen bizottság, őket kell helyre rakni.
Nagyon furcsa nekem ez a 2000,-Ft-os eljárási költség, ami csak a postaköltség.
Nem merték nagy pénzbüntetésre ítélni a polgármestert, akinek bizony igaza volt és van.
Szégyen, hogy egy ilyen hivatal létezik Magyarországon a magyarok ellen. Ezt is azonnal fel kellene számolni, ahogy lehet a helsinki bizottsággal és az ott tespedő ingyenélőkkel egyetemben.