BKV-sztrájk, vasutassztrájk, postástüntetés... Egy szokványos hétköznap Magyarországon. Hétfő 20 órától Ferihegyen is sztrájkba léptek.
Eredménytelenül zárult a dolgozók és a Malév GH vezetése között zajló tárgyalások hétfői fordulója is, így este 8 órakor sztrájk kezdődött a Ferihegyi repülőtéren – olvasható a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) hétfői közleményében.
A LESZ közleménye szerint a dolgozókat képviselő szakszervezet több – mind az új kollektív szerződésre, mind az annak hiányából fakadó veszteségek kompenzálására vonatkozó – javaslattal érkezett az egyeztetésre, a vállalat vezetése azonban rendre elutasította azokat, „miközben előremutató javaslatokat továbbra sem tett. Az elkeseredett, megélhetésüket féltő dolgozók azért nyúlnak a sztrájk végső eszközéhez, mert a nyereséges vállalat alkalmazottainak bére újabb megvonások után idén ismét csökken” – teszik hozzá.
A szakszervezet nem tudja elfogadni, hogy az eddigi ínséges évek után tovább csökkenjen a Malév Ground Handling Zrt. dolgozóinak reálkeresete, ezért 2010. január 11-én, hétfőn 20 órakor határozatlan ideig tartó sztrájkba kezdett. A szakszervezet továbbra is nyitott a munkaadóval történő konstruktív egyeztetésre.
(hírTV)






Hozzászólások
9 min 45 sec ago
10 min 44 sec ago
17 min ago
17 min 50 sec ago
18 min 29 sec ago
26 min 36 sec ago
31 min 32 sec ago
46 min 2 sec ago
52 min 9 sec ago
56 min 23 sec ago