Működő köztársaság: csődközelben ismét a kórházak

Csak januárban használhatják fel a kórházak a decemberre ígért 6 milliárd forintot. Székely Tamás egészségügyi miniszter arra hivatkozik, hogy az összeg a 2010-es költségvetésben szerepel.

A kórházak az elfogadott büdzsé alapján úgy számolnak: áprilisban, májusban ismét csődhelyzet alakulhat ki az ágazatban.

Még mindig hordják a tiltakozást jelképező zöld szalagot a kórházigazgatók. Ősszel ugyan pluszforrásról egyeztek meg az egészségügyi miniszterrel, az összeget továbbra is kevésnek tartják. A győri Petz Aladár Megyei Oktatókórház 3000 dolgozójából ezret bocsátott el az elmúlt két évben. A súlyponti intézmény idén 30 százalékkal kapott kevesebb pénzt, mint tavaly, de a főigazgató számításai szerint a 2010-es évet is 1 milliárdos forráshiánnyal fogják zárni.

- A rendszer működése ennél gazdaságosabban már elképzelhetetlen. Egészségügyet ennél olcsóbban ma Európában nem tudnak előállítani – mondta a hírTV-nek Varga Gábor, a Petz Aladár Megyei Oktatókórház főigazgatója.

A Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház tavaly még nyereséggel zárta az évet, 2009 decemberére azonban 600 milliós adósságot halmozott fel. Ha a Székely Tamás által megígért januári pluszforrás mindössze tartozásaik kifizetésére lesz elég.

- Ha ugyanazon bevételi tételekkel számolunk, amelyeket a költségvetésből levezetve most tudunk prognosztizálni, illetve körülbelül hasonló nagyságrendű megtakarítási intézkedéseket foganatosítunk, mint idén, akkor azt mondhatom, hogy a részvénytérsaságunk egymilliárd forint mínusszal fog zárni – mondta a Veszprém Megyei Cholnoky Ferenc Kórház főigazgatója Rácz Jenő.
A kórházak adósságállománya addig a 100 milliárd forintot is elérheti. A súlyponti intézményeket tömörítő egyesület elnöke, Csiba Gábor azt mondta: A kormányzat által biztosított többlet csak átmeneti segítség.

- Arra lesz jó, hogy azok a kórházak, melyek nem túl sok kifizetetlen számlával rendelkeznek, ezt rendezni tudják. Mivel azt állítjuk, hogy még egy havi finanszírozás hiányzik a rendszerből, ebből az fog következni, hogy jövő év április-májusa környékén megint elindul ez az eladósodási tendencia, ami végül az egészségügyi ellátórendszer összeomlásához vezethet – jelentette ki a hírTV-nek Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke.

A szervezet új biztosítási és átlátható finanszírozási rendszert és a szükséges források biztosítását követeli a jelenlegi és a jövőbeni döntéshozóktól.

(hírTV)

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!