Nincs mit ünnepelni - 5 éve szűnt meg a sorkatonaság

Egykori, boldog leszerelő állományEgykori, boldog leszerelő állomány Ilyen képek már soha nem lesznek?

Éppen fél évtizede, hogy leszerelt az utolsó sorkatona, és elhagyta a Magyar Honvédség kötelékét. Ettől kezdve kizárólag hivatásos és szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot, ami minden szempontból alapvető változásokat hozott az ország védelmét ellátó szervezet életében.

Ezt mondta egy sajtótájékoztatóján Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Hangsúlyozta: az önkéntes haderő megteremtése és a lezajlott haderőreform együttesen teremtette meg a korszerű, önkéntes, professzionális Magyar Honvédséget.

Teljesen átalakult

A szóvivő kiemelte: az öt év alatt történt haderő-reforma első lépéseként teljes mértékben átalakult a Magyar Honvédség szervezeti felépítése és belső arányai is megváltoztak: a vezetői létszám és a háttérintézményi struktúra jelentős mértékben karcsúsodott, új, integrált középszintű vezető szerv jött létre. A változások új szolgálati kultúra kialakulását hozták magukkal. A ma katonája magasan képzett és elhivatott, ami gyökeresen eltér a néhány hónap alatt kiképzett sorkatonák tudásától és motivációjától. Mindez a kor követelménye is, hiszen fél év ma már nem is lenne elegendő az új típusú katonai feladatok ellátásához, de még az alapvető katonai ismeretek elsajátítására sem.

Célzott kiképzések

A vállalt feladatok függvényében változó, folyamatos és célzott kiképzések biztosítják azt, hogy a Magyar Honvédség katonái készen álljanak a nemzetközi szerepvállalásra, a NATO-tagságunkból eredő kötelezettségeink teljesítésére csakúgy, mint a hazai feladatok ellátására, hívta föl a figyelmet a szóvivő.

A nemzetközi műveletekben most is folyamatosan mintegy ezer fő vesz részt, három kontinens tizenhárom országában. Külföldön szolgált katonáink megszerzett tapasztalatai, tudása pedig itthon kamatozik tovább, mert hazatértük után magasabb fokon képesek hozzájárulni hazánk védelméhez. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy az önkéntes haderő fenntartása hosszabb távon költséghatékonyabb is, hiszen csökkentek a felkészítéssel, kiképzéssel kapcsolatos költségek, és ugyanígy kevesebbe kerül a technikai eszközök fenntartása, javítása is. 2008. óta a honvédségnél hadrendbe állt a 14 gépből álló Gripen-flotta, Pápára települt a NATO Nehéz Légiszállító Ezrede, korszerű harc- és gépjárművek és híradó eszközök álltak rendszerbe, de megújult a katonák személyi felszerelése is, sorolta Bocskai István.

Dr. Gyimesi Gyula, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint:

Öt év alatt megváltozott hazán geopolitikai helyzete. A legtöbb szomszédos ország NATO-tag lett, így ma már a magyar hadsereg elsődleges szerepe a szövetségi feladatok ellátásában van. Ehhez át kellett alakítani a hadsereg szerkezetét, ami meg is történt, mára csak a finomhangolás maradt hátra. Az emberek kiképzése egy-két speciális feladatra történik, és kiképzésük után hosszú távra számítunk a szolgálatukra. Emiatt olcsóbb a hadsereg fenntartása, bár pontos számokat nem tudok mondani. A magyar hadsereg az ország egyik legnagyobb munkáltatója, több mint 20 ezer munkavállalója van. Kiemelném a katonaság missziós feladatait, melyet a korábbi hadsereg nem tudott volna ellátni, hiszen az utóbbi időkben a sorkatonai szolgálat mindössze 6 hónapig tartott. A katonaságra hazánk is számíthat, elsősorban természeti katasztrófák idején. A jövő feladata az önkéntes tartalékos szolgálat megszervezése.

A kormányzat egy elhibázott lépéséért tovább ünnepelteti magát. Elegendő csak arra a vélekedésre gondolni, ami az elmúlt években - főként a fiatalabb generációban - újra felbukkant, s akik önkéntes alapon igenis szükségét látják a honvédelmi kiképzésüknek.
Ha szigorúan vesszük, a Magyar Gárda megalakulásának is egyik oka lehetett ez az elhibázott lépés, mert az egyenruhának, a katonai kiképzésnek, bár nem túl sokan szerették, akik akkor benne voltak, mindenki átlátta a szükségességét és hasznosságát. Arról nem is beszélve, ami a jogszabályban is anno benne volt: A haza védelme minden magyar állampolgárnak kötelezettsége.

5 év elteltével láthatjuk - ez öt évvel ezelőtt is kampányfogás volt és máig az maradt ez az örömködés.
Nincs mit ünnepelnünk, ha csak arra gondolunk, a szomszédos államok közül hány országban szűnt meg a sorkatonaság, s amíg volt, milyen előnyökkel járt a katonai kiképzés.
Mi - viszont - emlékezzünk jó szívvel az árvizeknél és a havazásoknál bevetett „kiskatonák” százezreire, millióira és a haza védelmében ezidáig dolgozó, tevékenykedő és néha hősi halált halt milliókra, valamint azokra az öreg nénikékre, akik a hadtáp ismeretlen oknál fogva történt elmaradásakor napokig etették a „mi fiainkat”. Mert ők valóban a mi fiaink voltak. Évszázadokig.

(boon nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Hát a mai fiatal fiúkra akik kijönnek az érettségiről, igazán ráférne a katonaság...még a testvérem is volt katona, csak nem mehetett vadászpilótának mert rosszul hallott...de emlékszem amikor bevitt, hogy nézzem meg a barátait, mindig nagy örömmel mentem oda. Szívüket-lelküket adták a katonaéveikért:)
És a testvéreim "katonatársaival" is tartom a kapcsolatot.

Igazán szép volna, ha megint lenne.

És mint mondtam, a mai fiatalságra, főleg a fiúkra, akikről néha nem tudom megállapítani fiú vagy lány....

Reméljük a legjobbakat!

Üdv!

#2

Én még voltam sorkatona... Laughing out loud Sohasem fogom elfelejteni az ott szerzett élményeket, és barátságokat. Smiling A mai napig tartom a kapcsolatot volt katonatársammal... Smiling

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Vekeri Fesztivál 2012!

Vekeri Fesztivál 2012!

On Air

Budaházy (ismétlés)

9:00–10:00
Budaházy György önálló műsora a rádiónkban, ami akkor is hallható, ha a műsorvezető éppen bujdosik vagy börtönben sínylődik. A bujdosás alatt titokban vezette, a bötönhónapok alatt családja vette át a műsort. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Hazafiság, politika, kultúra)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

10:00–10:30

Sin City (ismétlés)

10:30–11:30

Hozzászólások

User login

Poll

Milyen új adót vessen ki még a kormány?
Fizessünk a levegővételért is végre!
16%
Jön a nyár, legyen fagylalt-adó!
4%
Hadiadót a fülkeforradalmároknak!
17%
Fizessenek a vegetáriánusok/húsevők egyaránt, étkezési szokásaik miatt!
2%
Mindegy, csak fizethessünk még többet!
23%
Elég már az adókból!
37%
Total votes: 92

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!