Morvai Krisztina brüsszeli felszólalásai a politikai foglyok ügyében

A Jobbik EP-képviselője felszólalásaiban a politikai foglyok ügyét tárta ismételten a képviselőtársai elé, valamint agrárpolitikai ügyekben is véleményt nyilvánított.

Morvai Krisztina ezúttal írásos nyilatkozatot is előterjesztett, amely az eljárási szabályok értelmében az ülés hivatalos jegyzőkönyvének anyagát képezi, s a 23 nyelvre lefordításra kerül.

Szövege a következő:

ÍRÁSOS NYILATKOZAT

(Az eljárási szabályok 149. Cikk (13) bekezdése alapján)

Az Ombudsman jelentéséről szóló 2009. október 12. csütörtöki vita jegyzőkönyvéhez

Előterjesztő: Morvai Krisztina

Az Európai Ombudsman jelentése nem tükrözi azokat a tapasztalatokat, amelyeket emberi jogvédőkét szereztem Magyarországon. Nem szól arról, hogy 2006.őszén a kormány által irányított rendőrség több száz békés járókelőt és tüntetőt, emlékezőt sebesített meg, zárt börtönbe és vont koncepciós büntetőeljárás alá. Az EU hallgatott. Hallgat arról is, hogy a változásért tüntetőket a rendőrség azóta is rendszeresen - jogellenesen - igazoltatja, róluk videofelvételeket készít, jogtalanul zaklatja, gyakran önkényesen előállítja őket.

Az EU felháborító passzivitásának is "köszönhető", hogy ma 16 ellenzéki aktivista van előzetes letartóztatásban hónapok óta "terrorcselekmény" gyanújával. "Főbűnük", hogy mozgalmat indítottak a kormány korrupciós ügyeinek leleplezésére. A náluk végzett házkutatások és lefoglalások módszere s a fogvatartotti jogok folyamatos és durva megsértése az európai emberi jogi normák teljes félretételével történt.

Egyebek mellett hatósági tanú vagy egyéb garancia nélkül, nagyszámú álarcos kommandós részvételével végeztek szabálytalan, megfélemlítő házkutatásokat. Számítógépeket foglaltak le az irányadó jogszabály mellőzésével, az adatállomány adott állapotának szakszerű rögzítése nélkül, a bizonyítékok meghamisítását, a politikai ellenfelekkel való újabb leszámolást a hatóság számára lehetővé téve. Az EU-tól határozott fellépést várunk!

(Szent Korona Rádió)

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot! PayPal-on is!

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

Jelenleg a rádióban

Dél

12:00–12:15
Nándorfehérvár hősei előtt tisztelgünk dalokkal és hagyományos harangszóval.
(Déli blokk)
Most hallható:

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

NépZene füleinknek

12:15–13:00

Dél-Pest megyei tájoló (ismétlés)

13:00–13:30

Hozzászólások

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!