Budaházy Edda Tiltakozó felvonulást szerveznek a bebörtönzött hazafiak családtagjainak nevében október 30-án - tájékoztatta szerkesztőségünket Budaházy Edda. Már megjelenésében is különleges lesz a demonstráció, amire várnak mindenkit, de elsősorban nőket. A tiltakozáson részt vesz Morvai Krisztina is.
Október 30-án pénteken, délután 15 órakor utcai, tiltakozó vonulást szerveznek a bebörtönzött hazafiak családtagjainak nevében, amelyre mindenkit, de mindenekelőtt lányokat és asszonyokat várnak - tájékoztatta szerkesztőségünket Budaházy Edda. A tiltakozáson részt vesz Morvai Krisztina is.
A felvonulás célja, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a fogvatartottak embertelen körülmények között kell, hogy elszenvedjék a folyamatosan meghosszabbított előzetes letartóztatást. A bebörtönzöttek ugyanis az ügyvédjükön kívül nem találkozhatnak senkivel, még kicsi gyermekükkel, feleségükkel, édesanyjukkal sem. Nem telefonálhatnak, a levelek pedig csak rendkívül körülményesen, hónapok alatt érnek célba. Mindeközben hiteles bizonyítékokat nem tudott felmutatni a hatalom ellenük. (Ellenben emlékezetes volt a híres robbantásos felvétel, amivel le is bukott Drazsé...)
Edda mindezt a Hatvannégy Vármegye Ifjúság Mozgalom október 23-ai tüntetésén is elmondta, amiről ajánljuk az alábbi videónkat:
A június óta fogvatartott Budaházy György húga kéri, hogy a megjelenők igyekezzenek fekete szoknyában, fekete felsőben, fekete nagy kendővel jönni, akinek pedig nincs ilyesmi, szerezzen, akinek több is van, hozza magával.
A felvonulás előtti gyülekezés a Ferenciek terén, a Jégbüfénél lesz, ahonnan az Astoria érintésével a Károly körúton és a Deák téren át az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium elé vonulnak, ahol egy petíciót kívánnak átadni.
Lányok-asszonyok! Gyertek, segítsetek felhívni a figyelmet a hazánkban dúló terrorra, a jogtalan letartóztatásokra és bebörtönzésekre! - zárja felhívását Edda.
(Szent Korona Rádió)






Hozzászólások
Hát megnyertünk egy valamit: útközben egy bácsika: fasiszták!!!...nah utána autóból kiintegetés+egy néni: Hajrá Budaházy!!!! 2:1re kikapott a bácsika, és kár, hogy nem látta:D
Ott voltunk és máskor is ott leszünk!
Üdv!
Kedves Edda!
Figyeltem a szembejövők arcát! Nem is tudod, mennyire meghökkentek a bilincsbevert rabon. Még a távolabb tanyázó rendőrök is.
Kitűnő ötlet volt.
Szurkolok mindenkinek és természetesen a családjaiknak is.
SZABADSÁGOT A KONCEPCIÓS FOGLYOKNAK!!!!
HELYÜKBE A KONCEPCIÓK KIAGYALÓIT!
Adjon az Isten!
Kedves Edda! Ott leszek.Nekem sincs szoknyám, mivel hazafiként élek és ennek megfelelően is öltözködöm. Mindenki abban jön amiben tud. A lényeg, hogy minél többen legyünk.
Szebb jövőt!
Lazéva:)
sejtettem:)
Én nem is gondoltam, hogy "beszólógatna" itt bárki is.
Lényeg: ott leszünk!
ÜDV Leányzók!
Kedves Börtönélet!
Isten óvjon, hogy bárkinek megmondjam ki miben legyen, valóban az a lényeg, hogy minél több nő jöjjön, ebben egyetértünk, meg tulajdonképpen mindenben! Pénteken találkozunk!
Aki tud biztos szoknyában megy, aki nem, az nem. A lényeg itt nem ez, hanem a bebörtönzött hazafiak ügye és az, hogy minél többen legyünk!!!
Szabadság!
Az esemény performance jellegéről nem esik szó a felhívásban, ezért emeltem ki Edda kérésének eme részét.
(de szép szó).
Nem "prókátoroskodtam"
A hozzászólásom építő jellegű volt, a beszólogatásnak itt semmi haszna.
Kitartás!
Tudom, hogy nem akarsz vitát gerjeszteni, de én nem leszek olyan állapotban sem , hogy szoknyát vegyek. És aki tud eleget tesz a kérésnek, de sajnos én nem , de természetesen feketében megyek!

És ami a legfontosabb: OTT A HELYÜNK!
Üdv!
Lazaéva!
Nem kell vitát generálni, mi is tudunk olvasni.
Igyekezni fogunk Edda kérésének megfelelően öltözni, nem kell hívatlan prókátoroskodni.
Ott leszünk! Mert ott a helyünk!