Elfogtak két hazafit és egy honleányt

"Szabadságot Budaházynak!" pólókat lehet vásárolni a két Szkíta kézművesboltban, a Magyarok Házában a Semmelweis utca 1-3. alatt, illetve a Móricz Zsigmond körtér 1-es száma alatt.

Üzenőfal indul Budaházyéknak

Tekintettel arra, hogy nyomtatott sajtót lehet küldeni a börtönbe, s a letartóztatott hazafiak többsége már jelezte, hogy kér Magyar Jelent, szerkesztőségünk "Üzenőfal a börtönben sínylődő hazafiaknak" címmel új rovatot indít. A magyarjelen@yahoo.com címen, illetve lapunk postacímén (6701 Szeged, Pf.: 557.) várjuk a Budaházy Gyurinak és a többi fogva tartott hazafinak szóló rövid, pár soros üzeneteket. Kérjük, hogy tüntessék fel az üzenetük végén azt is, hogy milyen aláírással szerepeljenek az üzenetek. Lehet saját névvel, de monogrammal, "nicknévvel", vagy akár névtelenül is üzenni.

A magam nevében, vezércikkeimben természetesen rendre üzenek a hősöknek.

Tisztelettel:
Toroczkai László
a Magyar Jelen főszerkesztője

Korábban írtuk:
Sajtóértesülések szerint a sündőrség újabb három hazafit küldene rács mögé, akikről azt állítják a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű szervezet tagjai. Egy nő és egy hivatásos katona is köztük van.

Az előzetesbe helyezett nő ügyvédjének nyilatkozata:

Így bánnak a "terroristákkal" minálunk:

Előzetes letartóztatásba helyezte a három hazafit a Pesti Központi Kerületi Bíróság

A két hazafit és egy honleányt a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte, tájékoztat a hvg.
A hatalom koncepciós eljárása folytatódik.

Mindhárom gyanúsított esetében védőik fellebbezést nyújtottak be, a végzés nem jogerős - közölte a zárt ajtók mögött hozott döntést követően Pörzse Tamás, az egyik gyanúsított ügyvédje újságírókkal a helyszínen. Azt mondta, "kicsit eltúlzottnak és képtelenek" tartja a "bűncselekmény megfogalmazását" az ügyészség részéről.

A két férfit és a nőt maszkos, gépfegyveres kommandósok kísérték a bíróságra.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta: a bíróság a szökés, az eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt rendelte el a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

Budaházy György előzetes letartóztatásának meghosszabbítását kezdeményezte az ügyészség, de még nem tudni mikor döntenek

Kezdeményezte az ügyészség Budaházy György előzetes letartóztatásának meghosszabbítását - írta csütörtöki számában a Népszava. Egyelőre nem tudni mikor döntenek a június 17-én aljas módon tőrbe csalt hazafi ügyében. Budaházy György 30 napra szóló előzetes letartóztatását június 19-én rendelte el a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

A nemzetbiztonsági bizottságot már korábban tájékoztatták az ügyről

Mint a Hírszerző csütörtökön megjelent cikkéből kiderül, a nemzetbiztonsági bizottságot már korábban tájékoztatták a szervek a „terrorista sejt” elleni nyomozásról. Ezek után kérdés, hogy ha a nemzetbiztonsági bizottság úgy értesült, hogy terroristák tevékenykednek Magyarországon, akkor hogyhogy nem kértek bővebb tájékoztatást a nyomozó hatóságoktól, hogyhogy megelégszenek ennyire minimális és ellentmondásos információkkal? Ha valóban terroristák garázdálkodásától kellene tartania a lakosságnak, akkor a nemzetbiztonsági hivatal tétlenül ülhetne és elfogadhatná, hogy alig kapnak információt az ügyről?
Újabb adalék mindez annak alátámasztására, hogy politikai koncepciós eljárás zajlik Budaházy György és több hazafi ellen.
Abban pedig már meg semmi meglepő nincs, hogy a Fidesz most is provokátorozik.

Íme a Hírszerzőn megjelent információk változtatás nélkül(!):

„Mind a letartóztatottak, mind a gyanúsítások köre bővülhet még a Magyarok Nyilai szélsőjobboldali szervezettel kapcsolatban - mondta el a Hírszerzőnek a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A hírek szerint egy vádlott vádalkut kötött a hatóságokkal, de ennek ténye államtitkok. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista tagja szerint az ügy egyelőre a rendőrség és az ügyészség hatásköre, a Fideszes elnök nem érti, miért pont most történik mindez.

A nyomozás jelenleg is nagy erőkkel folyik, mind a gyanúsítások, mind a gyanúsított személyek köre bővülhet még - mondta el a Hírszerzőnek Fazekas Géza ügyész. A Központi Nyomozó Ügyészség szóvivőjét azután kérdeztük, hogy kedden terrorcselekmény és más bűncselekmények gyanújával három gyanúsítottat - két férfit és egy nőt - vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda, a már előzetesben lévő négy másik személy mellett. Fazekas Géza azt is elmondta, kezdeményezték a most elfogott három személy előzetes letartóztatását is, erről csütörtökön dönt majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Egy volt katona

Mivel az eddig letartóztatottak közül csak a szélsőjobbos dzsemborik rendszeres szereplője, Budaházy György minősül közszereplőnek, a többiek személyéről semmit nem közölhetnek a hatóságok, azt azonban tudni lehet, hogy egyikük katona - pontosabban a Honvédelmi Minisztérium szerint már csak volt, hiszen szolgálatra méltatlannak nyilvánították, és azonnali hatállyal elbocsátották -, de a bűncselekmények elkövetésének idején, amelyekkel most gyanúsítják, még nem volt az, mert akkor az ő ügyét a katonai ügyészség vinné tovább.

"Én úgy tudom, hogy a nemzetbiztonsági szakszolgálatok korábban átadták a rendelkezésükre álló adatokat a rendőrségnek, így ez most jelenleg nem nemzetbiztonsági ügy, hanem a rendőrségre és az ügyészségre tartozik" - mondta a Hírszerzőnek Tóth Károly, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista alelnöke, hozzátéve, hogy "a bizottság korábban kapott tájékoztatást az ügyben, remélem, hogy ha a nyomozás olyan periódusba jut, akkor ismét összehívják majd a testületet, de ezt egyelőre nem látom indokoltnak".

Fazekas Géza erről lapunknak úgy nyilatkozott, az NBH, és a nyomozó hatóságok esetleges együttműködése államtitok, így erről semmilyen felvilágosítással nem szolgálhat, mint ahogy arról sem, hogy valóban vádalkut kötött-e az egyik gyanúsított a hatóságokkal. Ez a lehetséges forgatókönyv azért terjedt el a nyilvánosságban, mert - az egyébként a szélsőjobbhoz köthető ügyekben gyakran jogi képviseletet vállaló - Nemzeti Jogvédő Szolgálat látja el a gyanúsítottak védelmét, egyikük kivételével.”

A Fideszes elnök furcsállja, hogy éppen most

"Azért furcsállom, ami történik, mert itt több éves ügyekről van szó, ehhez képest, a rendes félévenkénti beszámolójukban egyetlen egyszer sem beszéltek erről nekünk a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői korábban" - mondta a Hírszerzőnek Simicskó István.

A nemzetbiztonsági bizottság Fideszes elnöke szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában rendőrségi ügy, ugyanakkor "felmerül a kérdés, hogy ha Budaházy Györgyöt most ilyen súlyos vádakkal tartóztatták le, hogy szerepelhetett korábban rendszeresen nyilvános rendezvényeken, miért engedte el a rendőrség mindig, amikor előállították". "Sajnos a Gyurcsány-kormány korábbi manipulációi, a trükkök százai megtanítottak minket arra, hogy szkeptikusan álljunk hozzá az ilyen bejelentésekhez" - mondta Simicskó István."

Házon kívüli sajtóreferens

Mivel a médiában felbukkanó információk kibogozhatatlanok, és ellentmondásosak, a Szent Korona Rádió munkatársai megpróbáltak tájékoztatást kérni a Központi Nyomozó Főügyészségtől az őrizetbe vett hazafiak számát, nemét és kilétét illetően. Az ügyben eljáró szervtől azt az információt kaptuk, hogy sajtóreferensük házon kívül van.

Tények riport

Három vagy négy hazafit vettek őrizetbe?

A Népszava szerdán hajnalban közzé tett információi szerint valóban négy hazafira csaptak le a hatalom pribékei, közülük hárman vannak őrizetben:

"Már kilenc személy került rács mögé a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg vélt tagjai közül. Hatan - köztük a parancsnokként számon tartott Budaházy György - előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését, négyet tegnap fogott el a rendőrség. Közülük egy férfi és egy nő szerződéses katona, egy másik pár pedig civil. Hármukat őrizetbe vették, az egyik nő szabadlábon védekezhet. Valamennyiüket terrorcselekménnyel, és más bűntettek elkövetésével gyanúsítják. A kedden elfogottak a terrorszervezet "közkatonái", illetve kiképzői.

A Magyar Honvédség két szerződéses katonáját is őrizetbe vették tegnap - értesült a Népszava. A gyanú szerint tagjai voltak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű terrorszervezetnek. A katonák - egy férfi és egy nő - mellett egy másik párt is elfogtak, de ennek nőtagja szabadlábon védekezhet.

Az őrizetbe vett katonanő ugyancsak részt vett a kiképzéseken, a Kóka János elleni támadás során pedig sofőrként működött közre. A civil nő cselekményeiről nem közölt információt az nyomozó hatóság.

A Központi Nyomozó Főügyészség valamennyi őrizetest állami szerv kényszerítése céljából megvalósított terrorcselekmény bűntettével gyanúsítja tettesként, illetve bűnsegédként.

A nyomozás a rendőrség és az ügyészség együttműködésével tovább folyik. "

A Blikk szerda reggel közzé tett információi:

"Újabb feltételezett terroristákat fogtak a zsaruk és az ügyészek: tegnap hajnalban a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg négy újabb tagját vették őrizetbe. A Blikk információi szerint két nőt és két katonát fogtak el.

– Adataink szerint két, kedden őrizetbe vett férfi 2007 áprilisától volt jelen a „mozgalom” tagjaként különböző tréningeken, ahol az egyes akciókra készítették fel a résztvevőket. Ők voltak azok, akik társaikkal Molotov-koktélt dobtak a Kóka-villára, majd Dér Zsuzsanna országgyűlési képviselő lakásának ajtaját benzinnel locsolták le és gyújtották fel – mondta el Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A harmadik elfogott, egy nő csak bűnsegéd, mivel ő volt a sofőr a Kóka-ház elleni merénylet idején. A másik nőt kihallgatás után elengedték.

Megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot is, de tegnap estig nem érkezett válasz. "

Korábban írtuk

2009. július 14-én a rendőrterror újabb hazafiakra csapott le, a HVG információ szerint ők is a Magyarok Nyilai feltételezett tagjai. Korábbi értesülésekkel ellentétben három és nem négy hazafiról van szó.

Mindhárom személy a mozgalom régi katonája. Egyikük 2007 áprilisa óta folyamatosan részt vett a mozgalom hazafijainak különböző támadásokra való felkészítésében, s közben maga is ajánlkozott konkrét feladatok elvégzésére. A gyanúsítás szerint 2007. december 16-án többedmagával Molotov-koktélokat dobott Kóka János épülő házára Budapesten. Akciójukkal az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt akarták megakadályozni.

A másik gyanúsított is régi tagja szervezetnek, 2007 óta kiképzőként készítette fel a mozgalom tagjait a különböző akciókra. Társaival részt vett a Dér Zsuzsanna (MSZP) képviselő dunaújvárosi lakása elleni akcióban. A képviselőnő lakása ajtaját 2008. február 7-én benzinnel lelocsolták és felgyújtották, közel 400 ezer forint kár keletkezett.

Az egyik gyanúsított a háromból a Magyar Honvédségben szolgálatot teljesítő katona. Őt katonai szolgálatra való méltatlanság miatt a vezérkari főnök azonnal leszerelte és elbocsátotta a honvédségtől - közölte a Honvédelmi Minisztérium kedden az MTI-vel. Pedig kitüntetést érdemelne.

A harmadik gyanúsított is részt vett a szervezet tagjainak kiképzésében, és a gyanúsítás szerint sofőrként vett részt a Kóka János háza elleni akcióban.

A letartóztatottak közül az egyik nő.

Bár immár kilencen vannak előzetes letartóztatásban vagy őrizetben a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg rendőrség által azonosított tagjai közül, ma sem tudható lényegesen több az "első belföldi eredetű, politikai indíttatású terrorszervezetről". A Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjének korábbi nyilatkozatai szerint a Magyarok Nyilai egy leginkább az ír köztársasági hadseregre, az IRA-ra hasonlítható, sejtszerűen felépülő, mélyen konspirált csoportosulás, amely az évek alatt egyre keményebb akciókra szánta rá magát.

Idén április 8-án a magát Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) nevező vegzálóintézmény már letartóztatott négy hazafit a 6-os főúton, akikről azóta is bizonyítani próbálják, hogy a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevezett hazafias szervezet tagjai, és Ecsődi László szocialista politikus házát akarták felrobbantani. Egyik társukkal szemben emellett lőfegyverrel való visszaélés, illetve terrorcselekmény és emberölés előkészülete miatt indult eljárás, mivel őt gyanúsítják a merénylet kitervelésével.

Május 15-én elfogtak még egy hazafit, aki hatalom zsoldosai szerint megszökött az április 8-i rajtaütéskor.

Ezt követően, június 18-án vették őrizetbe gusztustalan módszerrel a nemzeti ellenállás kiemelkedő alakját, Budaházy Györgyöt, akit robbanóanyaggal visszaélés és kétrendbeli emberölés előkészületének gyanújával tartanak azóta is rács mögött. Sőt, őt gyanúsítják azzal, hogy a Magyarok Nyilainak a vezetője.

Az ügyészség nem erősítette meg, hogy a gyanúsítottak a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg tagjainak vallották volna magukat.

(HVG, Hírtv, Népszava nyomán Szent Korona Rádió)

Comments

#1

Olvasom, hogy újabb önjelőlt "áldozat" jelentkezett. A NNYI tán feladott egy hirdetést, hogy minden tetű jelentkezhet mint célpont? Vagy így akarnak ismerté válni, vagy valami disznóságukat akarják így leplezni? Ennyi tetűhöz, ha lenne is egy ilyen szervezet, az év 365 napjában, 24 órás üzemmódban is kevés lenne.
A magát áldozatként bemutató polgármester már azt is tudja, hogy hány kiló robbanóanyaggal akarták megkínálni. Ez így baromság ahogy van. Viszont kíváncsi lennék, hogy miféle disznóság van emögött, miféle sáros dolog az, amiről a polgármester így akarja elterelni a figyelmet? Azon csodálkozom, hogy Kolompár még nem fröcsög, hogy ő is célpont volt, igaz Kolompár a Gárda volt, és az ellen uszított. Közben meg mint kiderült rendesen sáros a cigány vezető, több ügyben is nyakig benne van. A hab a tortán, hogy pont egy gárdista indította el a lavinát, és azóta már egymás után helyezik vád alá a bűncselekményeiért.
A média meg szégyellje magát,Kolompárnál a bűnösséget csak mint kérdőjelet írják le, pedig már vádat emeltek ellene több ügyben is. Őt megilleti az ártatlanság vélelme, addig Gyuriék esetében,pedig még csak nyomozati szakban van az eljárás, már mint kész tényt írják le, hogy Gyuri volt az irányító, és hogy a bebörtönzöttek terroristák voltak.Olyanok mint a hiénák, pénzért, a koncért bármire képesek.
De szégyelljék magukat azok is, akik nem tiltakoznak e hazugság ellen, minden nap, és minden fórumon..
SZABADSÁGOT BUDAHÁZY GYURINAK, ÉS A BEBÖRTÖNZÖTT HAZAFIAKNAK!
fehérbuzavirág

#2

annak idején,amikor a buszrobbantás volt,elég sokan elhittük,hogy tényleg van valami.
már akkor sejtettem hogy kamu az egész.
egyre jobban beigazolodik,a hatalom kétségbe esésében semmitöl nem riad vissza,még olyan törvénytelenségektöl sem,mint ez!
valami olyasmit olvastam egy törvényben,hogy a cél érdekében akár törvényt is sérthet a nyomozó hatoság.nem tudom pontosan hogy szol,de valami ilyesmi.
szerintem a Jobbik teljes lejáratása a céljuk,mocskos zsidok modszere ez,nagyon hasonlit az 1949es évekre!

#3

Pitypang, Köszönöm szépen! Smiling SZEBB JÖVŐT!!!!!!!

#4

A pólónak a Szkíta kézművesboltban nézz utána a Magyarok Házában vagy a Móricz Zsigmond körtér 1-ben.

http://szkitabolt.hu/index2.html

#5

Menőmanót idézem.
Nagyon tanulságos!!!
"Orbán Viktor és az "intercionista" sarlatán...

"Bokros: Orbánt saját Néppártjában is kinevetnék, olyan badarság
Bokros Lajos „badarságnak” nevezte Orbán bálványosi gondolatait."

http://atv.hu/hircentrum/090720_bokros__orban_viktort_a_sajat_neppartjab...

Az "intercionista" Bukros Lajos hallgat arról, hogy a válság oka Magyarországon az országban folyó minden gazdasági tevékenység hasznának kiszivattyúzása az országból.
A mezőgazdasági termelés hasznát lefölözik a kereskedők, a magyar gazdának annyi marad, hogy évről évre szegényedjen, a kereskedők pedig gazdagodnak, élősködnek rajtuk...
A bankok, az ipari üzemek túlnyomó többsége külföldi tulajdonban van. Ezek kevés adót és bért fizetnek, és a cégek profitját kiviszik az országból.
Hazaárulással felérő módon rengeteg magyar ingatlant eladtak főleg zs.dó származású külföldi befektetőknek, így most magyar vállalatok, állami intézmények havi bérleti díjjal gazdagítják ezeket a parazitákat.
A sarlatán Bukros Lajos BURKOLT CÉLJA, hogy mindezeket a káros jelenségeket tovább növelje Magyarország kárára, rovására.
Orbán Viktor gazdaságpolitikája azt igyekszik elérni, hogy az országunkban folyó termelés haszna itt hasznosuljon, és a magyar polgárokat gazdagítsa.
Szerencsére, az EP választások mutatják, hogy a magyar nép már nem veszi be az "intercionisták" gyalázatos, nemzetpusztító hazugságait.
Az országunk gazdasági helyzete igazolja azt, hogy ki mond igazat.
"Orbán Viktor előadásában azt mondta: Magyarországon egy tőkecsoport vásárolta fel a baloldalt, mely mindent elvett a magyaroktól. Szétverte az egészségügyet, elvette a nyugdíjmegtakarítást, a nemzeti összetartozás érzését és a demokráciába vetett hitet." Ez tény, amit Orbán mond. Az "intercionista" Bukros pedig olyan, mint egy sarlatán, "gyógyszereinek" mellékhatása több kárt okoz, mint gyógyulást a magyar nemzet bajaira.
Ehhez értenek ezek a gazemberek, nemes célok kitűzésével rombolnak..."

#6

Adjon az Isten! Tud valaki segíteni abban, hogy hol lehetne hozzájutni Budaházy Gyuris pólóhoz? Smiling

#7

Ez a beszéd, kedves Attila! Szívemből szóltál.

#8

Drága Magyar Testvéreim! Gyuri,az egyik beszédében a 30-40 éveseket hiányolta a nemzeti oldalból.Hozzájuk "szólnék".Mi lett Veletek,a még katonaviselt kor-és bajtársaim?Hova lettetek?Már elfelejtettétek eskütöket?Egy életre szól,nem csak amíg egyenruhánk volt!Miért hagyjátok,hogy huszonéves és az idősebb Testvéreink nézzenek szembe a hazánkat elárulókkal!?Nekünk kellene elöl állnunk,mert mi vagyunk erőnk teljében,mi tudjuk,mi a bajtársiasság,mi megtanultuk,hogy egymásra vagyunk utalva,nem hagyunk senkit magára,fegyelemben,egységben,és meglepetésben rejlik az erő.Gondolom,most azt mondjátok:"Család van,gyerekek,és hiteleket kell fizetnem,nem kockáztathatok." Pont a Család és gyermekeink jövője miatt kell mindent megtennünk!Egy erős nemzet alapja a megfelelő értékrenddel bíró család!Ha így haladunk tovább,már az unokáink léte is veszélyben forog,nem születnek utódaink,ha meg születnek is szellemi rabságban és nyomorban fognak élni!Gondoljatok bele,hogy gyermekeink mennyi veszélynek lesznek kitéve,agymosás,drog,cigány fenyegetettség,eladósodás,stb.Ha nem mozdultok meg,akkor is elérjük a SZABADSÁGOT,aminek Ti is és gyermekeitek is részesei lesztek,MERT MINDEN MAGYAR FELELŐS MINDEN MAGYARÉRT,csak hát a lelkiismeretetekkel hogy számoltok majd el?Gyuriék miértünk MAGYAROKÉRT vannak bent,Ők megtették amit a nemzet megkövetelt,tegyük meg Mi is! ISTEN ÁLDJON MINDEN IGAZ MAGYART!

#9

Adjon az Isten!
Én csupán olvasgattam itt az előbb, és arra jutottam, hogy ez az ami kell nekem. Nem is csak nekem, mindenkinek ez kellene. Leülni, beszélgetni, megvitatni a dolgokat. Nem ismeritek egymást(szerintem), én nem ismerlek Titeket, és mégis van egy közös célunk. Én 20 éves vagyok, és én arra a következtetésre jutottam, hogy már nagyon régóta tervbe vannak véve a dolgok. Vegyük példának Magyarországot. A mostani fiatalság( a velem egyidősek) zöme(80-90%) egyáltalán nem érdeklődik a magyarság sorsa iránt. Én -hála Istennek- igen. Mindenkit a divat érdekel, a csajozás, a diszkó a drog. (Bocsássatok meg a ezzel valakit megbántok, de szerintem diszkó=drog.)És itt jön a képbe a hatalom. A hatalom kezében van a média. És ez a média bizony biztatja arra a fiatalságot, hogy legyen meleg, ne szüljön(persze erre van kivétel...) zülljön. Hát vezet ez előre? Arra vagyok kíváncsi, hogy milyen lesz Magyarország 20 év múlva. Azt tudom, hogy nagyobb lesz mint most, és jobb lesz benne élni. Csak azt nem értem mikor jön el végre a várva várt változás ideje? Mert majdnem egy évszázada csak a lejtőn csúszunk. Remélem nem bántottam meg senkit, csak jó leírni az érzéseimet olyan embereknek, akik megértik a problémámat.
Szabadságot a politikai foglyoknak!

Szebb jövőt!

Ui.:Hogy ne legyünk rosszkedvűek:
Horgászik a magyar, a cigány és a zsidó. Kifognak egy aranyhalat.
-Látom hárman vagytok, ha visszadobtok kívánhattok egyet-egyet. Te mit kívánsz cigány?
-Dögöljön meg az összes zsisó!-zsidó felháborodik:
-Akkor én meg azt, hogy dögöljön meg az összes cigány!
-És te magyar?- kérdi a hal.
-Akkor én egy sört kérnék.

Szebb jövőt!

#10

Kedves Mária!
Pont ma hallottam, hogy dédinagymamám 2 évig várta haza férjét a világháborúból. Mélyen vallásos volt, és böjtölt is. Őt is Máriának hívták, és pont Mária napon tért haza dédnagyapám. Természetesen a gyermekáldásért már nem kellet imádkozni ilyen sok távolmaradás után Eye-wink
Sok erőt és kitartást, a neheze még hátra van!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!