Köztársasági kutyák szívózása: se tiltás, se engedélyezés

A köztársaság totális támadásba ment át, és ellehetetleníti a demonstrációkat, és a Magyar Gárdát is. Segít nekik a párthadseregként működő ún. rendőrség.

„A rendőrség a Szabadság téri rendezvényt se nem tiltotta meg, se nem engedélyezte, amiről a bejelentő magánszemélyt is értesítették” – mondta el lapunknak Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. „Minden nagyobb demonstráció kapcsán a bejelentőnek egyeztetnie kell a rendőrséggel, és a tárgyalások eredményeképpen a hatóság nem járult hozzá a rendezvényhez.” Tafferner hozzátette, hogy a Szabadság térre a szombat délutáni időpontra más kulturális rendezvény van bejelentve, de azt már persze nem kell tudnia a plebsnek, hogy ez egy kamu rendezvény és csak azért jelentette be egy fidesz-közeli egyesület, hogy a demonstrációnak keresztbe tegyen.

Kifejtette a köztársaság őrségének a szóvívője: egy magánszemély jelezte a rendőrség felé, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom demonstrációt szervez július 4-ére a Szabadság térre, majd a rendőrség megkezdte az egyeztető tárgyalásokat a rendezvény szervezőivel. A tárgyalások után erről jegyzőkönyv készült, amelyről a szervezők úgy gondolták: a BRFK tudomásul vette a rendezvényt – mondta Tafferner.

Hangsúlyozta: a rendőrség nem vette tudomásul a rendezvényt, hanem egy közigazgatási hatósági eljárási végzést hoztak, amelyben megállapították, hogy a rendőrségnek nincs hatásköre az ügyben, a terület ugyanis szombat délután nem lesz közterület. Ezt a végzést a szervezők személyesen vették át – tette hozzá. Tafferner ezt azzal magyarázta, hogy a belvárosi önkormányzat egy kulturális rendezvénynek már kiadott egy területfoglalási engedélyt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken nyomozást rendelt el egyelőre ismeretlen tettes ellen "egyesülési joggal visszaélés bűncselekménye" miatt. A büntetőeljárást a Magyar Gárda honlapján megjelent július 4-ei demonstrációval kapcsolatban közzétett felhívás tette indokolttá.

A következő néhány nap vidéki tagtoborzók sorát is szervezi a Magyar Gárda, amivel kifejezi, hogy nem vonul vissza és a köztársag törvényeire tesz. Ez ugyancsak a honlapjukról derül ki. Ezeket a rendezvényeket mindenütt zárt helyen, például közösségi házban, kultúrházban, presszóban, csárdában vagy sörözőben tartják. Így azok nem esnek a gyülekezési jog hatálya alá, így a sünök megszívták, de a pribékek nem kívánják szó nélkül hagyni ezt sem: aki szembemegy az megrendelt, politikai ítélettel, és meghatározó részt vállal a feloszlatott egyesület működtetésében, mi több, új tagok toborzásában, annak büntetőeljárásra kell számítania. A zártkörű rendezvényeket tehát nem akadályozzák meg, de a szervezők vegzálása valószínűleg nem marad el.

(MNO, police.hu, MTI, nol nyomán Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

A paraszt bácsi az állatkertben csodálkozva áll a zsiráf ketrece előtt, majd halkan megszólal:
- Már pediglen ilyen állat nincs is!

Így vagyok ezzel a hírrel.

Tessék már szíves lenni nekem megmondani: miért kapják a fizetésüket a rendőrök, ha egy ilyen egyszerű kérdést nem tudnak eldönteni.
nem politizálniuk kellene - mint tették eddig - hanem szigorúan betartani a szabályokat. Ennyi! De ők politizálni akarnak, polkorrektkednek.

Amikor mi tüntetést jelentettünk be, akkor ráírták a bejelentésre az átvétel napját, az órát és a percet is.
Nehogy már a HVIM alkudozzon a Rogánnal. (Egyébként mifenét akar ott?) Mi köze hozzá? És ha Kolompár jelentett volna be, akkor a cigányokkal alkudozzon? Min?

Döntsön a hatóság - döntési kényszer van.
De ezek szerint azzal dönt, hogy nem dönt és csak utolsó pillanatban a helyszínen akarja kézbesíteni az elutasítást, hogy ne lehessen vele szemben jogorvoslatot kérni - gyors határidőn belül.

Módosítani kell ezt a jogszabályt is - ha a hatóság nem nyilatkozik - akkor tudomásul vette, mint az építési jogban.
És ez az indoklás a bíróság előtt is meg fog állni.

Szemét, buta, tehetségtelen, korrupt rendőrség!
Fél disznóért vették a diplomájukat.
Ha valaki nagyon tehetségtelen, akkor a Brfk-ra megy dolgozni?

#2

Közlemény – Hamis állítás a rendőrség honlapján! (közokirattal alátámasztva)
2009. Július 03.

Adjon az Isten!

Az Országos Rendőr-főkapitányság honlapján szereplő megtévesztő információ szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) 2009. július 4-re egyetlen demonstráció megtartását sem vette tudomásul a Budapest V., Szabadság térre.
A honlapra feltett információ hamis, minden alapot nélkülöz, nyilvánvalóan politikai utasításra került fel. A BRFK képviselője ugyanis a 2009. június 21-én kelt, 01000/34058-2/2009. Ált számú jegyzőkönyvben kijelentette, hogy a jegyzőkönyvben rögzített feltételek maradéktalan betartása mellett tudomásul veszik a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett tiltakozó megmozdulást, melyhez a Magyar Gárda is csatlakozott. A rendezvény megtiltásáról eddig a bejelentőt nem értesítették!

A Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében mozgalmunk tagjai, a gárdisták továbbra is gyakorolhatják állampolgári jogaikat, azaz élhetnek gyülekezési, vélemény-nyilvánítási jogukkal, továbbá a Magyar Gárda egyenruháját is hordhatják. E jogunkkal élni is kívánunk, meghátrálásról szó sem lehet. A szervezeti felépítést bizalomra, baráti kötelékekre alapozó, így jogi úton feloszlathatatlan Magyar Gárda ott lesz a Szabadság téren!

Szebb Jövőt!

http://magyargarda.hu/index.php?q=img_assist/popup/4171
http://magyargarda.hu/index.php?q=img_assist/popup/4172
http://magyargarda.hu/index.php?q=img_assist/popup/4173

#3

Kedves ombre!
Jól tudjuk, hogy Hlavecz Dániel és fajtársai vannak a "rendőrség" kötelékeiben. A világ legaljasabb eszméjét vallják, a cionizmust! Nem csak a bankárok, hanem a kutyáik meg vannak nevelve egy kis ideológiával.

#4

Tisztelt rendőreink!

Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy ti, akik az én és sorstársaim béréből levont adóforintjainkból kapjátok -tudom, nem valami sok - fizetéseteket, 2009 július 4-én maradjatok otthon! Jelentsetek beteget! Vegyetek ki szabadságot, utazzatok el az asszonnyal valamelyik tengerpartra és hagyjatok minket békén! Nem hiszem, hogy nem tudnátok egy egyszerű engedetlenséget végrehajtani. Vagy ti élvezitek, hogy vegzálhattok, verhettek, megalázhattok bennünket?! Élvezetből csaptok, rúgtok, fújtok, lőtök?! Remélem, hogy nem. Tudjátok, a remény hal meg utoljára.
Úgyhogy még egyszer kérlek titeket, hogy valamilyen okkal, kibúvóval maradjatok távol a holnapra szervezett rendezvényünktől!
Köszönöm.

(Azt pedig megnézném, ahogy rendőr-főkapitányunk és Igazságügy-miniszterünk édes kettesben, vállt a vállhoz vetve igyekezne feloszlatni tüntetésünket. Smiling )

Szabadságot Budaházynak!
Igazságot a Magyar Gárdának!

#5

A rendszert ez azt hiszem nem fogja megmenteni. Minél inkább harcolni fognak ellenünk, annál erősebbek leszünk! S hamarosan feléjük fogunk kerekedni!

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot! PayPal-on is!

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

Jelenleg a rádióban

Kalandozó Magyarok (ismétlés)

2:00–3:00
A műsor többek között a külföldön tanuló, dolgozó magyaroknak, valamint az idegen országokban született magyar gyökerekkel rendelkezőknek és nem utolsó sorban a kárpát-medencei magyaroknak szól, külhonból. A műsor archívuma ITT érhető el.
(Külhoni)
Most hallható:

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

<<<Zene>>>

3:00–3:30

Pilisi Visszhang (ismétlés)

3:30–4:30

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!