Bajnai a sünjeinek tartott beszédet

Bajnai Gordon szerint Magyarországon rendnek kell lennie, és ezt a rendet az államnak kell biztosítania, nem másnak. Csak az a baj, hogy a köztársaság eleve vérrel és káosszal jött a felszínre a pokol bugyraiból, így "rend" eleve nem lehet, csak a sötétség zsarnoksága.

A miskolci rendészeti szakközépiskola végzős hallgatói előtt mondott beszédében a köztársaság kormányfője azt mondta: a közbiztonság problémáira nem az utóbbi időkben erőre kapott - szerinte gyalázatos és elborzasztó - megoldásokat, hanem európai válaszokat kell nyújtani.

Draskovics Tibor szerint a közrend biztosításában a rendőrség mellett az önkormányzatoknak is jelentős szerepet kell vállalniuk. A rendészeti miniszter jó ötletnek tartja az MSZP kampányígéreteként megfogalmazott településőrségek létrehozását, és tagadta, hogy ezek finanszírozása a rendőrségtől vonna majd el esetleg forrásokat.

A rendőrség immáron az MSZP párthadseregévé züllött le.

(hírTV nyomán Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Ne lázongjatok ! Feloszlatták a Munkásőrséget/-ökörséget/, valami csak kell helyette, hogy nyugodtak legyenek !

#2

Ez a rendőrség a bolsik hatalma óta lepaktált mint Állam Rendőrség!!!!

Éljen a Magyar Gárda!!!!!

#3

libajnai kispöcs hogy néz ki? csak az a szadeszos homár nem kínálja farba, aki nem akarja.
tetűhintás gazdikhoz jár (ki)árulkodni. földet, házat, vizet, hazát. de Magyarország nem az ő hazája. áruló. lepaktált az ellenséggel. közel az elszámoltatás JOBBIK ERŐSÖDIK ! ÉLJEN A MAGYAR GÁRDA!

#4

Európai választ akarsz te rohadék?! Rendben, akkor felgyújtjuk a cigányok putrijait, mint Olaszországban. Vagy az nem Európa? Értem.

a saját érdekemben is elolvastam és elfogadtam a a weboldal felhasználási feltételeit

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot! PayPal-on is!

Szabadságot a politikai foglyoknak!


Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

13:45–17:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
Karácsonyi novella - Elõadja: HeMK

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Karpatia

17:00–18:00

<<<Zene>>>

18:00–19:00

Belépés

Szavazás

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!