Mi történt a Kossuth téren? - vágatlan videó, Budaházy kommentárjával

Kategóriák:

Sokan, sokfélét írnak a téren történtektől, azonban láthatólag közülük szinte senki sem volt a helyszínen, hiszen akkor nem írtak volna le meg nem történt dolgokat. Mi is történt valójában? Nézze meg alább.

A HVG videója

Budaházy György közleménye

Ezt is megéltük.
A nemzeti radikális Internetes média pártszolgálatos, vagy azzá süllyedt része, a bal-liberális hazudozás színvonalán tudósított az április 5-i esti Kossuth téri eseményekről.
Szerencsére kollégám a Szent Korona Rádióból felvette az egész beszédemet, így most megbuktak (persze több száz tanúm is van).
A helyzet az, hogy most sokan leszerepeltek, és ezek után én követelhetek bocsánatkérést a gárdától, a kuructól, a barikádtól (nevetséges ez a név is, kíváncsi volnék a szerkesztők hány barikád építésben vettek részt) meg az összes többi hazugságot terjesztő médiától, és követelek is.

Budaházy György

Budaházy az eset utáni rádió adásában elemzi a történteket:
http://szentkoronaradio.com/letoltes/budahazy/2009_04_08_budahazy

Álljon itt két személyes beszámoló is:

"A vasárnapi tüntetésre úgy mentünk ki, hogy biztosan nem lesz semmi, de az emberben mindig ott motoszkál: Hátha, most mégis. Amikor a Gárda megindult a Kossuth térre, az nagyon jó érzés volt, végre azt teszik amit vártam tőlük. Az egyik gárdista azt mondta: elegük van a szócséplésből, eljött a tettek ideje. Na végre!!

A rendőr sorfalat nem kellett áttörni, mert nem voltak droid egyégek, csak határozottan át kellett sétálni a fehér inges sündőrök között, akik kb. 20-an voltak. Persze "az áttörték a rendőr sorfalat" kifejezés nekem is jobban tetszik. Droidok csak az Arany János utcai metrónál voltak, kb. 2 mikrobusznyi, szóval minimális volt a rendőri jelenlét, talán ezt máskor jobban ki lehetne használni.

A nagy létszámú tömegből miért olyan kevesen értek át a Kossuth térre? Egyszerű a válasz, a tipikus hiba miatt, amit szinte minden vonulásos tüntetésnél elkövetünk, a tömeg fele lemaradt, nem zárkoztak fel a lendületesen haladókhoz, a második menet épp hogy csak elérte az Oktogont, amikor az eleje már befordult a Bajcsyra, a körúton elindították a forgalmat, így elvágták egymástól a vonulókat. Nem várható el mindenkitől, hogy fejből tudja Budapest térképét, de ha gárdisták nem körbe mennek, talán több ember ért volna át a Parlamenthez.

A Kossuth téren nyilvánvalóvá vált, hogy az est választási gyűlésbe torkollik.

Amikor a Fradisták megérkeztek a tömeg tapsolva üdvözölte őket, ezért sem értem a későbbi provokátorozós, meg cigányozós hozzászólásokat. Aki volt már életében focimeccsen, esetleg az Üllői úton is járt már, az tudja, hogy ezek a srácok milyenek és igen szoktak sörözni is. Meccsről érkeztek! Nem egy előre meghirdetett Budaházy, HVIM vagy MÖM tüntetésre készültek, ahol jogosan elvárható, hogy ne igyanak. Nem minden születetten kreolbőrű cigány. Szoláriummal pedig mindenki olyan sötétre égetheti magát, amilyenre csak akarja.

A színpadon történteket mindenki láthatta a videón, szerintem Gyuri még visszafogottan reagált. Amikor elkezdtük a nevét kiáltozni, az egyik hölgy gárdista azt mondta nekem, hogy miért csináljuk ezt, hiszen a gárda áll elől? Mondom, esetleg egymás mellett kéne állni. Erre ő csak elhúzta a száját. A gárdistákat már akkor elkezdték a térről levezényelni amikor Gyuri még beszélt. Viszont nagyon örültem, hogy sok gárdista nem akarta elhagyni a teret, volt aki a sapkáját a földhöz vágva, volt aki a vizes palackot felrúgva közölte, neki ebből elege van. Talán néhány gárdista rájön végre, hogy csak eszköz a jobbik kezében?

A téren volt két ötvenes férfi akik, a láthatóan "már nem fideszes, még nem jobbikos" embereket győzködték, hogy Budaházy György mekkora provokátor meg ügynök. Nem bírtam ki, hogy ne lépjek oda hozzájuk, nem álltam le velük vitázni csak arra kértem az embereket, hogy hallgassanak bele Gyuri műsoraiba, ne az alapján döntsenek, hogy mások mint mondanak róla. Amíg beszéltem az egyik ötvenes figura egy másik alanyt talált, mentem utána és az előzőeket még eljátszottuk később kétszer. Végül feladták. Nem tudtam ki lehet ez a két ember, hová tartoznak?
Az Alkotmány utcában megkaptam a választ!

Elindultunk haza,mert nem voltunk kiváncsiak sem Vonára, sem Morvaira a téren történtek után.(Tehát nem a "provokátorok" miatt!)
Az Alkotmány utcában, az egyik busz melett megláttam azt a szürke inges, bajuszos, szemüveges embert aki Gyuri beszéde végén már fent állt a színpadon és aki közölte, hogy a Gárda lelép a térről. Épp egy gárdista üvöltözte neki, hogy "azt fogják mondani, gyávák vagyunk".
Odamentem a szürke emberhez, hogy megkérdezzem mire volt jó amit tettek, erre elkezdte ugyanazt a szöveget nyomni, mint a két ötvenes a téren, Budaházy beépített ügynök és azért mennek el mert Gyuri azt mondta a rendőrökre, hogy g.cik. Komolyan mondom csak pislogtam a döbbenettől, a jobbik provokátoroz másokat? Lehet, hogy kicsit bamba képet vágtam, mert egy másik civilruhás is odajött, hogy igen a "Budavári" egy ügynök. Na ettől magamhoz tértem és elmagyaráztam nekik, hogy mit gondolok erről az egészről. A gárdisták kezdtek érdeklődve körénk gyűlni, amikor ezt a "szürke" észrevette, felparancsolta őket a buszra és elhúztak."

"Én mint aki ott is volt és nem csak hallottam, akkor elmondom hogy mit láttam...
Amikor a fallosz mellé értünk egy csapat droid megpróbálta utunkat állni...mivel Gyuri elöl ment, és nagyjából az ő vonalában törtek be a rendőrök, ő előre szaladt. Akik közvetlen utánna voltak azok pont belefutottak a sorfalba és akkor történt az hogy bántalmazták a lányt. Azok meg - köztük én is - akik hátrébb voltak természetesen hátra felé vonultunk vissza, majd ki előre, ki megkerülve a szobrot de csatlakoztunk Gyurihoz.
Mire odaértünk hozzá már egy csaj, mint később kiderült az ügyvéd fennhangon szidalmazta Gyurit, hogy milyen gyávaság előre szaladni miközben a többiek hátra szaladtak.
- Először is ha már így van, akkor mi voltunk a gyávák akik visszafelé szaladtunk és nem Gyuri aki előre.
- Másodszor az ügyvédnek nem az lenne a feladata, hogy ha bántalmazás történik, akkor odamenjen és védje a polgárt?
Ezzel szemben csak jött velünk és kiabált mint egy elmebeteg.
Sokan úgy gondoljuk, hogy az NJA-nak el kellene határolódnia az ilyen alakoktól, akik kötelesség szegést hajtottak végre,
hogy mindezt gyávaságból, vagy előre megfontolt szándékkal azt ki ki vérmérséklete alapján döntse el, de mindenesetre érdekes, hogy az első útja a bambanyálhoz vezetett elmondani, hogy Budaházy milyen gyáva."


bombagy

(Szent Korona Rádió)

A hangnem eldurvulása miatt tiltottuk a hozzászólásokat - a szerk.

Szabadságot a politikai foglyoknak!

Megrendelhető termékeink

On Air

Magyar Lelátó (ismétlés)

4:00–4:45
Hetente jelentkező műsor magyar sporteredményekkel, érdekességekkel, ajánlókkal, csapatok indulóival, esetenként interjúkkal. A műsor archívuma ITT érhető el. Kiemelt támogató: Aréna 2000 Könyvkiadó Partner: www.stopli.hu
(Sportműsor)
Most hallható:

Következik Több mai műsor | Több heti műsor

<<<Zene>>>

4:45–7:00

Korabeli revíziós dalok órája

7:00–8:00

Hozzászólások

User login

Poll

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!