- A Szent Korona Rádió munkatársai a helyszínen vannak, folyamatosan tudósítanak a legfrissebb történésekről.
A nap eseményeiről képek itt !
Az este folyamán előállítottak egy férfit, aki 21 óra körül egy kisebb csoporttal a 2-es villamos útját próbálta elállni. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az illető rugdosta is a tömegközlekedési eszközt.
Kossuth tér
21:25 Budaházy Gyuri és néhány társa betértek a Gödörbe (szórakozóhely a Deák téren), hogy szomjukat oltsák. Ezekben a percekben készenléti rendőrök törtek rájuk. Először csak nézték, hogy mit és hogyan iszogatnak, majd elkezdték igazoltatni a bent lévőket.
20:49 Mielőtt a rendezvény véget ért volna a rendőrség megnyitotta az utat a forgalom előtt. Az emberek pedig szépen lassan hazaszivárognak.
19:40 A gárdisták száma megcsappant, elszivárogni látszanak a helyszínről. Magyarázatuk szerint a tömeg haragszik rájuk, de a "Gyertek vissza!" skandálásból nem ezt a következtetést vonhatnánk le.
19:30 A korábban említett lányt a mentő mégsem szállította el, ellátták a helyszínen. Budaházy György a Kossuth téren felállított színpadon tartott néhány perces beszédet, számonkérte a rendőröket a fiatal lánnyal szemben alkalmazott minősíthetetlen fellépés miatt. Egy gárdista egy Kossuth téri szervezővel karöltve felszólította Budaházyt, hogy hagyja el a színpadot, és ne folytassa beszédét. A tömeg erre hangosan kiáltotta, hogy "Budaházy, Budaházy!"
19:15 A droidok a szovjet emlékmű közelében könnygázzal fújtak le egy lányt, akit végül a mentő szállított el. A helyszínen körülbelül 1500 fő van jelen.
19:10 A legfrissebb értesülések szerint hamarosan a Kossuth téren szólal fel Morvai Krisztina és Vona Gábor is.
19:05 A hír hallatára megjelentek ismerős arcok a Kossuth téren, de mielőtt bárki is forradalmárokra gondolna, sajnos csak kereskedőkről, árusokról van szó. Mindenkinek ott a helye, aki friss perecre vágyik! Arról, hogy szív alakú mézeskalácsot mikor lehet vásárolni, még nincsenek információink. Igazán sajnáljuk, hogy a valódi események színtere helyett egyfajta piknikké kezd válni a tér.
19:00 A rendőrsorfallal szemben sorakoztak fel a gárdisták is. Tudósítónk értesítése szerint Gonda László is a helyszínre ért.
18:50 Az Alkotmány úton megjelentek Fradi szurkolók is, ők is csatlakoztak a tömeghez, amely a "Ria, ria, Hungária" skandálással halad előre.
16:30 - A Gój Motorosok visszaérkeztek a Sándor palotától, ahol nem a köztársasági elnök, hanem egy megbízottja vette át az előrehozott választásokat követelő papírost. A szónokok még nem fejezték be, az emberek egy része azonban elindult hazafelé. Persze a riadalom megint nagy a rendőrség részéről, a kis földalatti nem áll meg a Hősök terén.
15:34 - A Fideszes piknik, vagy a még korábbra nyúló majálisok hangulatát idézi a Hősök tere, ötszáz forint a perec és a sör is, nem éppen a válságban edzett pénztárcáknak való módon. Igaz a motorosok elindultak a Sándor Palotához átadni Sólyomnak a petíciót, abban a perec árának csökkentése valószínűleg nincsen benne.
15:12 - Tudósítónk szerint elég sokan vannak, a Hősök terén, az Andrássy úton is várakoznak emberek - a szervezők szerint kezdetben 50 ezren voltak, mostanra azonban már 200.002-en vannak, azaz meghaladják az SZDSZ szavazók számát, bár tudósítónk szerint ez erős túlzás, az 50 ezres számot reálisnak látja. A tömeg békés, a rendőri biztosítás alig látszik. Inkább biztonsági őrök vannak. Kordon nincsen. Eddig több beszéd elhangzott, köztük Makovecz Imre építész is a szónoki pulpitusra lépett. Vannak gárdisták, Gój Motorosok - akik a Múzeum előtt várakoznak egy tömegben. A beszédeket tapssal jutalmazták, most fognak egy kiáltványt felolvasni. A hangulat egyre jobban emlékeztet a jól megszokott Fideszes piknikekre.
A Gój Motorosok fórumában a következő bejegyzés található:
"A Civil Összefogás Fórum szervezett felkérte a Gój Motoros Egyesületet és szimpatizáns motorosait, hogy a 14 órakor kezdődő rendezvényt biztosítsa. " Attól a problémától eltekintve, hogy a szervezet ebben az esetben egy t-vel írandó, érdemes visszaidéznünk a Gój Motorosok rendezvényszervezési múltját. 2008 decemberében a köztéren hanukázni vágyó zsidók ellen lépett fel a nemzeti oldal nagy része, sőt még a hithű zsidóság is eretneknek minősítette a nagy felhajtást. Kivéve persze a Gój Motorosokat, akik a Műcsarnok előtt hanukázó zsidók számára biztosították akkor a helyszínt. A vezetőjük pedig igen emlékezetes interjút adott a 168 Óra nevű, közismerten nemzeti radikális médiumnak. Reméljük a hanukázók között szerzett tapasztalataikat kamatoztatják majd ma délután is.
Este 8 óráig tart hivatalosan a rendkívüli állapot a Kongresszusi Központ környékén
A police-hu-n megjelent közlemény pontos helyszínre és időtartamra vonatkozó része:
2009. április 04. nap 20.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2009. április 05. nap 20.00 óráig
a Budapest, XII. kerület Alkotás utca 63.-67 szám alatt található Novotel Budapest Congress & World Trade Center (BKK, Jagelló út 1-3.) épületének személyzeti- és művész bejárójától, a mélygarázs lejárójáig, a bevezető szerviz út vonalában a Jagelló útig, a Jagelló úton az úttest és leállósáv vonalában, a BAH csomópont felőli szerviz útig, a Hotel Novel épületét és a BKK-t összekötő épületszárny sarka által határolt terület lezárását.
Korábban írtuk:
Helyszínen tartózkodó olvasónk beszámolója szerint a Kongresszusi Központ környékén rengeteg rendőrautó és droid van jelen. Dupla kordont állítottak fel az épület körül. A rendőrök ellenőrzik a környéken mind a járókelőket, mind az autóval közlekedőket. Az Alkotás útján és a környéken közlekedő kocsikat megállítják és átvizsgálják.
Nemcsak droidok, hanem civil ruhás rendőrök is sűrűn előfordulnak a környéken. Még a MOM épületének tetején is Mátrix-klón figyel szigorúan, öltönyben, sas szemekkel.
A helyszínen jelen van csekély számú tiltakozó különféle transzparensekkel. Az egyik transzparensen a "Felelős kormányt Budapesten" felirat olvasható, amit már március 15-én is megmutattak a Kossuth téren a politikusoknak, jutalmul akkor bevitték őket a rendőrségre. Elmondásuk szerint legalább testüregi motozást nem tartottak a követelésük miatt.
Ma 14 órától a Hősök terén több civil szervezet tart tüntetést, amihez a Jobbik is csatlakozott. A Magyarok Szövetsége felhívásban jelentette ki, hogy hivatalosan nem csatlakoznak a tüntetéshez, a részvételt a tagok szabad döntésére bízzák. A civilek és a Jobbik az előre hozott választásokért vonul az utcára, de lehet ennél többet is követelni. Aki teheti csatlakozzon a tüntetéshez és fejezze ki követeléseit a rendőrállammal szemben.
A rendezők békés tüntetésre készülnek és a rendőrséggel való egyeztetésük nyomán azt nyilatkozták, hogy a rendőrség együttműködik a szervezőkkel a békés jelleg megtartására. A Kongresszusi Központnál levő rendőri készültség egyelőre egyáltalán nem békés jelleget sejtet a mai tüntetésen, hiszen az MSZP-kongresszus környékén (ahol pártelnököt "választanak" a jól bevált pártállami módszerrel az egyetlen jelölt közül) közel hadiállapot uralkodik a "magyar" rendőrség jóvoltából.
Már nem egyszer támadtak kék ruhába öltözött terroristák a békés tüntetőkre, így a rendőrállam nyilvánvaló jelei mellett egy tüntetés békés jellegét hangsúlyozni jobb esetben is naivitásról árulkodik.
A Magyar nemzet Online interjúja a "jó hangulatú, békés" Fritz Tamással, a délután 2 órakor kezdődő tüntetés szervezőjével.
A vasárnapi tüntetéshez eddig 500 civil szervezet csatlakozott, de folyamatosan növekszik a támogatók száma, a jövő héten fogjuk összesíteni a szervezetek listáját – mondta Fritz. Úgy tűnik, hogy hatalmas népszerűségnek örvend a pártoktól független civil kezdeményezés, amely hosszabb távon is erőt kíván felmutatni – hangsúlyozta a politológus. Fritz Tamás azt is kiemelte, hogy e civil megmozdulásnak kettős célja van: egyrészt hogy szervezett, intézményesített formában adjon teret a civil társadalom véleményének, másrészt hogy az anarchiába hajló indulatokat, feszültségeket is kezelje.
A tüntetés szervezője azt is hangsúlyozta, hogy akár családostul is várják a csatlakozni kívánókat, nem kell számítani az elmúlt évekből ismert kordonokra, vízágyúkra és rohamrendőrökre. „Egy jó hangulatú, békés tüntetés a célunk” – fogalmazott Fritz. Az MNO azt is megtudta a szervezőtől, hogy 500 fős rendezői gárda dolgozik a tüntetés békés lebonyolítása érdekében, illetve hogy a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) jogászai előzetesen tárgyaltak a rendőrséggel, és hangsúlyozva a tüntetés békés jellegét, sikerült elérni, hogy kordonoktól mentesen fejezhessék ki véleményüket a tüntetésre látogatók. Ezenfelül a civil összefogás múltja is garancia a rendezvény békéjére, különösen, hogy a szervezők kizárják a rendbontásban érdekelt politikai köröket.
Mindenhonnan, buszokkal érkeznek vasárnap a Hősök terére a demonstrálók, ahol 14 órakor kezdődnek az események, de már 13 órától zene fogadja a résztvevőket. Beszédet mond Makovecz Imre, Jókai Anna, Bíró Ildikó, Bencze Izabella, Szöőr Anna, Simon János, Eperjes Károly és Fritz Tamás is. Ezt követően a szervezők által megfogalmazott petíciót olvassák fel, amelyet egy küldöttség visz el a köztársasági elnöknek. A dokumentum a társadalmi akaratnak megfelelően felkéri Sólyom Lászlót, hogy javasolja a parlament feloszlatását és az előre hozott választásokat – mondta el Fritz. A politológus azt is tudatta, hogy ha az akció nem járna sikerrel, akkor nem a vasárnapi lesz az első és utolsó tömegtüntetés: április 14-re a Kossuth térre hívják az állampolgárokat, a vasárnapihoz hasonló megmozdulásra.
Arra a kérdésre, mennyiben volt tudatos választás, hogy éppen virágvasárnapra esik a tömegtüntetés, Fritz azt válaszolta: alapvetően politikai okok tették szükségessé az időpont megválasztását, hiszen a szocialisták vasárnap tartják kongresszusukat, ám a húsvéti ünnepek közeledtével még inkább szimbolikussá válik a demonstráció. A feltámadás ünnepe azt az üzenetet közvetíti számunkra, hogy az ország újra feltámadhat ebből a megnyomorított állapotból.
(Kuruc.info, MNO, Index)
A hangnem eldurvulása miatt tiltottuk a hozzászólásokat - a szerk.







Comments
BUDAHÁZY a KIRÁLYUNK!!!
Vigyázzunk rá!
Lehetőleg csak azok szóljanak hozzá, akik kint voltak és össze tudnak rakni egy értelmes mondatot.
Budaházy VS. Magyar Gárda
Először is leszögezem, nem teszem le a voksom egyik fél mellé sem ebben a vitában.
De...
Nem veszem ki a mikrofont annak kezéből, aki éppen a színpadon beszél.
Nem járatom le a színpadról a harcostársaim, még viccből sem.
Nem sértődök meg egy elszólás miatt, mert a haza védelme fontosabb az önös érdekeknél.
Nem támadom meg azokat a bátor hazafiakat akik a Gárdába jelentkeztek és nem kiabálok rájuk "gyávát és árulót"
Ha rendező vagyok egy rendezvényen, megpróbálom a feleket lecsendesíteni és nem osztom a téren levőket két részre. (szalámi taktika)
Nem támadom meg a "kettes villamost" mert abból nem lesz kormányváltás.
Most mindenki válogassa ki ami rá tartozik és a Nemzet érdekeit tartsa szem előtt.
És én szégyenlem magam miattatok is.
egy radikális harcos a sok közül
Előre le kell szögeznem, nem voltam ott a Kossuth téren, bár eddig majdnem minden "balhéból" részesültem. Az oka: meguntam a fityeszes gyűlést, hamarabb eljöttem és így a vonulásról későn értesültem, amit utólag talán már nem is bánok. Információim azért első kézből is vannak, de ezek nyilván elfogultak egyik vagy másik irányban.
Ahogy én látom: Budaházy felháborodása a rendőrök miatt indokoltnak látszik, a gárdista fellépése (nem tudom, megkérte e erre valaki?) súlyos hiba volt. Gondolom attól féltek, Gyuri majd harcra szólít fel, ami nem lett volna (ebben a helyzetben) szerencsés. A főkapitány nyilatkozata (hangvételében legalábbis) nekem sem szimpatikus.
Budaházy reakciója (a gárda mindig csak visszahúzott) viszont igazságtalan, bár indulatát megértem. A vidékiek védelme nem lebecsülendő és senki nem csinálja meg helyettük. A térre is ők vezették az embereket, ez nem éppen gyávaság. A gárdisták és buszuk megtámadása semmiképpen sem nevezhető hazafias tettnek. (Tudom, ebben Gyuri nem vett részt.)
Még egy pár megjegyzés a hozzászólásokra és munkatársi véleményekre. Budaházy sajnos nem állt ki mindig a Jobbik mellett, sőt, a Szigeten például én is halottam, amikor arra buzdított: "ne szavazzunk senkire". Viszont nem értem, ha valaki nem is hisz a rendszerben (én sem), miért látja bajnak azt, ha valaki szavaz? Ettől ő még harcolhat az utcán, sőt lehet mindkettőt, ahogy én is teszem. Viszont a harcnak célja és értelme kell legyen, ehhez viszont több ember és főleg nagyobb szervezettség kell. Az ötven éves, ötven kilós nőtől érdem, ha gárdista, nem pedig lesajnálni kell ezért! Sajnos sok "kigyúrt" férfi nem tesz semmit, gyáva, ezért kell nekik bátornak lenni. Sok nemzeti hírportál elfogult volt és igazságtalanul támadta B.GY.-t, de a rádió tudósításából is kimaradt egy teljes óra: a gárdisták megtámadtatása, az, hogy többen vissza akartak menni. (Ez uttóbit viszont electron megírta, amiért köszönet jár. Végkövetkeztetésem azonos a Kurucéval:mindkét fél kérjen bocsánatot, vagy legalább beszéljék meg, mert ennek a helyzetnek csak a megszállók örülhetnek!
ADJ ISTEN
Erről a pofozkodásról,meg a magyarországi "kemény" rendőrökről a koszovói szolgálatom jut eszembe.Oda a rendőröket Szerbia más részeiből vitték.Kemény gyerekeknek gondolták ők is magukat,még itt Délvidéken a nyilt utcán kellett pisztollyal lövöldözni a hátunkmögött,vagy mikor a paraszt bácsit kellett megbüntetni mert nem volt rajta sapka,vagy a kamaszokat kellett megpofozni.Hanem mikor a tasliból vissza is járt az már fájt,vagyis amikor egy éjjszaka a mi körzetünkben 11 rendőrjárőrt(koszovói rendőrjárőr 4-5 emberből állt mindegyiknél egy automata 4 tele rappal+egy a fegyverben és egy adévevő mindegyiknél,meg még az amit nem láttunk,nyugodtan nevezhetük őket milicistáknak)támadtak meg és abból 4 elpatkolt,a "hősök" sorozatban kezdtek fölmondani. Nem tudom Magyarországon ha a kékek soraikból leszednének négyet ötöt vagy mondjuk naponta az egész ország területén elpatkolna tiz tizenöt ,mennyien mondanának fel ezek a retkek?Majd meglátnánk valójába milyen kemény magyarverők.
SZABADSÁG!
Ezúton szeretnék gratulálni a "forradalmároknak"!
Elkúrtátok, megint, sokadszorra.
A világon semmi értelme nem volt ennek az egésznek. A fotelből is pöföghetek, hatása ugyanannyi, mintha százezredmagammal teszem ugyanezt egy téren a fővárosban.
Tényleg az hitték a "néptribunusok", hogy ezzel célt érnek?
Hogy "kimegyünk a térre, és jól megmondjuk"?
Néha magamra veszem, mikor azt mondják: fotelforradalmár. Én meg azt mondom: ügyeletes megmondóemberektől nem veszem fel a legsúlyosabb sértéseket sem. Mert nem színpadtól színpadig kéne vonultatni a végre összedobolt népet. Színpad van a Szigeten elég, ilyen eseménykor nem színpad kell, meg szónokok, ezt kellene felfognia, no nem a "forradalom" vezetőinek, hanem a megvezetett népnek!
Nem hangosítás kell, nem hangzatos beszédek, hanem tettek!
A százezres tömeget nem állítja meg a rendőrsorfal. Nem is kell százezer, elég 20-30 ezer, de mindenre elszánt, fegyelmezett ember. És őket nem lehet megállítani. Csak szónoklattal: "...monnyon le...", "...tűrhetetlen...", "...felvásárolják..."
Akkor megállnak, és hallgatják sokadszorra is, és megint csak hazamennek, hát van értelme? Így? Őszintén! Van? Ugye hogy nincs?
Ez a tömeg ma történelmet írhatott volna. Nem tette. Amíg emelvényről beszélnek hozzá mikrofonba, nem fog történelmet írni.
Le kéne kecmeregni a pódiumról, tisztel urak, és az élre állni, ha valóban változást akarnak! Tudomásul kell venni végre, hogy szónoklatokkal nem lehet rendszert váltani, csak tettekkel.
Magam elé képzelem szegény II. Ramszezt, ahogy arról beszél, hogy kell az a piramis, de egy szöget odébb nem tesz az ügy érdekében.
Vagy Árpád arról beszél, hogy uraim, el kéne menni hont foglalni.
De sem egy rabszolgát ki nem parancsolnak az építkezésre, sem egy lovat fel nem nyergelnek. Volna ma miről beszélnünk piramisok, meg honfoglalás címszó alatt?
Ugye nem?
Emberek, cselekedni kell, nem a szónokokat hallgatni. Amíg még van időnk, mert az vészesen fogy...
A köpködős ehte füstös volt..
A többi hát passz. De volt 1-2 amelyik amikor nem volt nyitva a pofája hanem próbált értelmesen nézni kicsit beütéses volt.
Közben olvastam itt ott hogy Fradi szurkolók csatlakoztak a tüntetéshez...
Hát ha ezek Fradi szurkolók voltak gratulálok,10 perc alatt sikerült elérniük hogy a megmozdulásból semmi ne legyen, aki fociprobléma meg csak simán belenevelt rendőrgyűlöletből megy az utcára az inkább takarodjon haza meccs után..
Mindenesetre nekem akkor is az a legfeltünőbb hogy szinte nincs olyan hazafi aki a rendőrök láttán egy sün-t ne eresztene meg,főleg ha többen vagyunk... És ezek a rendőrsorfalak mellett csöndesen vonultak el,az utca végénél még egy utolsót k*rva anyáztak az emberekre, és az ott álló rendőr és a benne ücsörgő két jard mellett is szintén néma csöndben mentek el...
Cigányok voltak köztük? Ez azért érdekes, mert ha az ellenség provokátorokat akarna közénk küldeni, akkor nem cigányokat küld, mert azokról rögtön látszik, hogy nem közénk valók. Olyanokat küldene, akiről el tudjuk hinni, hogy velünk van. Viszont ha nem küldik, akkor meg minek megy oda a cigány? Nem értem az egészet.
Ezt nem tudom lévén nem vagyok sem gárdista sem gárda tag...
Mindenesetre mint mondtam nekem a legfurcsább, hogy olyan arcok voltak akiket sosem láttam (Édesanyám 2002 óta kint van rengeteg arcot ismer,ezek neki is újak voltak), és miután lelettünk f*sszopózva a gárdával együtt elvonultak...A rendőrök mellett néma csöndben még egy SÜN-t sem nyomtak oda nekik...
Már látom pár oldalon kiírva hogy Budaházyéktól váltak ki...Nem, közük nem volt Budaházyékhoz!!
Sajnos benne van a pakliban hogy előre megbeszéltem oda lettek küldve és csak a bomlasztás volt a céljuk.
Amennyiben igaz, bárki megbizásából is mentek oda hamar elérték amit akartak.
Ez a gárdás felvonulós dolog is olyan fúrcsa, megérkeznek szépen, mindenhol sorban állnak hallgatnak aztán angolosan távoznak.