A tüntetésen készült képeinket ITT tekintheti meg, a helyszínen készített videónkat alább.

Közel négyszázan jelentek meg a Jobbik által szervezett tüntetésen. A megjelentek közt volt Vona Gábor a családjával, Morvai Krisztina, a Magyar Gárda körülbelül száz tagja és vagy ötven palesztin tiltakozó.

Morvai Krisztina felolvasta azt a levelet, melyben megfogalmazta tiltakozását az izraeli terror ellen, majd átadta a levelet a palesztin nagykövetnek. Beszédek nem hangzottak el, de voltak skandálások, melyekbe bekapcsolódtak a megjelent palesztinok, de ők természetesen a saját nyelvükön fejezték ki érzelmeiket.
Mi magyarok elénekeltük a Himnuszt és gyertyákat helyeztünk el a Nagykövetség bejárata előtt. Ezután a Nagykövetség épületéből kijött néhány ember és kis Palesztin zászlókat osztogattak.

Palesztin tüntetők felhívták a figyelmet két további rendezvényre, melyek még a héten kerülnének megrendezésre, már amennyiben a neoÁVH engedélyezné.
Az egyik pénteken 13 órakor lenne az izraeli nagykövetség előtt vagy annak közelében, hiszen ha Budaházyéknak nem engedték, hogy a zsinagóga előtt tüntessenek, miért engednék meg, hogy a követségük elé vonuljunk?
A másik rendezvény egy vonulás lenne az Oktogontól a Hősök teréig szombaton 14 órakor. Már előre sejthető a vonulás elutasításának indoklása a megszokott „közlekedés aránytalan akadályozása” ürüggyel, mert hiszen tudjuk a buziknak szabad vonulni, másnak nem!

A rendezvény rendben véget ért 19 órakor, a tömeg békésen vonult el.

A helyszínen készült videónkat, melyben meghallgathatják a palesztin nagykövetnek átadott levél szövegét is, alább tekinthetik meg.

Morvai Krisztina levele a palesztin nagykövetnek

H.E.Ahmad Abdelrazek Palesztin Nagykövet Úr részére

Tisztelt Nagykövet Úr!

Engedje meg, hogy – minden érző szívű, és igazságszerető magyar honfitársam nevében – kifejezzem mély megrendülésünket a palesztin népet ért súlyos, emberiség elleni bűncselekmények miatt. Kérem, közvetítse az érintetteknek a magyarok őszinte együttérzését és szolidaritását a Gázai-övezet lakóival, a meghaltak hozzátartozóival, a sérültekkel és minden szenvedő palesztin emberrel.
Kérem, ne vegye rossz néven, hogy néhány személyes gondolatot osztok meg Önnel.

Pár évvel ezelőtt egy baráti házaspár kisgyermeke rákbetegség következtében meghalt. A gyászoló édesanya valahogy így foglalta össze az érzéseit: „Amikor meghalt a gyerekem, úgy éreztem, hogy a világ és az élet egyszerűen nem mehet tovább úgy, mint addig. Biztos voltam benne, hogy a Nap sem fog felkelni másnap. Hihetetlen volt, hogy amikor kiléptem az utcára, az emberek ugyanúgy viselkedtek, mint normális körülmények között. Munkába mentek, bevásároltak, közlekedtek, beszélgettek, nevettek…”

Az a kislány, Zsuzsika, egy fatális, gyógyíthatatlan betegség következtében halt meg, miután sok-sok felnőtt, rokonok, orvosok, ápolók emberfeletti próbálkozásai hiábavalónak bizonyultak. A gyászoló palesztin édesanyák, és édesapák fájdalmát megsokszorozza, hogy nem gyógyíthatatlan betegség, még csak nem is egy véletlen gázolás vagy más rettenetes baleset okozta gyermekük halálát, hanem felnőtt emberek szándékos magatartása, kegyetlensége, embertelensége. S ha kivételesen éppen van áramuk, akkor azt is láthatják a televízióban, amint a magát civilizáltnak nevező világ vezetői széles mosollyal, puszival és öleléssel üdvözlik azokat – az izraeli kormány tagjait – akik a gyerekeik meggyilkolására fegyvert és utasítást adtak. Hogyan lehet ezt elviselni?

Miközben a palesztin nép minden bizonnyal úgy érzi, hogy teljesen magára maradt, higgye el Nagykövet úr, rengetegen vagyunk itt Magyarországon és a világban, akik azt kérdezzük: hogyan kelhet fel a Nap, amikor szülők egy pillanat alatt veszítik el két-három gyereküket, gyermekek a szüleiket, a kistestvérüket? Hogyan kelhet fel a Nap, amikor felnőttek és gyerekek százai, mára már talán ezrei veszítik el a karjukat, a lábukat s válnak életre szólóan sérültekké, szándékos bűncselekmények következtében, néhány nap leforgása alatt?

Fontos, hogy mindenki, akinek gyermeke van, felidézze magában azokat a nehéz napokat, vagy órákat, amikor a gyereke valamilyen betegség, orvosi vagy fogorvosi kezelés, esetleg egy kisebb-nagyobb baleset következtében fájdalmat és szenvedést élt át – s mi szülők nem tudtunk rajta segíteni. Azt hiszem, a felnőtt ember életében ez a legkeservesebb érzés. Fontos, hogy minden magyar ember, s a világ minden szülője erre az érzésre gondolva átélje azoknak a palesztinoknak a helyzetét, akik tehetetlenül kénytelek végignézni a gyermekük embertelen szenvedését, a gyerek kezének, lábának elvesztését, haldoklását, szörnyű kínjait. Aki ezt az érzést képes és hajlandó végiggondolni, az erkölcsi kötelességének fogja érezni, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a szenvedés megszüntetése érdekében.

A palesztin nép iránti szeretet és az együttérzés mellett így ott van bennünk a vágy, hogy tehessünk is valamit az igazság győzelméért. Nekünk magyaroknak mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a nemzetek közössége a legsúlyosabb szankciókat alkalmazza Izraellel szemben, ameddig le nem állítják a palesztin polgári lakosság elleni erőszakot, a nemzetközi jog durva megsértését. A kirívó súlyú bűncselekmények magyarázgatása, valamint az áldozatok felelőssé tétele helyett világosan ki kell mondani, hogy a nemzetközi jogba ütköző kirívó súlyú cselekményeket a világ nem tűri el! Izrael állammal szemben ugyanolyan kemény intézkedéseket kell foganatosítani, mint annak idején Dél- Afrikával szemben tette a nemzetek közössége. A legszigorúbb jogkorlátozásnak s a legszélesebb körű bojkottnak kell alávetni a nemzetközi jogot s az emberi méltóságot, az emberi jogokat sárba tipró államot. Demokrácia csak akkor és ott lesz, ahol az emberek természetes igazságvágya a kormányok döntéshozatalában, intézkedéseiben is érvényre jut. Nekünk magyaroknak, s a világ minden jóérzésű emberének oda kell hatnunk, hogy vége legyen a gyilkosság és a terror „normalizásának”, s mondjuk ki végre, ahogy a híres Andersen mesében tette a felnőttek hazudozásaira rácsodálkozó kisgyerek: „A király meztelen!” (Lehet, hogy az agresszorokat bosszantja a gyermekek őszintesége és ösztönös igazságérzete – s ezt akarják megsemmisíteni gyilkos fegyvereikkel?)

Engedje meg, Nagykövet Úr, hogy honfitársaimhoz is szóljak. Ismételten kérem, hogy bojkottáljunk minden izraeli árut és szolgáltatást. Nyújtsunk anyagi segítséget palesztin testvéreinknek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet útján, vagy más módon. Folytassunk felvilágosító munkát a gázai helyzetről itthon és külföldön, különös tekintettel a naiv amerikai kisemberekre, akiknek végre követelniük kell, hogy adócentjeikből államuk az egészségügyi ellátásukra, gyermekeik taníttatására s ne izraeli fegyverekre költsön. Szolidaritásunk jeléül hordjuk a palesztin kendőt!

Tisztelt Nagykövet Úr! Szeretnénk újra hinni, hogy holnap már a világ természetes rendje szerint felkel a Nap. S szeretnénk képesek és méltóak lenni arra, hogy gyerekeink szemébe nézzünk, akik teljes joggal kérdezhetik: Hogy hagyhatjátok ezt? Őszinte szeretettel és együttérzéssel gondolunk a palesztin népre.

Tisztelettel:

Dr. Morvai Krisztina jogász
az ENSZ CEDAW Bizottságának volt tagja

(Szent Korona Rádió)