Tomcatet megint elhurcolták, de elengedték (+Tomcat beszámolója)

A Bombagyár nevében Tomcat ma az október negyedikei teendőinkkel kapcsolatos ebédre hívta a nemzeti radikális oldal több vezetőjét. Az ebédről Tomcatet elhurcolta a rendőrség.

A rendőrség megerősítette a hírt, állításuk szerint körözés alapján cselekedtek. Feltehetően a tegnapi (ma bemutatott) események állnak a háttérben. Korábban jeleztük egyértelműen, hogy mi mint médiamunkások voltunk jelen a szerintük művészeti performansznak számító fekáliaöntésben. Ilyen esetben egy egyszerű tanúidézés elegendő lett volna. Egyértelműen látható, hogy míg a média hazug módon fasisztaveszélyről károg, itt az állam hivatalos erőszakszervezete próbál félelmet kelteni.

A BRFK közlése szerint Tomcatet becsületsértés miatt vitték el. Érdekes világ az, ahol például a Népszabadság újságíróját nem, de egy más politikai véleményű embert már ilyesmiért is bevisznek. A rendőrség szerint Tamás a többszörös gyanúsítotti idézés ellenére nem jelent meg a kihallgatáson. Ez logikátlan és nem jellemző rá.

Az eset egyébként a bombaüggyel kapcsolatos. A rendőrség egyetlen tanúja egy akkor tizenhét éves fiú volt, aki azt mesélte, megfenyegette őt a nyomozást akkor vezető rendőrtiszt, aki mellesleg információink szerint egy szabadkőműves páholy tagja. A sráccal történt beszélgetést annak tudta nélkül rögzítettük, majd Tomcat nyilvánosságra hozta. A rendőr ezért a bejegyzésért és hangfelvételért jelentette föl Tamást.

Arról nincs információnk, hogy eljárás indult-e Kecskeméthy Róbert hadnagy ellen egy kiskorú tanú megfélemlítésének és fenyegetésének gyanúja miatt.

Tomcatet pár perce engedték el.

Tomcat beszámolója:
Igen, ma megint elvittek. Ez nálam már csak olyan, mint másnál a tüsszentés. Hogy miért és hová? Na, ez viszont már a Droidzónába való. Azért oda, mert Patkányzóna nincs, és ha lenne, akkor is Rendőrzóna lenne a helyesebb neve. Aki azonban azt hiszi, hogy a Sirályban történtek miatt vettek elő, téved! Szó sem esett róla. Illetve egyszer, amikor egy rendőr mondta, hogy látta a videót, és jót röhögött.

Ma este egy elegáns budai étterem különtermében kisebb találkozót szerveztek a nemzeti érzelmű körök prominensei, az október 4-i multikulti-ellenes tüntetést megbeszélendő. Ott voltak például a Jobbik, a Magyarok Világszövetsége vagy a NJA képviselői, ismert újságírók, zenészek, illetve én. A tüntetés csak az egyik napirendi pont lett volna, amit én vezettem volna fel, mint kezdeményező, a többi bizalmas téma.

Alig fél órája ültünk ott, még meg sem jött mindenki, amikor hirtelen négy rendőrautó fékezett az épület előtt, és bezúdultak az egyenruhások. Ilyesmi megesik egy skinheadkocsmában, de mint említettem, ez egy elegáns hely volt. Egyenesen a különterembe jöttek, és közölték, hogy igazoltatás lesz.

- Az igazoltatás célja egy körözött személy felkutatása - fújta a litániát a parancsnok - akit Tomket néven ismernek, és egy 32 éves férfi!

Ezek után Morvai Krisztinával kezdte az igazoltatást. No comment. Mindenkit egyenként felírtak - biztos utasítást kaptak, hogy listát készítsenek a jelenlevőktől - majd közölték, hogy engem őrizetbe vesznek, mert én volnék az a bizonyos Tomket nevű, országosan körözött személy.

- És miért köröznek?
- Becsületsértésért!
- Mi van?
- De hiszen az magánvádas eljárás - vetette közbe Dr. Gaudi-Nagy Tamás.
- Én azt tudom, de azt a parancsot kaptuk, hogy fogjuk el ezt a személyt.
- És melyikünket hallgatták le? Honnan tudták, hogy itt vagyunk?

A kérdés egyébként merőben akadémikus: senki sem beszélt telefonon a helyszínről, csak ifj. Hegedüs Lóránt irodájában hangzott el az étterem neve. Lóránt irodáját tehát lehallgatják, gratulálok.

- Nem hallgattunk le senkit!
- Akkor honnan tudták?
- Hát, benéztünk az ablakon, és felismertük!
- És mindig négy kocsival járőröznek?

Erre nem kaptam választ. Arra sem, mióta szokás valaki ellen becsületsértés miatt országos körözést kiadni. Ekkor persze még mind azt gondoltuk, hogy a Király utcai balhé miatt vontak körözés alá, de már sántított a dolog, hiszen a hírek szerint ott garázdaság miatt kezdtek eljárást. Hát jó: be az autóba, irány a kapitányság. Útközben az egyik rendőr egy iPod-dal babrált.

- Valami Ákost rakjál be! - kérte a társa.
- Mondjuk a Bosszú népét - javasoltam.
- Az milyen együttes?
- Nem együttes, az is Ákos egyik száma.
- Igen? Sose hallottam.
- Aha. Hát a Gépszabadságot?
- Nem, azt sem. Biztos, hogy az ő számai?
- Igen.
- Nagyon régiek lehetnek.

A másik rendőr közben elővett egy jegyzettömböt, és kérdezősködni kezdett.

- Mi volt az összejövetelük célja?
- Mi köze ennek az ügyhöz?
- Bele kell írnom a jelentésembe.
- Aha. Hát semmi köze hozzá.
- Jó, de mégis? Baráti összejövetel?
- Nem. Ellenségek vagyunk, és most ki akartunk békülni. Ezt beírhatja.

A kapitányságon beraktak egy zárkába, és három órát várakoztattak. Végre jött egy előadó hölgyemény, és közölte, miért vagyok itt.

Nem fogjátok elhinni: azért, mert 2008 február 15-én lehülyéztem egy rendőrt. Igen, ezért. Jó, mi? Aki nem hiszi, olvassa el a kihallgatási jegyzőkönyvet.

Becsületsértés vétségét követtem el, mert a "hülye" szót használtam egy négyszemközti beszélgetésben Kecskeméthy Róbert rendőr hadnagyra, a csepeli bombaügy előadójára. Igaz, a beszélgetést rögzítettem, és később beadtam bizonyítékként, ugyanis egy tanú mondta el nekem, hogyan fenyegette meg Kecskeméthy súlyos következményekkel, ha nem tesz rám nézve terhelő vallomást. Aki nem emlékezne erre a felvételre, itt meghallgathatja.

A lehülyézésen kívül feljelentett még ez a hülye azért, mert nagy nyilvánosság előtt azt állítottam, hogy megfenyegetett egy tanút (bravó), illetve amiért a hangfelvételt közzétettem a Kuruc.infón. Olvassátok el a kihallgatási jegyzőkönyvet.

Mivel a kihallgatás túlzottan hamar véget ért, még húzták az időt ujjlenyomat-vétellel és fotózással is. Biztos fontos lehet az ujjlenyomatom egy becsületsértési ügyben. Mondtam, hogy a középsőt elküldhetik Kecskeméthynek. Csaknem négy óra elteltével engedtek ismét szabadon. Közben természetesen a BRFK sietett világgá repíteni a hírt, hogy elfogták a veszélyes, körözött bűnözőt, a Tomket néven ismert férfit. Nyilván ez a bevett szokás egy olyan súlyos ügy sikeres felgöngyölítése esetén, mint egy lehülyézés.

(bombagyar.hu)

Hozzászólások

#1

kunavar

Szondi Apródja! Igaz, semmi kivetnivaló benne! De azt, aki az ukázt kiadta, igazán ki kellene vetni! Talán, a "Palota" tetejéről!

#2

" A rendőrállam a régi,a zsarnokok jogait védik,és futni hagy minden nagykutyát,csak néhány miránk húz rabruhát."

#3

Röhej, hogy ebben az országban szabadon mászkálhatnak még a gyilkosok is, de egy becsületsértési ügy miatt körözést adnak ki valaki ellen. Mi ez, ha nem politikai rendőrség?

#4

Akkor példálozzak?

#5

Ha becstelen hülyét becsületsértek akkor az vissza becsületesedik és megokosul? Bocs de olvasva ezt a pimaszságot kicsit megkattantam.

#6

Tatabányai helyi rádióban hallottam, hogy elfogták a körözött bűnözőt Tomcetet. a hazudozás már elkezdődőt. Barf!

#7

Erkölcstelenség ellen,erkölcstelenséget kell elkövetni,hogy jobb legyen az ország sorsa.

#8

Becsületsértést csak az ellen lehet elkövetni,akinek még van becsülete.

#9

Mikor fogja EZ A HONLAP végre helyesen bűnörségnek nevezni azt ami? Ez már rég nem nevezhető semmilyen formában rendőrségnek!

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!