Deák Gábor Fletó nemrég hátrált meg a szeptember 6-i megmérettetéstől és fújt visszavonulót, itt egy újabb nekibuzdulás. Sajnos nem sok esély van arra, hogy ezt a tüntit most végre összehozzák, pedig már nagyon ráfér egyesekre egy kis nevelő célzatú hazafias megleckéztetés.
Létrejött egy Összefogás az Erőszak Ellen nevű mozgalom, amely internetes felhívásában október 4-re hívja a „békés többséget” egy demonstrációra. Az ötlet onnan ered, hogy a mozgalom békés tagjai aggódnak az "eluralkodó szélsőségek és az agresszió" miatt. Tehát a szokásos, unalomig ismert sipákolásról van szó a "fekete ruhás emberektől" meg a "kukagyújtogatóktól" na meg persze a "náciktól".
Idézet a felhívásból: „Az nem elég, amit a politika és az állam intézményei eddig tettek a szervezett agresszivitás ellen. Ezért felszólítjuk politikusainkat, hogy hathatós törvényekkel biztosítsák az alapvető emberi jogokat, a jog alkalmazóit és végrehajtóit pedig, hogy hathatós módon alkalmazzák ezeket a törvényeket. „ Egyetértünk! Lépjen fel az állam végre hatékonyan a lakosság 91 százaléka szerint is létező cigánybűnözés ellen.
A közleményben ezek után néhány bekezdés szól arról, hogy milyen sokszínű világban szeretnének élni ők sokan, a békések és ezért csatlakozzon mindenki, szervezetek és magánszemélyek, stb. stb.
Amiért a felhívás figyelemre, az írója meg egy-két istenes pofonra érdemes, az a következő néhány sor: „Tarka magyar! Ne hagyd magad! Elég volt az erőszakból és a magyar identitás kisajátításából! Elég a kisebbségek elleni atrocitásokból! Elég a lincshangulatból! Magyarország sokszínű! Ideje megmutatni, hogy a többség békés, szolidaritáson, párbeszéden alapuló demokratikus országot akar.”
Végül lássuk mindazokat a civil szervezeteket, akik képesek csatlakozni egy ilyen nemzetellenes felhíváshoz:
Angyalkommandó, ATLASZ LMBT Sportegyesület, Bibó Társaság, Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya megyei Szövetsége, Cigány Kulturális és KÖzművelődési Egyesület, Civil Parlament Szövetség, Civilek a Mecsekért Mozgalom, Családok a Családokért Polgári Egyesület, DAM (Dél-Alföldi Meleg Baráti Kör), Demokratikus Hálózat, Dr. Hun Nándor Egészségileg hátrányos helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete, Ember Háza Alapítvány, Friss Gondolat Ifjúsági Egyesület, Háttér társaság a melegekért, Humanista Mozgalom, ICA, Kultúrák Központja, LABRISZ, Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság, Magyar Szegénységellenes Hálózat, Magyarok a Nácik Ellen, Mások internetes melegmagazin, Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete, Pécs M. J. Város Cigány Önkormányzata, Polgár Alapítvány az Esélyekért, Pszyché Lelkisegély Alapitvány, Részvételi Demokrácia Hálózat és az Állás/pont/ Lakossági Kör, Romédia, Szivárvány Misszió Alapítvány, Törökfürdő Alapítvány, Védegylet
A tüntihez a következö e-mailen lehet csatlakozni: tarkamagyar@gmail.com
Valamint itt ki lehet fejteni természetesen a demokrácia jegyében a véleményeket, az ellenvetéseket, a felmerülő aggályokat a felhívással kapcsolatban.
Frissítve:
Október 4-én az Andrássy úton terveznek végigvonulni, ugyanazon az útvonalon, amelyen a buzik vonultak/volna/ július 5-én. A mozgalom egyik szervezője Deák Gábor, a Magyarok a nácik ellen nevű kezdeményezés képviselője.
A Népszabadság információi szerint bár Gyurcsány szeptember 20-ra halasztotta a Magyar Demokratikus Charta nagygyűlését, a charta alakuló ülését megtartják szeptember 6-án, "csak még nem tudni, hogy hol" írja a pártlap. Tehát elég nagy titkolózás közepette fogják összedugni a fejüket.
Gyurcsány állítólag személyesen is tárgyalt az Összefogás az Erőszak Ellen mozgalomhoz csatlakozó civil szervezetek képviselőivel, hogy csatakozzanak hozzá a chartában, de a szervezetek nem akarták nyíltan vállalni a politikai elköteleződést.
A háttérben tárgyalások folynak arról, hogy az október 4-i menetben részt vesznek politikusok is, csak nem szólalhatnak majd fel.
(uj.mmszke.hu, gondola, NOL nyomán Szent Korona Rádió)





Hozzászólások
Adjon az Isten!!!
reszerol!
ciganyokat
INDIABA,a zsidokat
JERUZSALEMBE,a melegeket 
Ha tenylegesen belegondolunk nem is olyan rossz otlet a tarkak
Csak nyugodtan gyulekezzenek oktober 4-en,mi pedig szepen kisetalunk mint a pasztorok,vagy a betyarok es szepen haza terelgetjuk a joszagot.
A rohadt
pedig AMERIKABA!
Szebb Jovot!!!
Hát akkor fogjanak össze 2006. okt. 23., vagy olaszliszka kapcsán is.
Ezeknek az egyik fele homokosszervezet, a másik fele kitalált, vagy pár fős bohóccsapat. Hányan lesznek ott? 200 fő meglesz? Hány ellentüntető? 1000?
Az egészben az a szomorú, hogy az ilyen hepajkodások okozta károkat nem a cigányok adójából fogják helyrehozni (mert abból országos szinten talán Demszky egy havi fizetése ha kijön, sokat mondok), hanem a magyar tüntetőkéből, és a többi dolgozó magyar állampolgár pénzéből. A melegeknek is lesz annyi eszük, hogy jó messze álljanak meg onnan a kocsijaikkal...viszont aki a környéken lakik, az csak imádkozhat.
Ez a deák úgy néz ki mint egy majom.Biztos mikor megszületett visszadobálták a fára hátha fenn marad.És még az ilyenek akarják megmondani,hogy nekünk magyaroknak hogyan kell viselkednünk a saját hazánkban.Talán először ezeknek a senkiknek kéne a magyarokat tisztelniük ha már eltartják őket.
Ahogy elnézem ezt a Deák Gábort, nem kicsit "sámuel" az ipse

Érdekes, hogy ezenk a "náciellenes" fő szónokok mindig a kampósak közül kerülnek ki
Óriási, eget rengető feldedezést tettem:
Ha ezt a tüntetést megcsinálják, akkora balhét rég nem látott Budapest:) Én a rendőrök helyében edzenék szorgalmasan féltégla ellen, mert ami itt le van írva, az nagyon, de nagyon rosszul hangzik:) Túl jó dolguk van itt szerintem a cigányoknak meg a melegeknek, aztán már nem tudják, mivel szórakozzanak. Szerintem azzal kéne nekik, ami velük egyidős...
U.I.: Előre is részvétem azknak, akiknek megrongálják a véletlenül ott parkoló autóját, ott álló lakásának ablakát, arra sétáltatott kutyáját, orrát, fejét, stb.. Szegény, aberrált Budapestünk megkapja az újabb kegyelemdöfést.
A tarka magyar a Petőfi féle nemzeti dal elferdítése. Már csak ez a csúfság elég kéne legyen a tömeges lincseléshez.
A Magyarország színes állítás pedig nem igaz. Magyarország akkor lesz majd színes, ha a cigányokat barnábbra sütik, a buzik vérét kiöntik és megitatják a levágott hímnemiszervű zsidónak, hogy igya meg. Egyetértek a fent említett mozgalommal, tegyük Magyarországot színesebbé.
Hitlernek csak egy igazán értelmes ötletét ismerem: a zsidószendvicset. A következő képpen néz ki: Egy réteg deszka, egy réteg zsidó, egy réteg deszka, alatta persze tűz...
Lehet emeletes szendvicseket csinálni, van bőven alapanyag.
Üdvözlöm a cigány-buzi összefogást.Remélem sok cigányt
sikerül maguk közé csábítani.A buzik legalább nem csinálnak gyereket.
Tarka magyar?! Hirtelen erről egy ősmagyar állat ugrik be. Talán agyilag úgy érzik magukat.
Ezek olyan szervezetek, akik úgy öt-hat főből állnak. Nekik csak a hangzatos neveik felsorolása sugároz némi erőt a sötét agyaknak. Hát, már a pinokkió is jó, ha két-háromszáz szerencsétlent össze tud trombitálni, akiknek a fele civil ruhás rendör. Miféle erőszak ellen lázadnának ezek, mikor ők az erőszaktevők?! Kamionnyi dokumentum van erről! Nem lehet elhazudni! Még ez a sok elmebeteg!
Na ne!!!
)
"Tarka Magyar" ???
Ez így szerepel a felhívásban?
Nem hiszem el!
Már a tehenek is tüntetnek??? Vigyázzatok bírkák! Jönnek a tehenek, meg az egész Állatfarm!
itt a szép Orwelli világ...
Az élet véges,
a BECSÜLET ÖRÖK!