Törvényt hoznak Budaházy, a Magyar Gárda és a tüntetők ellen

Draskovics olyan tervezetet készítetett, mely alapján körülbelül mindenki büntethető lesz, aki másként gondolkozik...
Elsőbbségadás kötelező:Elsőbbségadás kötelező: hatalom minden áron.

Lex Budaházy? Lex Magyar Gárda? Lex Magunkfajta? Sok nevet adhatnánk ennek a törvénynek, de egy biztos: a hatalom demokrácia-álarca ezzel teljesen lehullik.

Az MTI szerint a törvény kiegészülne a büntető törvénykönyv egy új tényállással, a bűncselekmény elkövetésére való felhívással... Ez az, ami alapján eddig nem tudták elítélni Budaházyt.

Idézetek a törvénytervezetből...

„174/B. § (1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz, vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Durva, ugye?
A következő paragrafusnak még örülnénk is:

„(1) Aki

a) olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen,

Azt hinnénk a buziparádé ellen született... Nem érdemes, nézzük a másik bekezdést.

b) nyilvános rendezvényen olyan csoportban vesz részt, amelynek megjelenése, így különösen alakzata, a csoport vezetője által használt vezényszavak és jelek alkalmasak arra, hogy másban, vagy másokban félelmet keltsen,

Akinek erről nem a Magyar Gárda jut eszébe, az nem ebben az országban él. Szerencsére (elvileg) ezt a cikkelyt, ha hatályba lép is, utólag már nem használhatják fel a perben.

Az is érdekes, hogy létrehoznának egy szabálysértési nyilvántartást is, ezzel gyakorlatilag létrejönne a szabálysértési priusz intézménye - ugye a tüntetésekről elhurcoltak ellen általában szabálysértés miatt tudnak csak eljárást indítani. Így aki egy éven belül több szabálysértést követne el, keményebb büntetésre számíthat...

Még egy gárda szekció van...

76/B. § A bírósági épület rendjének biztosítása a bíróság elnökének – helyi bíróság esetében a megyei (fővárosi) bíróság elnökének – feladata. A bíróság elnöke e körben megállapítja a bírósági épület használatának rendjét, meghatározza a közönség és az ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészeket, valamint megalkotja és a nyilvánosság számára közzéteszi az ezekről szóló – az OIT által meghatározott követelményeknek megfelelő – szabályzatot.

Eddig a bírók valami fura rendeletre hivatkoztak (ha jól emlékszem), mikor meghatározták azt, hányan léptek a terembe. Ezek szerint hazugság volt, különben minek alkotnának akkor most erről újra jogszabályt?

Ez is érdekes. Körülbelül "mindenki" kategória.

(4) Az elnök a hallgatóság köréből a tizennyolc éven aluli személyeket eltávolíthatja. Az elnök a hallgatóság köréből eltávolíthatja azokat, akik állapotuk vagy megjelenésük folytán a tárgyalás méltóságát sértik.

Kormányunk most a jogi útról gondoskodik: véleményt ne lehessen nyilvánítani, a koncepciós perek zavartalanul folyhassanak, a "félős embereknek" ne essen bajuk. Igazából semmi meglepő.

(Szent Korona Rádió)

Hozzászólások

#1

Törvény kéne hozni az ország megrablói és az idegenbe szakadt nemzettársainkat kirekesztő személyek ellen. Már van is törvény, ek is felejtettem. Úgy hívják, hogy a becsület törvénye.

#2

A Magyar Gárda Egyesület nem állhat 9 tagból, mert akkor valóban feloszlathatják.
A mai törvények értelmében 10 fő az a legalacsonyabb létszám, amellyel egyesületet lehet alapítani, és működtetni...

Az élet véges,
a BECSÜLET ÖRÖK!

#3

A Magyar Gárda egyesületet, ami úgy kilenc főből áll, van jogi lehetőség feloszlatni, de megát a Magyar Gárdát nincs. Ezt egy elsó szemeszteres ügyvéd is tudja. No de akkor kik kavarhatják a vihart a biliben? Meg kik, kiket néznek teljesen hülyének? A vezérkar egyébként tényleg zaccos. Ezért nem lesznek leváltva ők sem. Ezt előre borítékolom.

#4

VI.BÉLA - a kurucinfo linkkel kapcsolatban, szoval a cikkel kapcsolatban meg olvasd el ezt, az 1. reszben foleg gaudirol van szo, de a tobbi reszben mar morvairol, hosszu (!) de mielobb leugattok, olvassatok el: http://szeszak.tvn.hu/Vezercikkek/Morvai%20jelenseg.htm
en 100%ig a Jobbik es a Garda hive es tamogatoja vagyok, viszont a cionistak okosak, regi jo modszereik pedig bevalltak, lasd meg idoben megcsinaltak orban es csurkat, en is bedoltem nekik, nem szegyellem mert informacio hianyaban voltam hulye, bepaliztak. mielott azonban morvait miniszterelnok asszonynak megtennenk, mindenkeppen tisztazni kene a fenti weboldalon leirtakat vele kapcsolatban, persze ezt Vona-nak kell elsosorban megtennie!

#5

Chubakka,

szeretettel várjuk hozzájárulásod az általad szükségesnek vélt tanfolyamokra. Az elérhetőségeket a "Támogatás" menüpontra kattinva találod meg.

________________
» webmester

#6

Vezessék csak be ezt a törvényt! Mert akkor az összes politikust le tudjuk csukatni. Meg az összes gyűlölködő zsidót. Innen már úgysem tudnak hová menni. Mert én is hoztam egy törvényt. És ezt betartva, a már öt kontinensre szétzavart családomnak elhintettem, hogy kik is ezek a trógerek valójában. Úgyhogy, legfeljebb már csak a sitten lehetnek viszonylagos biztonságban.

#7

Nem volna jó! Minden tiszteletem ellenére nem alkalmas a gyuri a műsör vezetésre. Azon kívül, hogy beszédhibás, nem kapcsol gyorsan. Ami eddig volt, az elég, vagy sok. Kéne valami szakmai képzés a rádióban, mert a nyelvi színvonal: pocsék.
tuzok

#8

Ezek a paragrafus tervezetek főleg az /a,és /b különösen vonatkoztathatóak a kormány viselkedésére!
Bennem bizony gyakran keltett megbotránkozást a Gyurcsány viselkedése,meg félelmet is kelt bennem folyamatosan.
A kokerók is alkalmasak koxos pofájuk miatt a félelemkeltésre.
Nincs itt semmi gond, majd a jövőben többet pereskedünk !

#9

De most tudjátok azt is kitalálták,hogy testi bántalmazás az,ha valakinek a testét érinti egy olyan tárgy amit TE dobtál felé/rá.Ezt a buzi felvonulás "alkalmából"találták ki a tojásdobálás kapcsán.Azért nem tartóztatják le őket jogerősen,mert nem tudták,hogy ez a törvény!?Hogy oda ne rohanjak.Ha megdobom a szerelmem egy virággal akkor bűnt követek el.Akkor már régen fiatal korúak börtönében kéne csücsülnöm.

#10

Az EU tiltakozni fog??? No ne már... Eddig is hangos volt az itteni jogsértésektől, haha.
A gyurcsótány és a negyven az x-iken rablóbanda kiváló partnerük a szemetük terítésében, ne álmodozzunk.
Magad uram, ha szolgád nincsen.

#11

Azt hiszem, hogy ezt a törvényt nem hozhatják be, mert ha behozzák és úgy alkalmazzák, mint ahogy Drazsé akarja, akkor az EU-ban tiltakozni fognak az emberi jogokért.

#12

Jó estét minden MAGYARNAK! Több lapon is utalás van, az alábbi cikkhez. Érdemes bele nézni! Lehet, hogy mások is úgy gondolják, mint mi? A parlamenti párok menesztése kilátásban van?
http://kuruc.info/r/1/9703/

#13

Az amit felvetettél Ébredőmagyar,valóban eldöntendő kérdés.
De talán már el is dőlt,azoknak akik eddig is harcoltak,hisz őket is keresik folyamatosan,de ha okosan készültek,akkor nem sokat tehettek eddig sem ,max hangzatos fenyegetőzéseket tettek közzé.Most hirtelen mitől lenne ügyes és hozzáértő a hatalom kiszolgáló szerve?

Kétélű fegyver ez a democsokrácia.Most olvasom hogy a mickrosoftos dolgot is bíróság elé viszik.
Tudom hogy sokszor akadályozzák azt hogy az ügyek bíróság elé kerüljenek és nincsenek rózsaszín látomásaim a bírók beállítottságáról,mégis egyre többször kerül porszem az amúgy is recsegő "gépezetbe".
Egy ilyen törvényt ugyanúgy vissza lehet forgatni,minta korábban tervezett gyülölet törvényt,összefogás kell.Két tucat tanú és bárki elítélhető.

#14

Kedves Ébredömagyar mostanába ritkán szólsz hozzá, de ha megteszed annak mindíg mélysége van Az utólsó bekezdés bizony nagyon aktuális. Így vagy úgy de döntésre kell vinni. nincs már idő Szebb jövőt! ESZTER

#15

Az új törvénytervezet legtöbb elemeét valószínűleg eddig is össze lehetett ollózni más paragrafusokból. A veszélyes elsősorban 1/a és b bekezdés, amely tipikus gumitörvény:bárkire ráhúzható, aki nem szimpatikus. Természetesen a cigányokra és sok mindenki másra is rajtunk kívűl, de gondolom nincs kétsége túl sokunknak arról, hogy ez nem lesz cél. Viszont ezt a két részt nem csak a Gárdára, hanem bármelyik tüntetőre (Árpádsávos zászló, Turul vagy Egészmagyarország a pólón, stb.-félelmet kelt) rá lehet húzni, de akár egy nemzeti rockkoncert résztvevőire is. Ne felejtsük el, nem kell nekünk "elkövetőnek" lennünk, elég ha ott vagyunk a "csoportban".
A kérdés:átmegy e ez a tervezet az alkotmányossági és az EU jogharmonizációs vizsgán. Fletó fél és menekül, határozatlan és próbál rajtunk fogást találni. Tehát, amennyiben a törvény életbe léphet két lehetőségünk marad:az első, hogy otthon ülünk és legfeljebb interneten "lázadunk",amíg erre ki nem találnak valamit. A második a nyilt ellenállás és ennek kiszélesítése, ami persze kockázatos hiszen kevesen vagyunk, de lehet, hogy nem lesz más út. Úgy néz ki a dolgokat most már mindenképpen döntésre kell vinni, így vagy úgy, nekik vagy nekünk.

#16

összefogás ezt hallom 4.esztendeje azota volt utcai harc gárda alapitások többen letünk van itt sok gondolkodo akik elöadásokat tartotak veröcén a gazdaságrol,szent koronárol most már tegyenek le tervet a választásokig és legyen nemzet vezetö utcai harc,rendöri eröszak ne ezt gondolják a radikálisokrol (türelem)és dolgozni sokat dolgozni

#17

Tisztelt sbulcsu! rajtad keresztül üzenem, hogy gratulálok, minden eddigi hozzá szólónak, aki veled eggyüt és előtted hozzá szólt. Drazsé nagyon igyekszik megfelelni a poziciójának. Csak rajtunk, múlik, hogy hagyjuk-e, hogy ilyen szaralakok törvényeket módosítsanak. Nem hiszem, hogy a forró ősz megengedi ezt nekik. Van egy érzésem, ha össze fogunk, már pedig mégha nem is nagyon akar ez az összefogás összejönni, de meg lesz ez is fiúk, mert az élet rá kényszerít bennünket. Akkor olyan forró őszt rendezhetünk amilyen még eddig nem volt! Tegyük bátran, hiszen jobban félnek a Magyar néptől mint azt mi elképzeljük. Ha egyszer elindulunk az Isten irgalmazzon nekik! Itt már nem lehet asztal mellett csatázni ezt ti is érzitek, már ugye. Helyetünk, menjenek ők a börtönbe, de mind a háromszáz hatvannyolc és bűn társaik, mert ez már nem, hogy a demokrácián túl lép, hanem minden emberi értéket sárba tipor. Most kell elővenni a régi Magyar vírtust. Szebb jövőt! emese

#18

A legkisebb vélt sérelemre százszámra összecsődülő roma csőcselék miért nem alkalmas a "félelemkeltésre"? Őrájuk is vonatkozik vajon az új rendelet? Az olyan esetekre, mint ami a Fejér megyei Sárkeresztúron volt nem olyan régen:
Két romák vezette autó a faluban, a főúton (!!!) versenyzett egymással, mikor a kanyarban szembe merészelt jönni egy szabályosan közlekedő fiatal magyar pár (kisgyerek is volt velük) Megtörtént a frontális ütközés, és kivételesen a vétkes fiatal roma srác meg a barátnője haltak meg.
A faluban lakók, akik látták az esetet, mesélték, hogy percek alatt összecsődült a 3/4 falu (Sárkeresztúron rohamosan csökken a magyar lakosság), lincshangulat alakult ki, rohamrendőröket hívtak hogy a vétlen magyar autóst ne lincseljék meg. (hálistennek kisebb sérülésekkel ők megúszták a balesetet) A kiérkező rendőrök "rasszisták" lettek, akik "csak azért jöttek ki, mert mi cigányok vagyunk", és egyébként is a magyar autós volt a hibás, mert "miért nem húzódott félre?"
Kérem szépen, akkor kiknek is kell félnie, és kitől?

#19

gumilövedék,könygáz,vipera csak a magyarokra alkalmazák ezt a bánásmodot félelem keltés de miért fél talán bünös titkositoták a büneit ?mondj igazat beverik a fejed.
ki akar itt demokráciát ?
tartsunk népszavazást hogy milyen legyen m.o. államformája. királyság vagy köztársaság.

#20

Amúgy is hülyeségnek tartottam a "demokráciát". Szerintem őseink forognak a sírjukban. Zisód "barátaink" megint kitettek magukért. Amúgy engem a cigányok csoportos, nyílvános megjelenése rémíszt meg - de ez a törvény erre biztos nem vonatkozik.

#21

A kettős mérce a legnagyobb tragédia ebben az országban, és egyszerűen nem értem azt az arcátlanságot,tömeges hülyének nézést, amivel le akarják nyomni a torkunkon azt, hogy ha a magyarnak betelik a pohár, máris rasszista csőcselék, ha meg a kisebbségnek, akkor az jogos félelem és önvédelem? Milyen elbaszott világ ez? És vajon meddig lehet ezt tűrni?
Hogy juthat el egy állítólagos demokrácia odáig, hogy VALAKIK önhatalmúlag rasszista, hőzöngő csőcseléknek nevezik az elégedetlen népesség egy részét ahelyett, hogy a probléma okáról beszélnének, és mindenkit, akik ellen a panasz szól, automaikusan a szegény jófiúknak? Milyen demokrácia az, ahol KÜLÖNBSÉGET TESZÜNK nép és nép között? Ahol az egyiknek joga van kinyilvánítania nemtetszését, a másiknak meg be kell fogni a pofáját, mert mondjuk kénytelen megnevezni a népesség egy részét, akitől félnie kell.
Volt már ilyen a magyar történelemben, mégpedig IV Béla idején. Az uralkodó nagy kegyesen beengedte a kunokat az Alföldre, csak azoknak eszük ágában sem volt tiszteletben tartani az ott élő magyar földbirtokosok tulajdonát és életmódját, hanem szépen éltek a maguk nomád életformája szerint, hatalmas károkat okozva a vendéglátóknak. Aztán ott is a magyarnak kellett kussolnia...a történet végét tudjuk. A kun fejedelmet szépen felkoncolták. És lehet ezért hibáztatni a tetteseket? Lehet...csak megnézném a sok budapesti főokos SZDSZ-es meg MSZP-s káderercskét, ha odaköltöztenék őket egy hónapra Pátkára, Szabolcs megyébe, Galgagyörökre, vagy egyéb
frekventált helyekre, mit szólnának. Persze testőrök, köztársasági őrezred és páncélautó nélkül...
De hát legyünk toleránsak. Toleránsak a tehetetlen rendőrség, a magyargyűlölő politikai elit,az impotens bíróság és joggyakorlat, a mellébeszélés, a totális hozzá nem értés, és a csak a budapesti elefántcsonttoronyban érvényes szép és hangzatos európai uniós jelszavak iránt. És higgyünk benne, hogy ha van Isten az égben, akkor előbb-utóbb szépen helyrerakja a dolgokat. Mint embert, sajnálni fogom azokat, akiknek ez fájni fog.De csak a sumák piszkosoknak fog fájni...

#22

bennem a ciganyok keltenek riadalmat, amikor mar 20meterrol kiszurom hogy kotekedni akarnak..rajuk is vonatkozik a torveny vagy csak es kizarolag magyarokar? remelem forog a sirjaban hitler hogy nem irtotta ki magyarorszagrol is az osszes j+ c+...az a par normalis kozottuk "collateral damage" cimen bekerulhetett volna a tortenelem konyvekbe, remelem nem mi fogunk bekerulni a torikonyvekbe mint kiirtott nemzet.

#23

Hát ha ez hatályba lép,akkor csótány feri se szervezzen semmit,mert elmegyünk 30 -an és feljelentjük ,hogy bennünk félelmet keltett az amit ott mondott mutogatott.

Egyet értek a korábbi hozzászólokkal,adtak a szarnak egy pofont,ezeket a tényállásokat korábban is össze lehetett szedni a Btk ból.
Drazsé terrorfönökként alkotott már valami maradandót?
Elhiszem hogy fütti a bizonyítási vágy,de ők akartak demokráciát játszani,cseszhetik.

#24

Adjon az isten Szebb jövőt, és jó éjszakát nektek!

#25

Kedves Emese!
Én eddig csak néztem, (olvasgattam) a pepüle jákob és közted folyó vitát, harcot, de az imént olvastam a jákob hozzászólását a miért nem lesznek a közeljövőben....M.O.-on, és pont azon voltam hogy most már aztán elküldöm ezt a pepülét a jó büdös francba, mikor te már ezt meg is tetted. Nem szoktam nézni a nácivadászt, vagy ehhez hasonló oldalakat, de most döbbentem rá milyen fontos ahhoz hogy felismerjük az ilyen szenny alakokat, igenis tisztában kell lennünk ezen oldalak tartamával is.

#26

Tisztelt Gaya! Most futottam végig a Náci vadászt, ahol pepüle is idézget itt a fórumon. Végszónak a végén pont egyOrwell-i képpel zárják az oldalt. Hátborzongató az egész Náci vadász oldal, ezek szörnyetegek,

#27

Gondolhatnék arra is, hogy ezek a törvénytervezetek, a magunkfajtáknak akár jók is lehetnének, de mivel ezeket az 'elvtársak' gyártották, nekem egyből Orwell-i kép ugrik be, és ez nagyon, nagyon elborzaszt, mitöbb, valóságosan elszomorít, mert azt látom, hogy mi csak bambán hagyjuk, hogy megtegyék velünk!

#28

„174/B. § (1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz, vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyarán aki a magyarokat terrorizálja, illetve a kereszténységet mocskolja be, temetőt rongál, harangot lop, fenyeget, azt 5 évig lecsukják? Cigányok, Tilos Rádió, szdsz, Tamás Gáspár Miklós, Kolompár Orbán, mindenki meg a börtönbe 5 teljes évre?

„(1) Aki

a) olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen,

Azt hiszem a cigányság fele azonnal börtönbe fog kerülni. És a melegfelvonulók is, ahogy a cikk is említi.

"b) nyilvános rendezvényen olyan csoportban vesz részt, amelynek megjelenése, így különösen alakzata, a csoport vezetője által használt vezényszavak és jelek alkalmasak arra, hogy másban, vagy másokban félelmet keltsen,"

Az augusztus 20-ikai tisztavatás is ilyen. Ők is börtönbe fognak kerülni? És a rendőrök? REBISZ?

"76/B. § A bírósági épület rendjének biztosítása a bíróság elnökének – helyi bíróság esetében a megyei (fővárosi) bíróság elnökének – feladata. A bíróság elnöke e körben megállapítja a bírósági épület használatának rendjét, meghatározza a közönség és az ügyfélforgalom számára nyitva álló épületrészeket, valamint megalkotja és a nyilvánosság számára közzéteszi az ezekről szóló – az OIT által meghatározott követelményeknek megfelelő – szabályzatot."

Bíróság? Mi lesz a többi állami épülettel? Azokat nem a rendőrség védi, hanem az In-Kal. Még a katonai létesítményeket is az In-Kal biztosítja.

"(4) Az elnök a hallgatóság köréből a tizennyolc éven aluli személyeket eltávolíthatja. Az elnök a hallgatóság köréből eltávolíthatja azokat, akik állapotuk vagy megjelenésük folytán a tárgyalás méltóságát sértik."

18 éven aluliakat? Miért? És ki mondja meg, hogy mi a megfelelő megjelenés egy tárgyaláson? És ez a megjelenés nem csak a tárgyaláson aktívan résztvevőkre vonatkozik? A tárgyalás hallgatóit pofára kívánják kiválogatni? Hogy mi a megfelelő öltözet, azt ki fogja eldönteni?

#29

A patkányok sem otthon ülve vették át a hatalmat 1919- őszén.

#30

alkotnak egy törvényt és betartatják
dobálhatsz,kiabálhatsz,elöadásokat halgathatsz
nem lesz rendszerváltás vagy király nélküli királyság
a lakosság höbörgö fiataloknak gondol minden rendezvényt
regnum marianum,szent korona,trianon,székely baladák
aki gondolkodik azt nácinak mondják és a tv-én keresztül elhitetik az emberekkel hogy milyen gonosz
meddig is ? és miota.

Támogassa Ön is a tiszta magyar hangot!

Magyar Sziget 2008 - Letöltések, blogok

Jelenleg a rádióban

<<<Zene>>>

13:00–14:00
Zene a tiszta magyar hangon.
(Zene)
Most hallható:
Tûzmadár - Föld királya - MV: Zitu (Bük)

Következik Mai műsorok | Heti műsorújság

Sportműsor

14:00–14:30

<<<Zene>>>

14:30–16:00

Belépés

Szavazás

Skype

My status

Szent Korona Rádió hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!