Jogos nemzeti önvédelemre szólított fel Gyurcsány. A hazug, álnok pojácának ebben az egyben igaza van, de minden gondolatát ellentétes előjellel kell értelmezni. Akkor lehet majd magyarnak lenni Magyarországon.
A szombati, budapesti "meleg büszkeség napján" történtek után Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezi, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, miért látszunk gyengének pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben, és mi az, ami hiányzik ez ügyben az alkotmányos, demokratikus intézményrendszerből.
A kormányfő az Országház épülete előtt vasárnap délután tett sajtónyilatkozatában a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni jogos nemzeti önvédelmet is kezdeményezett, egy Magyar Charta formájában, amelynek gyűlést hirdetett szeptember 6-ára. A miniszterelnök úgy értékelte, ha többséget kapnak ezek a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség.
Gyurcsány Ferenc álláspontja szerint a szélsőségesek hamisan hivatkoznak legszentebb magyarságunkra, ellopják magyarságunk szimbólumait, és ellopják a szabadságot. Mint fogalmazott, évek óta tart az, ami szombaton történt. A szélsőségek megzavarják a szabadság örömét, azokét, akik meg akarják mondani, hogy kik ők, és hogyan élik meg magyarságukat. A kormányfő szerint betelt a pohár, ha így megy tovább, akkor nemcsak a szabadság örömében most megzavartaknak, hanem azután nekünk is félnünk kell, és meggondolnunk, hogy kimegyünk-e az utcára. Ez nem rendőrségi, nem meleg, nem zsidó, nem cigány, hanem közös ügy.
(nol nyomán Hunhír)







Comments
"Gyurcsánynál betelt a pohár "
Megjegyzem,nálunk már 2006.szept.18-án betelt. Ugyhogy kezdheti ő azzal,hogy elhúz valahova,de rohadtmessze!
A szabadságot azok lopják el,akik a saját hazámban kordon mögé zárnak, felszólitás nélkül oszlatnak,könnygázzal.Azok a buzik meg,akik csak vonulgatással tudják megélni a magyarságukat(nem otthon a hálószobában) azok meg egyék meg,amit főztek. Ha nem hergelik a népet,nem vonulgatnak,a ratyik nem a magyar himnuszra csókoloznak,akkor nincs semmiféle tüntetés.
"..akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség."
Igaza van" Most nincs káosz. Rendőrállam van.
Ismét érezhető a szerver támadás!
Nos először is, Gyurcsótány szerint "pár ezer ember terrorizálja a többséget".Szerinte az ezer magamutogató, provokáló buzi, akik még a homokosoknak is kisebbségét alkotják csupán, lenne a többség? Arra is kiváncsi lennék, melyik szimbólumot loptuk el tőle, talán az árpádsávos lobogónkat irigyli? Valamelyik nagyfejű, (talán Demszky, de nem emlékszem pontosan)azt is mondta: "más országokban boldog közös ünnep ez a nap". Mégis mely országokra gondol? Mert én ilyenről nem hallottam.
Az, hogy miért látszanak gyengének, jó kérdés. Sok választ lehetne rá adni:tapasztalatlan rendőrök kontra rutinos tüntetők; talán nem is olyan nagy a támogatottságuk, mint mondják; Isten segítsége a bátraknak; a hazafiak nagyobb és őszintébb elszántsága;stb. A leginkább találó válasz (bár mindegyikben van igazság) viszont szerintem az, hogy úgy ők mint az általuk kinevezett rendőrvezetők ALKALMATLANOK! Kormányzásra, a társadalom összefogására és felemelésére, a rend fenntartására, de még a lakájkodásra is. Mindenre. Ezt a tanulságot kéne levonni a helyes kérdésből és nem fokozni az elnyomást, hanem eltünni a francba. Ne feledjék:minnél nagyobb a betartás, annál nagyobb a kitartás!
Nem tudom ki kúrt el 4 évet!! És kurvázta le az országot!! Még az országot hibáztatja a nyomoréksága miatt! Bevallotta magukról hogy "Idióták vagyunk" Azok vagytok, megerősíthetem ebben az miniszterelnök urat(?).
Németh Ákos Taksony
Egy dolog, hogy betelt-e a pohár vagy már túl is csordult, más, hogy ennek hányan adnak hangot!
Amíg csak néhány száz ember mer kiállni az olyan túlkapások ellen, mint tegnap a ferdehajlamúak felvonulása, addig nem igen lehet komoly ellenállásról beszélni.
Ha majd több millióan hallatják a szavukat, felemelve az öklüket, hogy elég! - akkor lehet igazi nemzeti ellenállásról beszélni.
Az már győzelemre vihet!
De addig... Addig nehezíti a helyzetet, hogy a sok millió magyar alszik, közömbösen nézi, hogy prédálják el az országot, hogy ferdítik el a tényeket, hogy fordítják ki önmagából a magyart, ami már nem is árnyékozza a magyar ember mentalisát, nem még a hazafit! - addig a hazafias web oldalakon hangot adó tiltakozások csak szélmalom harc!
A magam részéről komolyan fontolóra vettem, hogy bírósághoz fordulok, személyiségi jogaim súlyos megsértéséért - amint az Szetey Gábor beszédében tegnap elhangzott, s a Szent Krona Rádió közölte is, s én ott első felháborodásomban rögtön írtam is egy levelet e "díszes honpolgárnak"!
"ellopják magyarságunk szimbólumait, és ellopják a szabadságot"-mondja ezt Gyurcsány "FLETO" Ferenc! Azért nem ártana neki elgondolkozni az elmúlt 6 éven és,hogy ki az aki meglopja a magyarokat! Illetve a magyarok pénzét az orkoknak adja! Egyébként,ha ennyire védi a buzikat álljon be ő is közéjük!Legalább akkor jogosan mondhatnánk,hogy buzi zsidó!
Milyen magyarság-megélésről zagyvál ez a beteg ? Németországból hoztak ide buzikat a felvonulásra.
Abban teljesen igaza van, hogy néhány száz ember zavarta meg a nyugalmunkat: a buzifelvonulás résztvevői.
Milyen magyarság-megélésről zagyvál ez a beteg ? Németországból hoztak ide buzikat a felvonulásra.
Abban teljesen igaza van, hogy néhány száz ember zavarta meg a nyugalmunkat: a buzifelvonulás résztvevői.
Nagyon helyes, nekünk is ott a helyünk, hogy "megtámogassuk" a rendezvényt kizárólag a szolidaritás jegyében!
A pohár már mindenkinél betelt
BORI