Szerencsére egyre több kiváló album születik meg évente a nemzeti zenei életben. Az alábbi szavazás során eldől, hogy 2009-ben melyik volt a legjobb. A felsorolás nem teljes, mindössze 15-öt választottunk ki a hallgatóink visszajelzései alapján.
A nyertes album készítőjét/készítőit meghívjuk egy beszélgetésre, és a Szent Korona Rádió hallgatói nevében egy jelképes díjat is átadunk. Ezzel el is indítjuk a Szent Korona Rádió Hallgatói Díjat, aminek kiosztásával (különböző kategóriákban) hagyományt is szeretnénk teremteni.
A szavazók között pedig kisorsolunk egy 5.000 Ft-os ajándékutalványt, ami a NemzetiRuha webáruházban bármire levásárolható, illetve két szavazónk bármilyen Szent Korona Rádiós (SZKR) terméket választhat szintén a NemzetiRuha kínálatából.
Újabb nyeremény! A Szigetközben található Fogadó az Öreg Vizához felajánlott egy utalványt, amivel 3 napot (2 éjszakát) eltölthet egy szerencsés szavazó.
Fontos, hogy csak azok között tudunk sorsolni, akik a regisztrált felhasználónevükkel szavaznak, azaz szavazás előtt belépnek a honlapunkon.
Ha valamelyik albumot nem ismered, kérj belőle dalt a Kívánságműsorunkban!
Nyilván a versenyt befolyásolja az is, hogy kinek van nagyobb és odaadóbb rajongótábora, de kérjük, hogy egy ember csak egy szavazattal segítse a kedvencét! Tartsuk meg a küzdelem tisztaságát, becsületes magyarokhoz méltóan.
A szavazást lezártuk január 10-én.
(Szent Korona Rádió)







Hozzászólások
45 min 37 sec ago
3 hours 23 min ago
9 hours 4 min ago
9 hours 43 min ago
9 hours 43 min ago
9 hours 45 min ago
9 hours 45 min ago
11 hours 22 min ago
12 hours 48 min ago
12 hours 56 min ago